2013. március 24., vasárnap

Szeged, fine dining, Tiszavirág



Munkahelyi kötelesség szólított Szeged városába, a rendelkezésre álló két estét étkezéssel illő volt megtölteni. Megfelelő kontakt híján csak az egyik nap volt biztos. A szállás és az egyik vacsora nem lehetett kérdés, a Tiszavirágot látni kell. A belvárosban található, felújított emlékház szállásként funkcionál, előzetes hírek szerint a konyha ígéretes. Szerencsés ötvözése a réginek, újnak, az arányok jól eltaláltak, ideális szálláshely, akár több napos pihenésre is. Reggelire a szálloda kávézójában van lehetőség, a szendvicsek kiválóak és mindig frissen készülnek, hasonlóan a gyümölcslevekhez. A kávé pedig hibátlan, ami mindig az elsődleges szempontok közé sorolódik. 

Tiszavirág

Az éttermet a második nap estéjén vizitáljuk, a konyhát már többször megcsodáltuk, a gangról, az udvarról is rálátunk, full-extrás, az asztalszámhoz mérten tekintélyes létszámú, 6-8 fős személyzet serénykedik. Emlékezzünk meg a séfről, Szalai Tamásról is, Ő fogja megédesíteni esténket. Az étterem a szállodához hasonlóan ízléses, zömmel 2-4 fős asztalok. Az egyetlen „hiba” az asztalokat felülről megvilágító spot lámpa, ami részemről a fényképezést gyakorlatilag meghiusítja, a képek barátot „dicsérik”. A másik apró megjegyzés a poharas borokkal kapcsolatos. A borválaszték széles, pincérünk tájékozott (mellette szimpatikus is), viszont a poharas tételek némelyikét az asztalnál tölti és kóstoltatja, ellenben van olyan tétel, ami kóstolási lehetőség nélkül, már kitöltve érkezik. Mostantól viszont dőljünk hátra, és élvezzük az estét. Az étlap tanulmányozását jóféle friss kenyér, olivaolaj tunkoló könnyíti meg. Ennek elterjedését nem lehet eléggé dicsérni és pártolni, mert olajat tunkolni bizony nem az ördögtől való. Aki még nem próbálta, tegyen egy kísérletet, de csak jó minőségű olajjal, kenyérrel érdemes… 

 Oliva tunkoló.

Az estét pincéri ajánlatra a Brill Pálinkaház zellerpárlatával alapozzuk, döbbenet, szárzeller, némi alkohol, harmónia. További kényeztetésként amuse bouche érkezik, egyszerű, de nagyon ötletes fogás. Enyhén csípős chorizo hajszálvékonyra szelt, tornyozott burgonya gratin tetején. 

Chorizo, gratin.

Engem már megvettek, pedig igazából még nem is választottunk… Az étlap egyszerű, hatféle elő- és főétel, a választás mégis nehéz. Ösztönömben bízva barátnak a rizottót ajánlom, jómagam a borjúnyelvet választom. A brokkoli rizottó parmezánnal, minőségi szarvasgombával dobódik fel, tökélesre készült, Jásdi csopaki rizlingje kíséri. 

Rizottó, a jóféléből.

Barát meglepődik, miszerint a rizottó ilyen is lehet, igen, sőt, ilyennek kell lennie! A borjúnyelv udon tésztával, némi gombával érkezik. Akár fúziós konyháról is beszélhetünk:-) A nyelv eszméletlen, feltehetően sous vide, kívül roppan, belül omlik. 

Borjúnyelv, udon.

Az udon japán alaptészta, búzaliszt, só és víz egyvelege, optimálisra főzve, ízes gombákkal. Borkísérete St.Andrea Pinot-ja, kiválóság, sajnos, úgy tűnik, a kadarkával, chardonnay-val együtt kikopik a kínálatból és maradnak a cuvée-k. Főételnek farkashalat kóstolok, lilaburgonyával, spenóttal, paradicsommal. A hal méltó nevéhez, ronda állat, finom hússal, az Északi-tenger mélyéről. 

Farkasféle hal.

Masszív, hófehér, enyhén édeskés, tengeres, a sütés hibátlan. Roppan a spenót is, a lilakrumpli inkább design elem, ízben lényeges eltérés nincs. Viszont jól mutat:-) A koktélparadicsom érett, leve ennek megfelelően rendben van. Tökös kíséret mellé egy badacsonyi kéknyelű, kis családi pincészet terméke. 

Borjú, gnocchi.

Következő főétel borjúkaraj, mákos gnocchival, némi póréval, sárgarépapürével. A karaj sütése tankönyvi, szaftos, kívül ízes kéreg. A köret ötletes, a gnocchi ruganyos, mákunk volt! Kísérete Gere Tamás és Zsolt 2006-os merlotja, harmónikus, szépen kísér. Desszertfronton kihagyhatatlan a Rigó Jancsi mákfagyival, naná, hogy Brill meggypálinkával. 

 Rigó János.

A tányér magáért beszél, a csoki, a tészta perfekt. Imádtuk a helyet, Szegeden járva más szállás szóba sem jöhet… Ahogy étterem is mindenképp ajánlott.

Szeged, halas front, Vendéglő a Régi Hídhoz



Munkahelyi kötelesség szólított Szeged városába, a rendelkezésre álló két estét étkezéssel illő volt megtölteni. Megfelelő kontakt híján csak az egyik nap volt biztos, egyebekben maradt a kalauz böngészés. Szeged nem nyűgözte le a Gault&Millaut, a halászcsárdák azért felkerültek a térképre. Első este irány a kiszemelt. Vendéglő a Régi Hídhoz, közel a Tiszához, egy jellegtelen tömbház aljában. Valljuk meg, a szegedi híd sem szemet gyönyörködtető… (Be kell ismerni, a belváros viszont élettel telt, felújított, tiszta, egymást érik a kávézók, kis beülők. Itt látszik, Pécset mennyire agyonvágta a centrum szélén terpeszkedő, mindent magába szívó Árkád nevű rémség.) Az étterem ezzel szemben nem jellegtelen. Kicsit zsúfolt, de a berendezés, kiegészítők hangulatossá varázsolják, igazi kvaterkázós, beszélgetős hely.

A Régi Híd enteriőr.

Az étlap viszonylag hosszú, ami nem feltétlen előny, sőt, de szempontunkból ez most lényegtelen, kizárólag a halas fogásokra koncentrálunk. A halászlé csak pontyos verzióban fordul elő, kínálnak hozzá haltejet is. A halételek főként pontyra és harcsára komponáltak, meglepődve tapasztaljuk, hogy az étterem két pangasius fogást is az étlapon tart. Pincérünk barátságos, közvetlen, a viszonylag szűkös borlapról ajánlatára a Font pince kövidinkáját választjuk. Kellemes fröccsbor, a halakhoz pedig hibátlan. A halászlé kis bográcsban érkezik, passzírozott, jó pirospaprikával készült, hibátlan fogás, a kínált fehérkenyér is rendben van. 

Jóféle hallé.

A hús friss, állaga optimális. A mennyiség tetemes, rövidet szusszanni is kénytelenek vagyunk a főfogások előtt. Megosztozunk a pontytepertőn lilahagyma salátával és a szögedi harcsapaprikáson túrós csuszával. Sajnos mindkettő megosztó fogás. 

Haltöpi, némileg sósan...

Az egyébként tökéletesen sütött és jó ízű tepertőre erősen rátelepszik sóssága és ezt a remek hagymasaláta is csak részben enyhíti. Pedig a filézett pontyoldalas igazi csemege lenne, kár érte. A túrós csusza nem méltó a hibátlan paprikáshoz, túlkészült, széteső, a túró sem hagy mély nyomot. 

Harcsapaprikás.

Persze lehet, ez csak egy gasztrókekecnek szúr szemet, barátom nagyrészt elégedett, a tepertő sósságának elismerése mellett. A hely hangulata ettől még jó, a paprikás ételek kifejezetten remekek, a felszolgálás baráti, Szegeden járva érdemes betérni. Talán csak engem zavar, de a honlapon (http://www.regihid.hu/)  minden egyes aloldal megnyitásakor némiképp idegesítő zene veszi kezdetét….

2013. március 15., péntek

Quiche – a francia pizza



Quiche téma már szerepelt a blogon, a prológus ezért most a gyökereket boncolgatja. Ma mindenki franciaként ismeri, de eredete a sokáig forrongó Elzász-Lotaringiához köthető, ily módon akár a németek is magukénak vallhatnák. Nevében mindenképp, hiszen a német kuchen, sütemény szóból származik, ezt sikerült franciásan quiche-re nemesíteni. Valamennyi quiche közös vonása az omlós, vajas tészta, melyre a pizzához hasonlóan, végtelen számú feltét kerülhet, amiket leggyakrabban tejszínes, tojásos vivőanyagban oszlatunk el. Az ősanya a quiche lorraine, ahol tejszínes tojásban füstölt, főtt szalonna merül el, akár sajttal is gazdagítva. A tészta előnye a pizzával szemben, hogy legyúrva egy hétig, fagyasztva 3 hónapig is eláll. Ha igazán hivatalosak akarok lenni kétféle vajas tészta is felhasználható a készítéshez, a paté brisée és a paté a foncer. A brisée némiképp omlósabb a hozzákevert leheletnyi tejnek köszönhetően, de ezt a különbséget max. egy francia háromcsillagos szúrja ki, a foncert már ismertettem. Az alábbi receptnek a fagyasztóban talált újabb spenótadag és a hűtőben pihenő reblochon adott alapot.

 Quiche előkészület.


Quiche, reblochonnal, spenóttal

A tésztát legyúrom, elősütöm. Két egész tojást két tojássárgával, kis doboz tejszínnel, 1 dl tejjel összekeverek, sózom, borsozom. A kiengedett spenótot kifacsarom, vajon 2 gerezd aprított fokhagyma társaságában megfuttatom, só, bors és szerecsendió kerül rá frissen reszelve. Fél karika Reblochont (kb. 25 dkg) vékony szeletekre vágok, zömét a spenóttal együtt a tejszínes tojáshoz vegyítem, nélhány szeletet félreteszek a díszítéshez. A kulimászt a tészta tetejére öntöm, rádobom a maradék sajtot, 20 percre visszacsúsztatom a sütőbe (180 ºC).  Langyosan a legjobb, jöhet mellé fehérből rizling, vagy sauvignon. A reblochon nem obligát összetevő, biztosan működik camambert, vagy brie változatban is. De csak azért, mert imádom a spenótot…

Puritán tányér, díszítőelem hiányában.

2013. március 14., csütörtök

Spenótos lasagne, pok choy



A mai időjárást szemlélve nehezen hihető, de nyakunkon a tavasz. Időszerű a fagyasztó megszabadítása, zöldségileg gyakorlatilag csak leforrázott spenótlevelet tartok itt, ég és föld a bolti mirelittel összevetve. A maradék két csomag lasagne formájában öltött testet. Már megint egy olasz étel, ami világot hódít, bár kétségtelen, számos talján nem ismerné fel az elterjedt változatok legtöbbjét. Tény, hogy az olaszok is számos verziót készítenek, ahogy az is, eredete a mai napig nem egyértelműen tisztázott. Két verzió is elterjedt, az elsőt természetesen az olaszok kikérik maguknak. Eszerint az 1390-ben II. Richárd korában Angliában megjelent egyik első szakácskönyv (Forme of Cury) közöl egy loseyns (ejts lasan) nevű ételt, ami sajtmártással átsütött, vagdalt hallal rakott főtt tésztalapokból készült. Az Itáliai verzió szerint 1316-ban már bizonyítottan élt Emilia Romagnában hivatásos lasagne készítő. A név eredeteként pedig a lasanumnak titulált főzőedényt adák meg, melyet egész éjszakára a kemencébe tettek. A hagyomány teljesen a mai napig nem tűnt el, a tésztával, raguval töltött cserépedényt este leadja a háziasszony a péknél, reggelre az étel összeáll. A tésztát persze ildomos házilag gyúrni, időhiány esetén a bolti lapok felett is szemet lehet hunyni… Bármilyen lasagne is készül, az alap hozzávalók változatlanok. A tésztát besamel vonja be, mártás egészíti ki. Mentségemre szolgáljon, hogy a bolti tésztalappal készült változatot némi párolt pok choy tette teljessé. Ez a roppanós, üde zöldség már a pécsi Vásárcsarnokban sem elérhetetlen. A spenótos lasagne finom, ettől még adós vagyok egy originális verzióval. Majd egyszer.

Lasagne csirkével és spenóttal (hozzávetőlegesen háromszemélyes adag)

Megfőzöm a nagyjából besamelnek tartható összetevőt. Ehhez 4 evőkanál vajat olvasztok, rádobok 2 gerezd, vékonyra szelt fokhagymát, 4 evőkanál liszttel világos rántássá nemesítem, felöntöm 2,5-2,5 dl tejjel és csirkealaplével, kevergetve felforralom. Elkezdem gazdagítani, 25 dkg darabolt száraz mozzarellával, 8 dkg reszelt parmezánnal, kis fej, finomra vágott vöröshagymával, néhány levél bazsalikommal, morzsolás szárított oregánóval, frissen őrölt borssal. A sajt olvadásáig molesztálom, majd lehúzom a tűzről. Negyedét lasagne forma aljára kenem, egy réteg (kb három darabot befogadó forma az ideális) tésztalap kerül rá, ezen elosztok 10 dkg cottage cheese-t, jön a következő negyed besamel, tésztalap, újabb 10 dkg cottage cheese. Ezen a rétegen oszlatok el 25-30 dkg sült, bőrmentes tépkedett csirkecombot, amit a lényegi alkotóval hintek be. Ehhez a felengedett spenótot kicsavarom, vajon fokhagyma, só, bors, frissen reszelt szerecsendió társaságában megfuttatom. A spenótra a besamel harmadik negyede, erre újabb tésztaréteg, a besamel maradéka kerül. A tetejére még bőségesen reszelek parmezánt, majd középmeleg (170-180 ºC) sütőbe tolom 20-30 percre. Magában is remek lenne, de egy kis párolt pok choy még dob rajta. Ehhez személyenként egy növényt hosszában felezek, serpenyőben némi olivaolajat forrósítok, beledobok diónyi, halszálvékonyra szelt friss gyömbért, egy gerezd aprított fokhagymát. Átforgatom, mehet bele a növény, két evőkanál víz, fedő alatt 2 percnyi párolás után tálalható is. Megőrzi üdeségét, roppanását, a lasagne remek kísérője. Borilag talán a zöldveltelini lenne tökéletes, de hiányában rajnai rizling, chardonnay sem tévedés. A tésztát nehéz jellemeznem, lényegében MINDEN spenótos, avagy parmezános ételért megőrülök. Ahogy ezért is…


Spenótos lasagne, pok choy.



A tészta ki mástól, mint Váncsa Istvántól.

2013. március 12., kedd

Kékpenészes legendák III. A stilton.



A kékpenészes sajtkirályok triumvirátusának utolsó tagja, természetesen ez nem jelenti a rangsorban elfoglalt helyezést. A jó stilton szebb napjaiban leveri a roquefortot is, az angolok szerint bizonyosan. Pályatársaival ellentétben viszonylag újkeletű sajtról van szó, keletkezési körülményeiről is sokat tudunk. A receptet elsőként bizonyos Lady Beaumont jegyezte le, munkája ezzel ki is merült, a sajtot házvezetőnője készítette, aki jó anyaként a receptet lányával is megosztotta. Világhódító útjára ő, Mrs. Francis Paulet indította el, 1740-ben. A sajtokat Stilton városba szállította, fogadós rokonának.  A kisváros fontos csomópont volt, számtalan postakocsi és átutazó turista fordult meg itt, a sajtnak gyorsan híre ment. Többek közt vendég volt Daniel Defoe is, 1772-ben, a sajtot nemes egyszerűséggel az angol parmezánnak nevezte. A karrier felfelé ível, egészen 1840-ig, amikor a vasúti közlekedés indultával Stilton pillanatok alatt jelentőségét vesztő porfészekké válik. A sajtkészítő gazdák válasza az 1875-ben létrehozott sajtüzem. Hamarosan boldog, boldogtalan stiltont készít, a céhes érdek szerencsére felülkerekedik, 1910-ben levédetik a stilton nevet, a készítést három megyére korlátozva (Derbyshire, Leicestershire, Nottinghamshire). Manapság a sajtot mindösszesen hét sajtüzem készítheti. Tehéntejből, három hónapos érleléssel. A sajthengerek nagyjából 8 kilósak, ehhez cirka 78 liter tejet használnak fel. A klasszikus stiltonba a gombát tűvel juttatják be (blue stilton), létezik egy gombaspóra nélküli, fehér változat is, ezt talán hagyjuk meg a britonoknak. 


 Az alapanyagok.

Sticamole, avagy guacamole stiltonnal

A guacamole egy avokádó alapú mártogatós, mint ilyen, természetesen dél-amerikai. Nem kérdés, hogy chili dukál bele, ahogy az sem, hogy tortilla chips az autentikus tunkoló. Némi száraz fehérborral ideális étvágygerjesztő. Két érett avokádót (ma már Metro, sőt Tesco vonalon is beszerezhető az érett, kívülről barna avokádó) 10 dkg stilton sajt kíséretében (Pesten, a Culinarisban szereztem be) villával durvára török. Két szál újhagymát, egy chilit aprítok, egy lime héját, fél lime levét keverem hozzá, némi bors kíséretében tejszínnel lazítom fel. A tejszín mennyisége esetleges, az állagtól függ, lényeg, hogy masszív, tunkolható elegyet kapjunk. Jöhet is a kézbe a tortilla chips és a mártogatás. Könnyed, savas fehérbort kíván és viszonylag gyorsan elfogy…

Sticamole, a stiltonos tunkolós.

2013. március 10., vasárnap

Borkonyha – amit vártunk



Divatos helyet látogatni csapdás dolog, a nagy elvárások könnyen negatívvá fordíthatják az élményt. Némi habozás után esett választásunk az „utolsó vacsora” helyszíneként a Borkonyhára. Bloggertárs nem teljesen meggyőző bejegyzése ellenére is ajánlotta, a szakma is elismeréssel szólt a helyről. Sárközi Ákos séf sztázsolás beszámolója alapján az elhivatottság nem megkérdőjelezhető, szakmai előélete egyebekben is figyelemre méltó (Alabárdos, Hagyomány és evolúció verseny). Na, és a Gault&Millau-féle 14 pontot sem adják ingyen. A borkínálat tetemes, döntően hazai tételek, több százas nagyságrendben, közülük vagy ötvenet deciztetnek is. A helyet megszavaztuk (tam). Helyfoglalás mindenképp szükséges, az asztalok száma és a bejutni kívánók köszönő viszonyban sincsenek egymással. Elvégre szombat este van, belváros, turisták, etc. A hely tényleg nem nagy, a bejárat melletti falat hatalmas bor klíma foglalja el, szomjan bizton nem maradunk. Mellette amúgy némi poharazgatásra is lehetőség nyílik, a borokból vásárolni is lehet. Sarokasztalt kapunk, jó rálátással a helyre, a nyüzsgésre. A hely elegáns, mégis fesztelen, döntően valószínűleg a pincércsapatnak köszönhetően. Fiatal srácok, néha kicsit szétesettnek tűnnek, de végtelenül kedvesek, hibát nagyítóval sem lehet találni, borilag pedig felkészültek. A hely francia bisztró és kortárs magyar családi étterem ötvözeteként definiálja magát, bármit is jelentsen ez. Megnéztük. Az étlap hetente-kéthetente változó, esetünkben 5 előétel, 2 leves, 7 főétel, 4 desszert közül lehetett választani, de emellett táblán néhány tételes napi ajánlat is van. Kezdetnek tokaji pezsgő, a legjobbak közé tartozó Királyudvar Henyéje, a legszebb hagyományokat idézi, simogató buborékokkal, csontszárazon. Amuse bouche, na, az sajnos nincs, érkezik helyette remek házikenyér kollekció, jónak mondható vajjal. A kenyerek etetik magukat, mézes-diós, szezámmagos, köménymagos változatokban.  Előételekkel a Brehm állathatározóban sem vallanánk szégyent, lefedjük a két- és négylábúakat, puhatestűeket.

 Jakab.

 Rendszertanilag alulról építkezve érkezik egy tökéletesen készített Szent Jakab, vajban sütve, némi algakaviárral, rosé mártásban. Egy könnyebb tokajit, a Szent Tamás pince hárslevelűjét kóstoljuk mellé, nincs vita, Szepsyéknél a borkészítés tudománya öröklődik. 

 Kacsatorta, zöldalma.

Kétlábúakat kacsatorta képviseli, zöldalmagolyókkal, némi birs jelenlétével. A kacsamáj lényegében egy terrine, a zöldalma merész, de ízvilágában valóban harmonizáló választás, mellé mi más, mint Szepsy Úrágya furmintja? 

Nyúlgerinc, karalábé.

A végére a nyúl marad, gerinc, karalábé veloutéval, könnyű mártással. A nyúl omlik, szaftos, a karalábé ízével összesimul, amit csak kiemel a badacsonyi Villa Sandahl Capuccino Oil névre keresztelt rajnai rizlingje. Vitán felül az egyik legszebb hazai rajnai, maximum az ár-érték arányon lehet elgondolkodni. Főételekben már a négylábúakra fókuszálunk. Női csapat ízlését biztosan sikerült formálni, a korábban tiltólistán lévő nyúlra és marhapofára esik választásuk. 

Az nyúlnak combja és gerince.

A nyúl gerinc és comb formában érkezik, zsenge karalábéval, baconbe göngyölve, az előételeknél tapasztalt minőségben. A marhapofa kísérete túrógaluska, fehérrépa püré. A pofa puha, optimális állagú, a kísérő galuska nekem némiképp túlkészült, a fogyasztónál viszont sikert arat, a püré tökéletes, ízes, egészében a fogás hibátlan. 

Pofa, galuskával, fehérrépával.

Csakúgy, mint a báránylapocka, amin nagyot dob a gerslis, csicseriborsós köret, némi bazsalikomos felhanggal. Elsőre kicsit soknak gondoltam hozzá az ajánlott Bock Fekete-hegy cabernet franc-t, de a gyümölcsös, csokis ízvilág mégsem lógott ki. 

Báránylapi, remek körettel.

Kezd a dolog hátradőlőssé válni, azért a desszerteket nem hagynánk ki. A már-már védjegynek számító csokis költemény, birsalma szörbettel tuningolt sütőtöktorta, sajttál, a kíséret egyöntetűen az újabb Szent Tamás, a nemes egyszerűséggel Mád irányítószámáról 3909-re keresztelt késői szüretelésű cuvée. 

 Uhhhh....

A csokishoz némi performance is társul, az üreges kúpot forrós csokoládéval öntik nyakon, melytől is kollízió következik be, az alkotóelemek eggyé válásával. Ráadásul finom, hasonlóan a sütőtökös kompozícióhoz. A sajttál míves darabokat tartalmaz, talán a legszebben díszített hazai változat. 

Végszó.

Kávénk hibátlan, a körítés cukorilag ugyancsak, pálinkában is minőség, Bestillo érkezik. A nagy elvárások nagyjából valóra váltak, remek konyha, a feeling, felszolgálás ezek között is előkelő helyre sorolja a Borkonyhát. Erősen ajánlott.

2013. március 6., szerda

NU, ez jó móka volt!



A pesti gasztrokalandozás csak részint alakult saját terv nyomán, jelen felvonás ötletgazdájaként és logisztikai managerként külön köszönet illeti Deák Lajost és Palkó Gábort (Susogó). A látogatás ugyanis a reveláció erejével hatott. Az első tavaszi napsugaraktól hunyorgósan botorkáltunk a Nyugati környékén, az Eiffel-tér pedig kifejezetten jó benyomást tett. Reménysugár, hogy az átlagpolgár is megértheti, élvezheti a nagyon modern építészetet. Ebben a miliőben simul csendesen a NU, hivatalos nevén Nu – Bor és Bisztronómia. Ebédre érkeztünk. Modern belső design, nagy terek, a magunkféle (kora) negyveneseknek üde színfoltok a tömegével kilógatott régi magyar bakelit borítók reprói. Főúr röpke néhány perc alatt levesz a lábról, van az az érzés, amikor a szimpátia pillanatok alatt kialakul, naná, hogy ez jó hatással lesz az emésztőnedvekre, ízlelő bimbókra. Nagyjából tudjuk, mit várhatunk, a hely viszonylag rövid, de annál kacskaringósabb előtörténetétől tekintsünk el. A főszereplőt azért illik megemlíteni, Fülepi Kálmán a fiatal szakácsgeneráció tagja, jeles pedigrével, amiből lokálpatriotizmus okán a pécsi Susogó, szakmailag feltételezhetően a belga csillagos De Schone van Boskoop emelkedik ki. Az étlap hetente változó, 4 első fogásból, 7 főételből, háromféle desszertből választhatunk.  Asztalunk az üvegezett konyhára is kellemes rálátást enged. Női szakasz az időt korainak találva felváltva szörpözget, borozgat, jómagam inkább utóbbi műfajt favorizálom. A házi szörpök ettől még kiválóak, bodza, málna, fehér csokis szeder nagybörzsönyi termelőtől, hasonló jót talán az Anyukám mondtában ittunk, lényegesen borsosabb áron. Folyadékpótlásra főúr számomra Maurer Oszkár Kövidinkáját ajánlja, könnyű, de nagyon egyben lévő bor, az elfeledett szerémségi borvidék régi magyar fajtája. 

 Kacsamáj fagyi:-)

 Annnyira jó, hogy a meglepetésként érkező (amuse?) kacsamájfagylalthoz is választom. Némi zölddel, maldonsóval, csepp balzsamecettel ámulatba ejtő fogás, a máj könnyedsége, krémessége csúcskategóriás. 

Némi bezzegpusztai.

Előételként a bezzegpusztai sonkát és a kókuszos spenótlevest vizitáljuk. Utóbbi enyhén chilis, krémes fogás, az üde spenót szépen simul. A sonka optimálisra füstölt, omlós, könnyű krém, friss saláta és házikenyér teszi teljessé, a borajánlat szépen harmonizál. Újabb alulreprezentált borvidék, Mór tűnik fel, az ezerjó valóban jelzetten kávés, perfekt savakkal. A csetvei pince tétele bújik meg emögött, Café del Mór fantázianéven. 

 
Fülepi Úr cigánya.

Főételnek magyaros fogásokat választunk, tudván, némiképp másra számíthatunk… Cigánypecsenyét éttermi körülmények között jót ennem még nem sikerült. Eddig a pillanatig. Az omlós hús hajszálvékony, olvadó szalonna alatt jelenik meg, némi zöldséggel könnyítve, tökéletes sültkrumpli társaságában. Sehol egy mócsing, semmi bűzös túlpác, semmi túlérlelés. Ja, kérem, ezt így is lehet? Csopakról érkezik a kíséret, a Tamás pince Pinot noirja személyében. Könnyű, nagy egyéniségű bor, számomra az egyik legszebb hazai pinot. Szép, mert semmit sem akar másolni. Egyedi és szeretnivaló. 

 
Töltött paprikája.

Bevállaljuk a katymári töltött paprikát is, a külső roppan, a töltelék állaga, íze minőségi, a szaft látványra sem utolsó. Az ajánlott siller kvázi régiós, a mohácsi borvidékről, Planina borház, kékfrankos, némi cabernet vegyüléssel. 

 
És vadpörköltje.

Érkezik még egy szarvaspörkölt, dödöllével, az egri Pók Tamás Pajdos névre hallgató vörös házasításával. Pörköltet főzni idehaza – elvileg - mindenki tud, nem is ragoznám a kérdést. Csak zárójeles, hogy végre nem lógott ki az édes ipari hagyma, nem keserített a gyenge minőségű pirospaprika, „csak” egy jó fogás volt… 

 
Ez milyen tuti ötlet?!?!

A desszert előtt újabb meglepetés a rózsa- és répás csoki fagyi, mangóval, maldonsóval. A táldesszert gyönyörű példája és hol van még az igazi… Némi szusszanás után érkezik, egy tökéletes csokiszufflé, a „legjobb” császármorzsa (brutál gyümölcsös ízvilág) és sajttorta. 

 
Császármorzsa best.

Kísérőnek a mádi Barta pice „Egy kis édes” furmintjánál jobbat kívánni sem lehet. Zárásként persze, hogy kávé, itt azért némi kekeckedés engedtessék meg. 

 
Sajttorta, ugyancsak.

A tökéletes főzésű feketét jelzetten, de árnyékolja a barnacukor hiánya és a kis műanyag tejszín. Többet érdemelne, bár tudom, zömmel ez csak az én vesszőparipám. Az ebéd végén Fülepi Úr is tiszteletét teszi az asztalnál, az elismerés szavain túl többre nem telik tőlünk. Minőségben, hangulatban kvázi tökéletes helyet ismertünk meg, az ár-érték arány, a személyzet kedvessége, hozzáértése pedig egészen elképesztő. Sajnáltunk elmenni innen, de tudjuk, nem utoljára jártunk itt…