2011. szeptember 27., kedd

Nyári gasztró és bortúránk I.

Az idei nyaralás hazai helyeket célzott meg, de közben átalakult gasztró és bortúrává. Ez persze korántsem véletlen, a célterületek kiválasztásánál csaknem elsődleges szempont volt a környéken található éttermek minősége. Ebben a blogok mellett jelentős segítséget nyújtott az Alexandra étterem kalauza, melyet Molnár B Tamás gründolt. Róla annyit kell tudni, hogy a hazai konyhaforradalom egyik elindítója, blogja szerintem a legjobb magyar ebben a műfajban (http://buvosszakacs.blog.hu/) Az éttermek kiválasztásánál még a tavalyi kiadványra támaszkodtam, az ideit MD már Molnárék nélkül jelentette meg, lényegesen gyengébb minőségben és pont a kalauz lényegét elveszítve. Akit érdekel a csata, annak egy szösszenet: http://buvosszakacs.blog.hu/2011/09/09/mi_van_a_tanyeron Kezdjük akkor a kalandozást! Első állomásunk Eger városa, többedszer visszatérve. Aki a Szépasszony völgyre gondol, mint gasztró célpont, azt erősen lebeszélem. Persze elmentünk arra mi is, de a parasztvakítás, vendégkopasztás tovább fokozódott, a város és a borkultúra szégyene, ami ott található. A vár bejárata mellett ezzel szemben megbújik egy kis étterem és panzió, amit évek óta a top 12 közé sorolnak, hamar rájöttünk, hogy nem érdemtelenül. Ez az Imola Udvarház (http://imolaudvarhaz.hu/)

Az Imola késő délutáni napfényben

Félve óvakodunk be, a belső helység és az udvarház is üres még, később persze megtelik. Nyáridő lévén a szabad teret válasszuk, a falikút nagyon hangulatos, ide telepszünk. Óriási szerencsénk van a pincér sráccal. Első pillanattól baromi szimpatikus, ugyanakkor gyorsan kiderül, hogy szakmailag is a topon van. Az étlap szezonális, a nyári menüből csemegézünk. A borlap szimpatikus, a helyi nagyok mellett két mádi termelőt is bevettek, egyikük Szepsy István... A borok jelentős részét deciztetik is, ígéretes. Könnyű indító pezsgő után érkezik is a menüsor. Tekintettel a nagy melegre, előételnek egy kecskesajt, kovászos uborkás velouté-val és egy pisztráng mousse céklával. Ezekhez azért tartozik némi magyarázat. A velouté egy alapmártás, vajból, lisztből készült rántást engednek fel alaplével, só, bors, esetleg gomba kerül bele. Itt nyilván másról van részben szó, a kovászos uborkás íz pont megfelelően intenzív, remek a harmónia a friss, helyi kistermelőtől beszerzett kecskesajttal és a hozzá kortyolt St.Andrea chardonnay-val. A mousse csak habot jelent, tökéletesen igaz itt is, a pisztráng könnyű, friss, hozzá a cékla valószínüleg egészben sült, majd részben pürésített. A sajthoz St.Andrea Kovászó chardonnay, enyhén barrikolt, 2008-as évjárat. Ebből mégegyszer kérek... A halhoz Hangács (pinot és sauvignon blanc) 2007-ből.

Kecskesajt, kovászos uborkával, picit másképp.

A pisztráng hab. A fekete pötty a tányéron redukált balzsamecet.

Főételnek a kevésbé merész (és az nem én vagyok) szarvasragut választ gyöngyhagymásan, sült nudlival.

Szarvasragu, nudlival.

Én már az elején kiszúrtam az étlapon a "gyöngytyúkpürével töltött, göngyölt pacal"-t. Meg is érkezik, juhtúrós galuskával körítik. Szeretem a pacalt, készítem magam is. Sajnos a francia, vagy akár az erdélyi konyha számos felhasználási formája nálunk jóformán ismeretlen, ha étteremben hozzá is férhető, szinte mindenhol csak pörkölt formájában létezik, változatos, de inkább gyenge minőségben. Ez remek, omlós, nincs benne a máshol sokszor tapasztalt csiriz íz. A töltelék a jó húsleves ízvilágával egészíti mindezt ki, a sztrapacska állaga, íze kellemesen harmonizál.

Gyöngytyúk, pacallal göngyölve

A kísérő ital St.Andrea, Magyalos. Egy remek kadarka 2008-ból. Tekintettel arra, hogy nem a borvidék eredetvédett fajtájáról van szó, termőhelyi borként definiált. Érdekes, hogy mennyire különbözik az általam ismert szekszárdi kadarkáktól. Sokkal gyümölcsösebb, ugyanakkor testesebb, nagyon ízlett. Az említett borokra annyira ráizgultam, hogy egerszalóki kiruccanásunk során meglátogattuk a pincészetet, vásárlási céllal. Sajnos, az említett borokból már csak a Kovászó volt kapható, be kellett érnünk ezzel, pedig a kadarka....

Vásárlás előtt St.Andreánál.

Desszert fronton csokitorta tejkrém fagylalttal és gyümölcs trilógia az első este választása. A csokitorta habkönnyű, pöttynyi lekvár redukciókkal, lágy fagyival. A gyümölcs trilógia a meggyre épül, piskóta formájában, rebarbarás fagyival, jóféle, házi tejszínnel.


Gyümölcs trilógia.

Életünk egyik legjobb csokitortája.

Kíséret a Demetervin Élvezet nevű, késői szüretelésű furmint, hárslevelű kombinációja. Ismét rá kell jönnünk, hogy Tokajban rengeteg jó pincészet létezik... Búcsúzóul megpróbálom a kávét (ahogy mindenhol). Talán ez az egyetlen kritizálható pont az estében, nekem picit híg, pincérünk szerint a gépet nem Ők állítják be, az a kávét biztosító biznisze, neki el is hiszem. Amúgy jófajta, Manuel-féle cucc.


Kávézom.

Eszméletlen pozitív benyomásokkal távozunk az étteremből, de előbb persze asztalt foglalunk utolsó egri esténkre is.
Már-már ismerősként érkezünk, szerencsére kedvenc pincérünk is dolgozik. Az étlapot csak futólag tekintjük meg, zömmel kialakult, mit szeretnénk kóstolni. Kezdjük is. Az előétel most sem maradhat el, libamáj terrine, vörösboros cseresznyeraguval, diós kaláccsal. (A terrine eredetileg pusztán az agyagedényt jelentette, melyben az étel készült. Lényege a különböző textúrájú alapanyagok játéka. Darált hús, felkockázott szalonna, roppanós pisztácia, zöldfűszerek és 20-30%-os zsírtartalom. Erősen hasonlít hozzá a paté, mely azonban tésztában sül.) Terrine edényben készíthető máj is, itt ezzel találkozunk. Libamájat sokan készítenek jól, ami ezt a fogást kiemeli társai közül, az a fantasztikus házi sült kalács. Hozzá Szepsy Istvántól az étterem részére készített Furmint válogatás. Nikola ma este bevállalós, vörösboros kakasherével kezd:-) Jutalma a Juhász testvérek olaszrizlingje. Újabb egri termelő bizonyítja, hogy nem csak a bikavér működik errefelé.

Libamáj terrine.

Az ominózus kakasherék.

A libamáj után illene valami könnyebbet választani, így is teszek. Az étterem bevallottan próbál helyi, manufakturális alapanyagokat használni, sajnos nem Ők az elsők, akiktől azt halljuk, hogy ezek beszerzése - állandó minőségen - roppant nehéz. Jöhet a pisztrángfilé vajas mángolddal, almás céklamártással. A pisztrángfilét feltekerik, gőzölik, omlós, remek. A mángold méltatlanul kiszorult a magyar konyhából (sok más alapanyaghoz hasonlóan), ha jól készítik, szerintem felülmúlja a spenótot, márpedig ez a jófajtából való. Az almás cékla nem tolakodó, pont annyira ízes, hogy ne nyomja el a halat. St.Andrea chardonnay mellé. Másik főételünk rozé kacsamell, grillezett nektarinnal, bodzamártással. Finom és dicséretnek veszem, miszerint én legalább ilyen jól készítem. St.Andrea kékfrankos kíséri.

Göngyölt pisztáng.


Rozé kacsamell.

A desszerttől eltekintek, helyette sajttálat kérek. Helyi termelő fantasztikus tehéntejes és kecskesajtjai, jó választás ( http://www.bukkisajt.hu/ ) Nikola nem tud ellenállni a madártejnek, piros habbal. Feltételezzük, hogy nem színezővel formálták ilyenre, pincérünk megerősít, de bővebben nem árulja el a titkot. Ma is kapunk Szepsytől, Őt sosem tudnám megunni.

Kézműves sajtok, mazsolával.


Madártej, piros habbal.

Roppant elégedetten távozunk, a nyaralás remekül kezdődik. Jó látni, hogy kis keresgéléssel hazánkban is lehet már olyan éttermet találni, ahol nem a gulyás, rántotthús, pörkölt triumvirátus köré szerveződik az élet. Mindenkinek ajánljuk, szuper hely, visszatérünk.
Hazafelé még néhány éjszakai kép, másnaptól kezdődhet Tokaj meghódítása!


Eger, főtér.

2011. szeptember 26., hétfő

A RÁSPI

A Ráspiról is sokat lehet olvasni a neten, végre alkalmunk volt meglátogatni. A terep előzetes felmérése során szembetűnő volt, hogy a viszonylag igényes honlapot régen frissítették, az étlap sem változik érdemben. A blogok is vegyes képet fogalmaznak meg, de abban egyezik a vélemény, hogy kísérletező konyha, remek borokkal. Az éttermet 09.18-án látogattuk meg, a Taubenkobel után két nappal. Helyfoglalás Ráspiéknál sem árt. A hosszú hétvége során a Fertő-tó gasztró élményei mellett terepet is jártunk, műemlékeket nézegettünk, a hely gyönyörű, bátran ajánlom. Az étterem Fertőrákoson található, a kőfejtőről talán mindenki hallott, számunkra újdonság volt, hogy a település mellett egy Mithras szentély is látogatható, a római történelem iránt érdeklődőknek kötelező (http://www.mithras.hu/) Mi lemaradtunk róla:-(

Vissza a kulináris élményekhez. Kívülről kellemes falusi rezidencia, igényes kerthelyiséget is kialakítottak. Mi a belső részt választjuk, közepes méretű szoba, néhány asztallal, mindegyik más stílusú székekkel. A hely nekünk kissé túlzsúfult régi műtárgyakkal, fényképekkel, a hangulata összességében mégis jó. A szoba közepén jókora fatörzs, tetszett.



A Ráspi belülről

Az étlapon kevés étel található, én bevállalom a gourmet menüt, Nikola már szerényebb, leves és főétel. A sofőr szerepet galád módon rátestáltam, de nem jár rosszul a ház gyümölcs és virágitalaival, a hárs szörp tényleg finom. Aperitifként nekem házi balzsamesszencia jár, amit csak a rosé után kortyolok el, nekem mindkettő bejött.

Balzsameszencia és rosé

Ráspi csak a saját készítésű borait árulja, később lesz szó róluk. Előételnek libamáj terrine érkezik szarvasgombával, utóbbi talán picit túldozírozva. A máj látványra talán lehetne szebben készített, a fényképen is látszik a "ráncossága", de ízében a legszebb hagyományokat idézi, könnyű, krémes állagú és kóstolva már nem is olyan sok hozzá a gomba... A tálat rózsaszirmok (egész finom), balzsamecet (nagyon finom), némi salátalevél és virágok díszítik. A kísérő ital Ibolya-Ringló pezsgő, amiben rózsaszirom úszik, naná, hogy felragadt a számra.

A ráncos terrine.

És a ragadós rózsaszirom.

Levesként vargányakrém, ami lenyűgöző, a műfaj Paganinije. Krémes, intenzív ízű, benne roppanós vargányadarabokkal. Vajon hogy csinálja ezt szeptember közepén? A kísérő 2008-as évjáratú Zweigelt gyümölcsös, a tannin bársonyos, ilyen jót ebből a fajtából talán még sosem ittam. A gyümölcsleves kalóriabomba jóadag tejszínnel dúsítva, ízében szilva, málna és feltehetően valamilyen erdei gyümölcs. A homogenizálást talán megoldhatták volna jobban is, a látvány mindkét leves esetében messze elmarad a fantasztikus ízektől.

Csúnya, de finom

Főételként bárányfilé szarvasgombával, itt nekem egyértelműen sok a gomba, a hús viszont remek, kiváló mártással. Ennél a fogásnál kértem egy kis változtatást, ugyanis a menőhöz járó borok közül itt a 2006-os évjáratú Mátét ajánlják. A palackár 50.000 Ft, az ételhez járó adag is 8800, szóval én inkább egy 2006-os Zweigelt válogatást kóstolok, ami nagyon gyümölcsös és szerintem szépen kíséri a bárányt. Másik főételünk a balzsamos kacsamell. A hús talán picit túlsült, de ízében, állagában még mindig kiváló. A főételek díszítése, körete kicsit egysíkú, a rózsaszirom, balzsamecet és az egészben sült krumpli (amúgy remek, biztosan nem Tesco gazdaságos) mindegyiken fellelhető, a tálalási forma is egyezik, igaz, a bárányt bolondítják egy kis grillezett paradicsommal.

A bárány

És a kacsamell

Desszertként egy hibátlanul sütött csoki felfújt érkezik, hozzá a 2007-es Electus. A bor Zweigelt válogatás, talán az est fénypontja, kávés, meggyes ízek, illatok, telitalálat a csoki mellé. A felfújt belül folyós, hőmérséklete, íze, állaga remek. Asszem, ilyet kevesen tudnak sütni, telitalálat. Próbálom azt hirdetni magamról, hogy nem kedvelem az édességet, de az ilyen fogások erre rendre rácáfolnak. Bejön a baracklekvár és a néhány szőlőszem is.

Levezetés a sajttál, ez elég ipari terméknek tűnik, a már-már elcsépelt szőlővel, dióval díszítve. A pincér nem tud pontosat mondani, azt beismeri, hogy nem „elsősorban” helyi sajtokat kapok. Erősen bolti jellegű, igaz, abból a jobb fajta, a kékpenészes lehet Roquefort, a rúzsos akár Chaumes is. Egyértelműen a leggyengébb fogás, nekem nem illik ide. Ami viszont mégis fogyaszthatóvá, már-már finommá teszi, a hozzá kínált 2006-os Gneisz, nálam itt sokkal jobban jellemzik: ( http://www.alkoholista.blog.hu/2011/08/11/kekfrankos_klasszikusok)

Kritikám tárgya

Zárásként házi készítésű bonbon érkezik, ami újfent remekmű, a kategória legnagyobbjai közé való. Ismét mosolygósan fogyasztok!

Mosolyom tárgya

Amiről sajnos nem készítettünk képet, az a mellékhelyiség. Nagyon igényes, ötletes, aki erre jár ki ne hagyja!!!!

Összességében remek étteremben jártunk, a borok eszméletlenek, az ételek is átlagon felüliek. Ráspi még mindig a hazai top ötvenbe sorolható, az apróbb hibák talán csak nekünk szúrtak szemet. Mindenkinek ajánlott, de a borlapról csak óvatosan…

2011. szeptember 25., vasárnap

LÁTOGATÁS A GALAMBDÚCBAN

A Taubenkobel (http://www.taubenkobel.com/) már régi kiszemelt volt, végre sikerült eljutnunk! A magyar gasztroblogokban is olvasható róla post (http://buvosszakacs.blog.hu/2007/11/27/taubenkobel, http://foodpolice.blogspot.com/2010/09/taubenkobel-turbekolo-es-szarnyalo.html), szóval volt miből felkészülni. Családi vállalkozásról van szó, ahol az autodidakta férj (aki azért többek közt Eckart Witzigmann-nál sztázsolt) irányítja a konyhát, ma már francia vővel kiegészülve. Eveline asszonyság a belső enteriőrért felel (lenyűgöző) és a vendégekkel tartja a kapcsolatot, irányítja a kis szállodát, boltot, ami ugyancsak az étteremhez tartozik. A Michelin sajnos már évek óta nem minősít Ausztiában (sem) a fővároson kívül, de amíg jártak a galambdúcba, a 2 csillag sok éven át megvolt. Állítólag az éttermet csak tovább spannolta az új helyzet, sokan a sógorok legjobb éttermének tartják. Óvatos duhaj módjára előre foglaltunk, amit a zéró német tudásom mellett nehezített, hogy a honlap csak németül és taubischül(?) elérhető (nem beszélve a folyamatosan sipákoló galambról….). A nehézségeket áthidalva visszaigazolták jól megérdemelt helyünk, 2011. szeptember 16-án mehetünk! Az étteremhez panzió is tartozik, a mi pénztárcánknak talán kicsit erős áron, vagyis maradt a szomszédos falu, a taxi még mindig olcsóbb. A foglalási időpont előtt pár perccel megérkezve izgalmunkban sikerült néhány képet készíteni.
Az étterem kívülről.


Tényleg ottjártunk!

Az étterembe belépve Eselböck asszonyság fogad, kiváló angolsággal. Nem tudom, miből böki ki, de rákérdez a nacionality-re, majd közli, hogy magyar pincért kapunk.:-) Öröm és boldogság. Az étterem belülről maga a szolid elegancia, Nikola nem is tud ellenállni a fotózásnak.

Pasztellszínek.

Egy tökéletes, kétszemélyes, sarokasztalt kapunk, az érzékeinket nem is kínozzák tovább. Feszültségoldónak egy kis Ayala rosé pezsgő (http://www.champagne-ayala.fr/) jó is lesz. Étlap nincs, állítólagosan pincérünk sem ismeri a napi menüt, mert a konyha csak friss, épp akkor beszerezhető alapanyagokat használ (lehet, hogy ez csak reklámfogás, de jól hangzik). Annyiban kapunk szabad kezet, hogy a kísérő borokat megválaszthatjuk, a nemzetközi helyett természetes, hogy az osztrák és a helyi (gut oggau, http://www.gutoggau.com/, a pincér szerint szigorúan biodinamikus) kóstoló mellett szavazunk. Már jönnek is az első falatok (vagy amuse bouche?). Ízelítő mangalica sonkából, szalámiból, szalonnából. Pincérünk ezt kedvesen koleszterin mentesnek hívja, talán ez az osztrák megfelelője a nálunk dívó „jó” koleszterin kifejezésnek. Így, vagy úgy, de hibátlan, omlós, ugyanakkor könnyű. Mellé jár az első tréfa, pattogatott kukorica, mellette pattogatott kukoricára hajazó malac bőr, szarvasgombával bőven megreszelve.

Elfelejtettem a szalonnáról levenni a papírt...

A következő fogás talán még belefér az üdvözlőfalat kategóriába, máris a „fatányérunkon” landol. Csak három kis kanál, de a molekuláris gasztrót alighanem bevetették az érdekükben. Koncentrált, ugyanakkor tiszta ízek, brokkoli- és karalábé krém, friss sajt. Hibátlan. A kanalakkal egyidőben érkezik a ház kenyere (elsőrangú), háromféle vajjal. Natúr, sülthagymás és mandulás. A margarinevőkkel szívesen megkóstoltatnám mindet.

Sajnos, a kanalakra csíptetett cetlik nem rejtettek vacsorameghívást.


A vajak.

Hozzájuk könnyű és gyümölcsös zöldveltelinit, chardonnayt iszunk. Talán még mindig csak üdvözlet gyanánt apró, alufóliával lezárt befőttes üvegcsék érkeznek, bennük görögdinnye darabok. Ezeket felnyitván, szerintünk alaposan redukált, ily módon roppant ízgazdag dinnye lével locsolják meg vendéglátóink. A következő fogás kétféle libamáj, egyik sem konvencionális, lapos tányérban egy püré, kakaóporral (!) és kukoricaszemekkel, kis tányérban terrine formájában fügelekvárral, pattogatott kukoricával apró péksüteménnyel. Itt fedezi fel finnyás énem az est egyetlen hibáját, a terrine-ben találok egy darab kötőszöveti sövényt:-). A borkíséret Chardonnay (http://www.weingutmuster.com/, http://www.gutoggau.com/index.php?id=15&L=1)

A kakaós...

És a fügelekváros...

Levesként (?), parányi üvegedényben (melyet szó szerint az orrunk előtt felnyitva legyezik felénk a füstölt angolna fenséges illatát) érkezik egy újabb csoda, melyet olivabogyó, paprika krém, és paprika leves egészít ki. Mindezt az asztalnál az angolnára öntve, pár csepp oliva olajjal megbolondítva. Rizlingekkel kísérjük.

A kanál sem utolsó...

A következőket sem biztos, hogy sokan mernék társítani, mégis harmonizál a velős csont, lazackaviár, krumplipüré burgonya chips-szel, fartővel, szárított, falatnyi marhahússal. Az ízek elképesztően, leírhatatlanul intenzívek, ugyanakkor tiszták.

A velős csontot nem sikerült felülről érdemben lefotózni...

Helyi chardonnay itt is, remekül csúszik. Következik a hétféle paradicsommal bolondított folyami rák, rendkívül friss, roppanós verzóiban. Gyümölcsös rizlinget kapunk hozzá. A főfogás előtt elégetnek az asztalunknál egy rozmaring ágacskát, az illat kellemes és a látvány sem utolsó.

A főételek közül végül egy szerintünk konfitált – amúgy remek – báránygerinc érkezik, fokhagyma variációkkal, irigylésre méltóan töltött cukkini virággal, a rajtahagyott párolt és a kis edényekben chipsként tálalt cukkinivel, paradicsomos tunkolóssal. Ehhez természetesen megmutatják a vörösborokat is, kékfrankos és murci (!) formában, meglepő harmóniával. A töltött cukkinivirágot már mi is készítettük és úgy érzem, nem vallottunk szégyent:-)

A papíralátétet nem teljesen értettük...

A desszert előtt jöhet egy kis helyi kecskesajt, új-zélandi spenóttal, könnyű édes borral. A spenótot állítólag mostanában honosították a sógorok, ízében talán intenzívebb, picit kesernyésebb, mint a nálunk ismert. A sajt non plus ultra, mentes a kecskefélékre időnként jellemző mellékíztől, szóval ez is bejött.

Ezt az alátétet irigyeltük...

Első desszertként Zweigelt fagyi, murcival, macaronnal, remek hűsítő. Az édesség vonalon persze a nagy durranás most következik, szájjal fújt (!) cukorgömb, marcipánnal, áfonyával és céklafagyival töltve. A cékla talán merészen hangzik, de meggyőződésem, hogy picit lazítottak rajta, talán egy kis málnával. A kíséret egy 1969-es évjáratú késői szüret a környékről és egy ugyancsak helyi jégbor.

A macaron a francia vő behatása lehet...

Íme a mágikus töltésű cukorgömb.

Az alig több, mint négy óra ezzel sajnos el is telt. Megköszönjük pincérünk kedvességét – persze felkérjük egy fotóra – elbúcsúzunk, az étterem előtt még ábrándozunk, ujjongunk és fényképezünk egy keveset.

Nikola, a Taubenkobel és én.


Esti fényekben a galambdúc.

Mit lehet mondani összegzésként? A Taubenkobel nívója változatlan, a két csillag ma is feltétlen megjárna. Sajnos ettől a legjobb magyar éttermek is fényévekre vannak jelenleg, de a biztató jelekről (mert vannak) a blog is beszámol a későbbikekben.

2011. szeptember 8., csütörtök

A sok kiváló gastroblog már-már rendszeres olvasása, az örvendetesen szaporodó éttermi kalandozások egyre erőteljesebb nyomásának engedve születtem meg. Hiszem, hogy egy jó étel, egy jó bor maradandó élmény, amit érdemes másokkal is megosztani. Az általam nagyra tartott bloggerek rendszerességével, szakmai tudásával biztosan nem veszem fel a versenyt, de igyekszem több-kevesebb rendszerességgel jelentkezni;-)