Társasági élet már pedig mindig volt, az internet
térnyerését időlegesnek tekintve legalább is bízzunk benne, hogy lesz is.
Időtálló módjának talán leginkább a Nagy-Britanniában gyökerező klubok
bizonyultak, melyek tömegmédia ide, vagy oda, köszönik szépen, jól vannak.
Kiemelkedő képviselőjük a londoni Pall Mall-en található Reform Club. 1836-ban
alapították, derék férfitársaink pedig voltak annyira tökösek, hogy egészen
1981-ig női társasággal nem is engedték felhígulni az illusztris tagságot. A
jóféle szivarok, whiskyk mellett az étvágy is óhatatlanul megjön,
csillapítására nem a pizzát választották, hanem nemes egyszerűséggel igazolták
le a korszak egyik sztárszakácsát, Alexis Benoist Soyer-t, a viktoriánus Anglia
ünnepelt séfjét (az első sztárséfek egyikét). Francia létére az 1830-as években
áttette székhelyét Angliába, ahol olyan notabilitásoknak főzött, mint a Duke of
Cambridge, avagy Sutherland. A Reform Club csábító fizetésének azért ő sem
tudott ellenállni. Számos könyve mellett elsők között tanulmányozta a gázzal
főzés lehetőségeit, az állítható hőmérsékletű sütőt. A krími háborúban
önköltségen vett részt, tábori tűzhelyet fejlesztett ki, a brit hadsereg
élelmezési főhadiszállását a mai napig Soyer’s house-nak hívják. Reform klubos
ténykedése is méltán nevezhető időtállónak, első évében alkotott „Bárány
kotlett reform módra” étele a mai napig az étlapon szerepel. Na, de hogy jön
ide Phileas Fogg? Kérem szépen, Verne fantáziája a klub tagjává tette e nemes
urat, a 80 napos utazás tervei is itt születtek. Ennyi erővel bárány kotlettet
is ehetett… A recept előtt még a kotlett fogalmát is illendő tisztázni. A
keleti végeken megelégedhetünk a „hosszúkaraj bordával” elnevezéssel, a rossz
hír az, hogy a pl. a franciák legalább
háromféleképp bontják és különböző részeiből alig ötfélét különböztetnek meg…
Nyilvánvaló, hogy hentesünket ilyenfajta kérésekkel nem sokkolhatjuk, örüljünk,
ha szopós bárány bordájához jutunk és főzzük meg a reform kotlettet.
Reform báránykotlett (négyszemélyes adag)
A mártáshoz kis fej vöröshagymát aprítok, egy sárgarépát
julienne-re vágok, 5 dkg füstölt sonkát csíkozok. Az összetevőket vajon
barnulásig dinsztelem, hozzákeverek 4 evőkanál minőségi balzsamecetet, 3
evőkanál ruby portóit. A folyadékot (és ezáltal az alkoholt) nagy lángon
elpárologtatom. Felöntöm fél liter szárnyas alaplével, dobok hozá két
szegfűszeget. két darab szerecsendió virágot, egy babérlevelet, 3 szétnyomott
borókabogyót, csipet friss kakukkfüvet, lefedve kis lángon fél órát főzöm. A
bordákat letisztítom, a zsiradéktól megfosztom. 5 dkg főtt sonkát finomra
aprítok, azonos mennyiségű zsemlemorzsával vegyítem. Az enyhén sózott
szeleteket felvert tojásba, majd a keverékbe mártom, forró olajban kisütöm (2,
max. 3 perc). A kész mártást evőkanálnyi, vízben oldott kukoricakeményítővel
sűrítem, a tálalást alapöntetes vegyes salátával teszem teljessé. Leveszem a
polcról a legjobb Pinot noir-t és megiszom hozzá. A zsenge, diszkréten füstös jellegű hús az édes-pikáns karakterrel komoly fogás. Hiába, tudtak élni ezek a
klubtagok!
Köszönet a reformistáknak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése