Az útibeszámoló szemmel láthatóan éttermek körül forog,
ennek kapcsán elengedhetetlen egy mulasztás pótlása. Miként nevezik
Olaszországban az éttermeket. A kérdés nem olyan egyszerű, hiszen idehaza is
számos elnevezéssel találkozhatunk. Az olasz nevek persze dallamosabbak, de a
párhuzamok felállíthatók. A legegyszerűbb a pizza vonal, a pizzeria idehaza is
elterjedt, ott beülős éttermet jelöl, helyben sütött, kerek pizzával. A pizza a
taglio és pizza rustica szeletelt pizzát szolgál fel, persze elvitelre is. A
ranglétrán felfelé haladva következik a tavola calda, lényegében étkezde, előre
elkészített ételek vihetők el, vagy helyben is elfogyaszthatók. A klasszikus
éttermek neve lehet az osteria (általában egyszerűbb ételek), taverna (olcsó
osteria), a többség a trattoria, avagy ristorante nevet viseli, ami lényegében
megegyezik a mi étterem fogalmunkkal. A locanda leginkább a csárdánkra hajaz,
azaz az étterem mellett szállást is kínál. Marad végül az enoteca, ami nekünk,
pécsieknek ismert fogalom, talán mégsem árt kicsit kibontani. Olaszországban az
enoteca klasszikusan olyan borozó, egyben borkereskedés, ahol a kóstolás,
poharazás mellett egyszerű ételek is fellelhetők. A nevezéktani kitérő után
következzen végül három, kiemelésre méltónak vélt étterem bemutatása, menüi.
Nem minden esetben pozitív értelemben. Az útvonaltervezés egyben éttermek
keresését (Michelin, google) is jelentette, természetesen minden esetben
faggatóztunk a helybélieknél is. A kép vegyes, a Michelin által legmagasabbra
taksált bukott a legnagyobbat, helybéliek által ajánlott emelkedett a
legmagasabbra. Elsőként veszem górcső alá ezt a Lucca szélén található
locandát, amit házigazdáink ajánlottak, mint „halas éttermet, fura tányérokkal”
Az első mély benyomás hatására később visszatértünk, az ismertetendő menüsor a
két este összegyúrásából született, nyálcsorgással kísérve. A halas éttermek
viszonylagos ritkaságát már említettem, ez egy üdítő kivétel volt, a hosszabb
és rövidebb halas kóstoló menü mellett alternatív húsos verzióval, második
alkalommal az asztalnál megjelenő séffel, a fogások közös összeállításával.
Függöny fel!
Locanda Vigna Ilaria – Lucca
Tipice toszkán locandánk.
Foglalás nélkül érkezünk, a kerthelyiség csaknem tele, kissé
félve hatolunk be az épületbe (éhesek vagyunk). Bent tovább feszítik a húrt,
pincérlány közli, előbb főnököt kell kérdeznie. Mégis kapunk asztalt,
hangulatos, akár a hely. Érkezik étlap is (olaszul, amiben roppant gyengék vagyunk, a kávékérésnél megáll a tudomány), sokra nem jutunk vele, azt azért
kisilabizáljuk, miszerint létezik egy seafood és egy alternatív menü.
Választásilag kétség nem merül fel, egy ilyen, egy olyan. Pincérünk kellemes,
olasz bájjal pötyögi az angolt, borválasztásunkat hangosan helyesli, előtte
megörvendeztet toszkán látogatásunk legjobb proseccójával.
Mintha kissé zavarban lennék:-)
Motyog valamit a
biodinamikus művelésről, de az ital magáért beszél. Csontszáraz, a palack alján
élesztőszerű képződmények, könnyű, szépen szálló buborékok. Az este
megalapozódik, a hangulat emelkedik.
The best of prosecco I.
II.
Előételek sorakoznak máris, első körben
szardínia könnyű öntettel, virágokkal, nem halasnak vegyes saláta, némi
paradicsomecettel.
Szardínia.
Itthon talán kevésbé ismert, paradicsomból is készül ecet,
az aszaltparadicsomot idéző koncentrált ízzel, ide is telitalálat volt a kesernyés, édes, roppanós zöldek mellé.
Szóval a paradicsomecet...
Közben
már kóstolgatjuk a helyi sauvignon blanc-t, egreses, könnyű, pont jól hűtötték.
Remekül megy a tőkehalhoz is, persze a burratás kacsa carpaccio is kóstolásra kerül.
A püré eredete örök homályba vész, a tőkehal remek.
A hús érlelt, omlós ízbomba, a sajt csendes, de fontos kísérő. A kenyér, crostini ízes, némelyik még sót is tartalmaz, már biztosan tudjuk, avantgarde étteremre leltünk...
Carpaccio
A polip
olajbogyóval, némi pestóval, püréágyon érkezik, omlós, ízes, sóhajokkal - és sauvignonnal - kísért
fogás. Nem halaséknál sajtkrémbe süllyesztet lágytojás, az összképen némileg a
gigantikus kanál ront, na, meg az angyalkás tányér.
Polip, ajjajjj, de jó volt....
Lágytojás, sajtkrémben.
Igazából Toszkánában ez sem
kelt megbotránkozást… Két falatnyi, tökéletesre sütött tonhal steak máris,
ropogós, tempurás hagymakarikákkal, abszolút jó kombinációja a savanykás és a
tengeri ízeknek.
Tonhal steak, csücsökben a kenyerek.
Lassan tudatosul bennünk, gyöngyszemet találtunk, helyből
Michelin csillag, nem is biztos, hogy csak egy…. Ennek ellenére a Michelin még
nem fedezte fel, a már említett Tripadvisor – mint utólag kinyomoztam –
magasra, az ötös pontozási rendszervben 4,5-re értékeli. Most legkevésbé ez
érdekel, élvezzük az estét…
Tőkehal hab, bőröcskével.
A tőkehal habot, ami remekül sütött bőrével, a
tányéron némi disszonanciával érkezik. A felsoroltak olasz fogalom szerint
talán antipastik lehettek, mindenesetre még csak most térünk át a tésztára…
Trikolor halas ravioli.
Némi
hallal töltött ravioli, caprival, paradicsommal, mártással és már meg is van az
olasz trikolor. Az alternatív tészta látványra és leírásra talán némiképp
bizarr, a fartővel töltött, csokis ravioli zeller tempurával pedig igenis finom
volt!
Csokis, húsos ravioli, tempura zöldség.
Főételnek a tengeri sügér helyi változata, salátával, hollandi mártással, és egy tökéletesre sütött kacsa érkezik gombákkal paradicsommal, káposztával. A kacsa hosszas ragozást nem kíván, mert azt vagy jól sütik, vagy nem, ez az utóbbi kategória, a köretek is rendben. A hal feltehetően gőzöléssel készült, szaftos, omlós, hiába, a sügér... Az sügér.
Helyi sügér, a kanálért én kérek elnézést.
A hollandi mártás is helyen, könnyű habos, megfelelően fanyar, a halhoz telitalálat. A kacsa konfit lehet, málik, ahogy kell, a gomba hibátlan bónusz a káposzta, paradicsom mellé.
Kacsa olaszéknál.
Desszertet nem kockáztatunk, oka egyszerű, nem lenne már helye… A bélpoklosság
vádját elkerülendő a második este ételeiből csak némi felvillantás történik,
halas vonalon jócskán átfedésben táplálkoztam. Kiemelés azért itt sem maradhat
el, a fura angolnaszerű lény az élre kívánkozik. Húsa ruganyos, nem biztos, hogy látatlanul hal jutna eszembe, de a tenger ízvilága itt is megvan, imádtam.
Az angolnaképű izé (finom).
Az asztalnál ekkor már
megjelenő séffel sikerült egy remek borjúpofát és egy – látványra talán kicsit
zsúfoltnak tűnő – galamb tálat egyeztetni. A pofa persze sous vide, omlik, koncentrált ízzel érkezik, maga a tökély.
Pofa.
A galamb frissen olvad, picit talán a hurka sikerült szárazra, egy hirtelen, alig hőkezelt máj biztosan nagyobbat szólt volna, de soha nagyobb hibát. A mángold, cukkini mellett a sültkrumpli talán túlzás, bár kétségkívül elfogyott és biztosan nem a mirelit fajtából származott.
Galambunk.
Az egyetlen apró zökkenő első este
történt, Toszkána legrosszabb kávéja formájában… Talán egyszerű géphiba, az
estét beárnyékolni amúgy sem volt képes. És nem is ez a lényeg. Luccában járva
bűn kihagyni ezt a halas éttermet, örök emlék, nem kétséges… Naná, hogy a linket is közzéteszem:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése