A sikertörténet 2000-ben kezdődött, amikor a dán tulajdonban lévő, évek óta üresen álló Susogó éttermet megvásárolta a Csóra Zsanett, Soós Tamás házaspár. Főként olasz, francia gasztro élményekkel átitatva ambíciózus munka kezdődött. Azt, hogy a Susogóban valami új, szokatlan történik, gyorsan megtudta a város (nekem a „régi" Susogóról egyetlen emlékem egy kvázi rohadt báránygerinc, amiről a pincér győzköd, miszerint ennek ilyennek kell lennie). A kulturális főváros cím elnyerése és a Susogó perifériás volta vezetett ahhoz, hogy 2008 júniusában az étterem a Király utcába, a színház mellé költözött. A kezdeti, rövid időszaktól eltekintve, amikor az éttermet Csóra Zsanett és édesanyja vezette, a tulajdonosok mindig figyelmet fordítottak arra, hogy a munkát neves szakács tegye hitelessé. Többször megfordult itt Várvizi Péter, de Molnár Gábor és Fülepi Kálmán neve is említhető, akik a budapesti Klassz bisztróból érkeztek. Előbbi – érthetően – a müncheni, Michelin csillagos Königshof kedvéért távozott. Várvizi Péter majdnem földink (komlói), története megér pár gondolatot. Komló testvérvárosába (Eragni-sur-Oise), csereprogram révén jutott el, ahol a derék házigazdák lelkesen etették egy héten keresztül. Hősünkre ez olyan mély benyomást tett, hogy szakácskönyveket vásárolt és Escoffier kedvéért nekiállt franciául tanulni. (Ez maximálisan jó ízlésre vall, Auguste Escoffier (1846-1935) nem akárki volt, nemes egyszerűséggel őt tekintik a modern francia konyha atyjának. Feltehetően a szervezéshez is érthetett, ő terjesztette el azt az elvet, miszerint a konyha részegységekben működik, szigorúan szabályozott feladatok alapján és neki köszönhető az étlap megreformálása is. Mivel részt vett a porosz háborúban, szentelt egy szösszenetet az ételek konzerválásának. Később már csak egyszerűbb helyeken találkozhatunk a nevével, pl. a londoni Savoy, a római Grand hotel, számos Ritz hotel. Emblematikus munkája a Le Guide Culinaire, 5000 recepttel, a mai napig a klasszikus főzés alapja.) Feltehetően ennek hatására hősünk húszéves korában már egy egész évre Franciaországot választja, helyi vendéglátóipari iskolát végez, majd visszajár dolgozni. Tudását minősíti, hogy ezek zömmel csillagos helyek. A Corsóban jelenleg is tanácsadó. A Színház téri történet alapkoncepciója egy földszinti bisztró és egy emeleti, csilli-villi étterem volt. Szuper kajákkal, de részben a válságnak köszönhetően, kevés vendéggel. Kiútkeresésként az alsó szinten jelenleg egy jobbfajta gourmet bolt működik, az emeleti étterem maradt. Az ételeket picit egyszerűsítve próbálnak közönséget csábítani. Mindkét verziót próbáltuk, alapvetően pozitív élményekkel. A közelmúltban ismét benéztünk. Asztalt foglaltam, mert sosem lehet tudni. Dacára a hétfői napnak, majdnem teltház volt. Ez bizonyos időszakokban picit soknak is bizonyult a két pincér számára. Nagyon jó ötlet, hogy a sokáig sötét plazma tévén live show működik a konyhából. Sokszor tévedt oda a tekintetünk. Az étlap lényegében naponta változik, ami jó dolog, viszont már hetek óta nem követhető a facebook-on, az étterem honlapját pedig értelemszerűen nem győzik naponta frissíteni. A kínált finomságokból 3-4-5 fogásos menü válaszható, éltünk a lehetőséggel. A leves nem maradhat ki, Krúdy Gyulával mondva, „Hozhatom a velőscsontot, nagyságos uram?” Cékla-krémleves és libahúsleves. A cékla koncentrált, remek, krémes történet, a borválasztás a pincért is megfogta, zöldveltelininél maradtunk. A húsleves is hibátlan, szerintünk Latinovitsot is magával ragadná, rajnai - olaszrizling házasítás kíséri.
Kávé, magyarosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése