Tarragona

A gironai, barcelonai élmények után leszálltunk a földre, megérkeztünk Tarragonába. A város még Katalónia része, annak déli csücskében helyezkedik el, az azonos nevű tartomány központja. Kb. Pécs nagyságrendű, gazdag történelmi múlttal rendelkezik. A név eredetéről két verzió kering. Az egyik változati szerint Tubal fia, Tarraho a névadó. Tubal a Bibliában is feltűnő figura, az ibériaiak ősapja. A másik változat egy i.e. VII. századi fáraót, Tearcont tekint donornak. A római időkben a települést Tarraconak hívták, fontos kereskedelmi központ volt. Spanyolországban az egyik leginkább megkímélt római kori maradványok találhatók itt, 2000 óta a Világörökség részei. A birodalom szétesése után vizigótok foglalták el, majd 713-ban megérkeztek a mórok. A középkorból jelentős az 1100-as évekből származó kolostor és katedrális. Az óváros hangulatos, szűk utcái közt többször bukkan fel római-, középkori épületmaradvány.

Medieval Tarragona

A kolostor.

Tér Tarragonában.

Tekintettel arra, hogy ez egy gasztroblog, a továbbiakban inkább ezt a vonalat vinném tovább. A városban néhány, a Michelin által ajánlott étterem található, csillagot kiérdemlő hely nincs. Földrajzi okokból egy belvárosi éttermet választottunk. (http://www.restaurantarcs.com/ ) Az épület öregecske, 1503-ban húzták fel, belül is sikerült megőrizni az ódon hangulatot. A kőfalakat igényesen dekorálták. A pincérnővel nyelvi nehézségeink akadnak, szerencsére van angol nyelvű étlap, bár ott meg mi nem értünk mindent… Tekintettel arra, hogy hal menüben tervezünk utazni, a gazdag – és számunkra nagyrészt ismeretlen neveket tartalmazó – borlapról környékbeli, középkategóriás sauvignont választunk. Ismét megegyezünk abban, hogy Magyarországon nem biztos, hogy erőltetni kéne ennek a fajtának a termelését, nekünk ez is klasszisokkal jobb az otthoni fajtáknál. A választáshoz a konyháról is érkezik segítség a szakács személyében, együttes erővel sikerül összehoznunk a menüt. Üdvözlő falat gyanánt padlizsános, paradicsomos, paprikás ágyon érkezik olivabogyó és szardella. A szardella sóssága pont megfelelő. Sokan feledkeznek el róla, hogy a szardella fűszerként, ételek ízesítőjeként is használatos, jellegzetes, sós bukéja jó példa az umamira (az ötödik íz). Nehéz pontosan megfogalmazni, mi is ez, még szavunk sincs rá. Távol-keleti dologról van szó, a japánok szerint ez az, ami életre kelti az étel természetes ízét. Csökkenthetők, vagy elhagyhatók a fűszerek, kellemes utóíz marad a szájban és állítólag a lelket is ápolja. A XX. század elején állították elő a kombu nevű tengeri algából (tradícionális japán konyhai alapanyag). Kémiailag a glutaminsavnak felel meg. A dolog ugyakkor csak 1996-ban vált egyértelművé, amikor erre specializálódott receptorokat találtak az emberi nyelven. Az ízhatással próbál már játszani a modern gasztronómia, ugyanakkor felfedezte magának az élelmiszer ipar is, sok készételbe pakolják be adalékanyagnak (nátrium-glutamát). A túldozírozás esetleges mellékhatásai még ismeretlenek… Vissza a szardellához. Ha magában fogyasztjuk, célszerű egy kicsit vízben megáztatni, sósságát enyhítendő. Itt tökéletesen harmonizált a bogyóval és a zöldségekkel.

Arcs belső.

Szardella, oliva.

A helyi kenyér felhasználóbarát volt, lassan az első palack bornak is a végére értünk. Előételnek tőkehal golyókat választottunk tintával, grillezett kagylóval, rákszósszal. A kagyló ránézésre talán Szent Jakab, lágyan grillezett. A halgolyók omlósak, remekül csúsztak a szószban megtunkolva. Az előételeket feleztük, jöhetett a kettes számú, tonhal saláta, csírákkal, gránátalmával, halszósszal. Érdekes játék, a gránátalma enyhén savanykás-édeskés jellege jól simult a tonhalhoz. Remek kompozíció volt mindkettő. Főételnek borsos-libamájas mártással locsolt, talán árpával és grillezett zöldségekkel tálalt tőkehalat, ha igaz ördöghalat kalmárral, grillezett zöldségekkel kértünk. Egyetlen kritikai megjegyzés, hogy a fokhagyma nekem már a túlbarnulás, kesernyéssé válás határán volt. A halak viszont hozták az elvárható frissességét, omlós, rugalmas állagot, a kiegészítők is rendben voltak. Fogyott a második palack sauvignon…

Tőkehal golyóbis, kagyló, szósz.

Tonhal sali.

Ördöghal, ha igaz.

Tőkehal borsmártással, zöldségekkel, gabonával.

Desszertnek elvállaltunk egy fügesütit mandulakrémmel, fahéj fagyival és egy karamellizált mogyorókrémet, episcopal fagyival. Hogy ez mitől volt püspöki, nem tudom, ízében vanília, mogyoró és karamell vegyült, működött a krémmel. Mindkét desszertet apró passion fruit díszítette.

Karamellizált mogyorókrém.

Fügesüti.

Zárásként persze kávéztunk, de itt sem sikerült megfognunk a katalánokat, a szokásos rövid, krémes, habos, ízgazdag nedűt kaptuk. A hely jó példa arra, mi alapján ajánl a Michelin. A friss alapanyagok egyszerűen, de minden fogásnál némi rafinériával voltak elkészítve. Az árfekvés sem vészes, a turista frekventált főutcától bizton elmarad. Tetszett.

Hazafelé.