A villányi borvidék – Tokaj mellett – talán a legtöbbet
profitálta a rendszerváltásból. Tekintsük át dióhéjban az elmúlt bő 20 évet. A
környéket dolgos, sváb emberek lakják, akik a bor, a szőlőművelés szeretetét
alighanem a génjeikben hordozzák. A 90-es években a feltételek is megadattak a
robbantáshoz, néhány éven belül Tiffán Ede, Gere Attila, Polgár Zoltán és Bock
József is megkapta az év bortermelője címet. Villány csinosodott, a főutcán
sorra nyíltak az igényes családi pincészetek kóstolói. Talán törvényszerű, hogy
a kezdeti tobzódást helyben járás követte. A nagyok mellé csak egy-két pince
tudott felzárkózni (Vylyan, Malatinszky, Sauska, esetleg Wunderlich). A
villányi csúcsborok ára az egekben, sokan eladhatatlan, felgyülemlett
készletekről suttognak, a borivók figyelme pedig már Eger és Szekszárd felé is
fordul. A kiút biztosan összetett, a borászati vonalat meghagyom a
szakértőknek. Egy másik csapásirány viszont tisztán látszik, több termelő
felismerte, hogy a megépült panziók, borozók mellé a gasztronómiában is lépni
kell. Félreértés ne essék, Villányban még sosem ettem rosszat. A kis pincék is
kényesen ügyeltek, ügyelnek arra, hogy a borok mellé jóféle, helyi
alapanyagokra alapozott hidegtálak kerüljenek, a sültek is mindig hibátlanok
voltak. De a villányi borok elbírják, sőt, kívánják a csúcsgasztronómiát is.
Erre haladnak - egymást nyilván inspirálva - néhányan, őket fogjuk górcső alá venni. Elsőként egy
outsider kerül terítékre, vizitálásunk kezdő állomása a Halasi Pince.
Halasi Pincészet
A pincészetről még nem sokat lehet tudni, 10 hektáros
területen kezdtek gazdálkodni. Az étterem és egyben panzió a Diófás tér
sarkában, közvetlen a Gere birodalom mellett került kialakításra.
A Halasi.
Konyhafőnöknek
Pápics Rolandot nyerték meg, aki kötődik a régióhoz, a Susogó első virágzása az
Ő munkája nyomán kezdődött, dolgozott Budapesten is (Café Cathedral, Symbol).
Kíváncsiak voltunk a villányi koncepcióra és az étteremre. Az épület kívülről is impozáns, az étterem a panzió alagsorában található. Minőségi
alapanyagok, ízléses berendezés, kifogás nem igazán merülhet fel. Étlap, az
nincs, helyette mindannyian kapunk egy-egy iPad-et (!), ezen lehet lapozgatni az
ételek képei között. Kirajzolódik a koncepció, részint helyi alapanyagokra
alapozott finomságok, részint kevés nemzetközi konyha. Sofőr lévén a borlapot
reménytelenül tanulmányozom, csak saját tételek szerepelnek, a 2009-es évjáratig
visszamenően, feltehetően a borkészletek is megvásárlásra kerültek, a termelő
nem ismert számomra. A gondolkodáshoz kapunk egy kis segítséget, üdvözlőfalatként
fantasztikus házikenyér és tepertő krém érkezik.
Tepertőkrém, a jóféle fajtából.
Kezdetnek két előételt és egy
levest vizsgálunk meg. A málnás kacsamell saláta zöldségekkel, málnával,
egyszerű öntettel jelenik meg. Az összetevők hibátlanok, a málna illatos, a
narancshoz hasonlóan édes (talán szezonalitás címén a málna helyett, vagy
mellett elbírna egy kis barackot is). A mell tökéletes roséra sült, ízletes.
Kacsamell.
A csirkemell nem a kiszárított fajta, a zöldségek mellett jól szerepel az enyhén pirított tökmag.
És a csirke.
A
zöldborsó krémleves nekem a nap fénypontja lágy fürjtojásra, cukorborsóra,
pirított sonkára, borsócsírára öntik az asztalnál a krémet. Langyos, állaga,
íze frenetikus, bravúrdarab a javából…
Ezt nevezem én műsornak! Q...va jó műsor!
Főételek frontján ismét háromfelé
megyünk. A libamáj lecsóval emberes adag. A máj kívül roppan, a belseje puha,
friss minőségi darab. A pincér szerint egyszerűen, roston sült, de így egyszerűségében
a legjobb. A lecsó hibátlan, roppan, jelzetten csíp, nem zsíros, mintha Gundel Károly lépne elénk.. Konzervlecsó gyárosok! Adjátok vissza az ipart!
Libamáj, lecsó.
A szürke
harcsa rántva, spenótos rizzsel, coleslaw formátumú káposztasalátával kísérik. Az egyetlen kritikus pontot itt véljük felfedezni, a friss és roppanós
harcsa enyhén sós. Némiképp ellensúlyozza ezt az üde, roppanós sali,
összességében azért ez a fogás is rendben van.
Harcsa.
Jómagam marhapofát választok,
kapros vajtökkel, sült paprikával. A pofák iránti tiszteletem már a blogról is
kiderült, ez a marha is rendben van, tisztességgel készült (valószínűleg
sous-vide), a borjúval viszont nem veszi fel a versenyt. A tök pazar, kicsit
furcsállom, hogy nem jár mellé egy kanál is, értékes levek kerülnek sajnos
vissza a konyhára.
Pofa, tök.
Zárásként két desszertet és a sajttálat vizitáljuk. A csokitorta
boros meggysorbettel nekem picit szimpatikusabb, az üde sorbet tökéletesen
egészíti ki az állagra, ízre önmagában is kiváló tortát.
Csokitorta, sorbet.
A krémes nem az én
világom, a mákfagyi és áfonyaszósz kétségkívül feldobják, egésszé formálják a
desszertet. A kandírozott mentalevél érdekes, üde kísérő.
Krémes.
A sajtválogatás minőségi, némi brie, félkemény, fűszeres félkemény
és kékpenészes vonul fel, némi dióval, szőlőszemekkel kiegészülve.
Sajttál, a'la Halasi.
Persze, a kávéteszt nem maradhat ki, a minőség itt is
megjelenik, hibátlan Carraro formájában. A felszolgálás figyelmes, nem
tolakodó, ha mindenáron kötözködni akarok, talán picit sematikus.
Ez (is) nagyon jó volt...
Összességében
a hely igazi hátradőlős (ráadásul a székek is kimondottan kényelmesek),
élvezkedős, a konyha minőségi, az ár-érték arány is nagyon jó. Kérdés, mennyire
tud gyökeret ereszteni a sokszereplős villányi piacon. Mi szurkolunk.
Halasi enteriör.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése