Tokaj szőlővesszein…

Szakmai elemzést, savak, maradék cukrok mennyiségi meghatározását senki ne várja tőlem, szubjektív beszámoló következik két pincelátogatásról. Tokaj vitán felül karizmatikus borvidék, nemcsak hazai, de világviszonylatban is egyedi jegyekkel rendelkezik. Kettőssége ugyanakkor szembetűnő, két vonalon is. A borvidék hírnevét adó édes borok mellett a szárazak is helyet követelnek, szerethető borok ezek is, kérdés, a magyar piac mellett ki lehet-e ezekkel lépni a világpiacra is? A minőséggel nincs gond, az évjáratok is homogénebbek az édeseknél, de vajon lesz megfelelő palackszám az igazán fajsúlyos, dűlőszelektált borok esetében is? A nagyrészt külföldi kézen lévő komoly termőterülettel rendelkező borászatoknak egyáltalán érdekük ez? Ma úgy tűnik, igen, a nagyok közül az Oremus, Disznókő, a valaha nagy Királyudvar élharcosai a száraz nedűknek. A többit majd az idő eldönti. Tokaj másik neuralgikus pontja az elhelyezkedésből adódik. A borvidék 27 (huszonhét!) települést foglal magába, az ennek megfelelően szétaprózódó fejlesztési pénzekkel, szétszóródó turistákkal. Ellenpólus például Villány, ahol a koncentráció remek borutcát, néhány száz méteren belül megtalálható éttermeket, pincéket eredményezett. Persze a szétszórtság lehet előny is, elvégre a nagy francia borvidékek is megbirkóznak ezzel, így a történet nehezebben megunható. Tokajjal pedig nehéz betelni. A negatív példát, Tokaj várost már említettük, feltűntek a blogon a top éttermek (Budapest mellett talán az ország legjobban ellátott szeglete!), mai túránk a Bodrog mellett található, összeépült Bodrogkisfalud és -keresztúr felé visz. A látogatott pincék gyökeresen különböznek, de közös a szőlő tisztelete, a bor szeretete. Az itteni emberek egyébként is sokkal barátságosabbak, közvetlenebbek az otthon megszokottnál. A „hagyományos” vonalat vivő Hudácskó pincénél kezdünk, a tavalyi látogatást ismételjük, előre készülünk a házias kosztra is…

 A Hudácskó birodalom (egy része)

A környék dűlőin (Lapis, Somos, Várhegy), 14 hektáron gazdálkodnak. Hudácskó Kati forgószél, házigazda, édesanya, barátnő is egyben. Első utunk a pincébe vezet, örömmel mutatja a gönci hordót, bortrezorokat, a palackokon növekvő penészgombát („nézzétek, milyen gyönyörűséges kucsmája van”). 

 

Aszú, kucsmával.

Gyerekeinek tekinti Ő a borokat, nagyrészt a saját alkotásai, joggal büszke rájuk. Kevés szebb dolog van, mint egy jól megvilágított tokaji palacksor a tárolóban….

 

Sajnos, nem az enyém...

 

Gönci hordó.

A pince után felballagunk a vacsorához, érkeznek a borok is. Katiék a teljes palettát készítik, valamennyi alapfajtával (furmint, hárslevelű, sárgamuskotály) rendelkeznek. Megtalálhatók náluk a sajnos egyre kevésbé hozzáférhető, a kereskedelmi forgalomból gyakorlatilag kiszoruló különlegességek, mint a fordítás, máslás is. Előkerülnek a szárazak is, Kati ezekről ugyanolyan szeretettel beszél, mint a később sorakozó édesekről. A kóstoló sort nem részletezném, nyugalom megzavarására alkalmas, 18-as karikás fényképeken megcsodálhatók. 

Hudácskó kóstoló sor.

Az utolsó tétel persze kiemelkedő, eszencia, 2003-ból. Ezt a tokaji csodát mindenkinek meg kellene kóstolnia, a természet egyik nagy ajándéka. Aszúsodott szemekből készítik, a préselés nélkül kiszivárgott mustot fogják fel, a gigantikus cukormennyiség miatt az alkoholos erjedés minimális, 4-5 %-ot nem meghaladó. Többéves hordós érlelés után lényegében örök életű különlegesség áll elő. 

A csúcs...

Illata nehezen körülírható, benne a virágos rét, méz, kortyolva íze hosszan megmarad, simogat. Köszönet érte, hogy részesei lehettünk… A borok mellett némiképp háttérbe szorul az ételsor, ami a háziak által termelt alapanyagokra épít, kecskesajtos, libamájas falatkák, kacsa-, csirkeragu leves, sült kacsa, rántott csirke, tökéletes, vajban sült krumpli, aszús cékla. És persze a legendás desszert, a gyümölcsös, diós pite, a’la Kati. 

 

Kati főz.

Kati süt.

Széles mosollyal, a szokottnál picit szélesebb léptekkel távozunk, keblünkre ölelnénk a világot…

Következzék a jövő (és persze legalább annyira a jelen) generációja, a Tokaj Nobilis. Testvérem révén sikerült eljutnunk Bárdos Saroltához, egykor együtt koptatták az iskolapadot. A pince nem kispályán játszik, legyen elég annyi, hogy az év bortermelőjének 2012-ben a borvidéken Saroltát választották. Ennek megfelelő alázattal, némiképp megszeppenve ballagunk a délutáni kóstolóra. Gyönyörű parasztház, hozzá simul a présház. A két kis lurkó részben alszik, részben elfoglalja magát, Sacinak marad ideje velünk foglalkozni. Kézműves borászat körvonalazódik, 6 hektáron termelnek, az éves palackszám 20.000 körül. A szőlők 1999-ben és 2004-ben kerültek telepítésre, az alap tokajiak mellett kövérszőlő is. A két dűlő a Csirke és a Barakonyi. A pince viszonylag kevés fajtát kínál, de azok igazi ízbombák. 

Nobilis kóstoló sor.

Kezdésnek a birtokbor, döntően furmint, kevés hárs, igazi ivós, beszélgetős darab. Jönnek a szelektáltak, Barakonyi hárs és furmint, még a száraz kategóriából. A furmintban egyértelmű mentás illat, más tokajinál ilyen intenzíven még nem éreztem, jól áll neki… Édesedünk, ami a félszáraz sárgamuskotályt jelenti. Testes bor, visszafogott muskotály jelekkel, hosszú utóízzel, de már egyértelműen a könnyebb kategória jegyében. Az igazi meglepetés mégis a kövérszőlő, édes verzió, a naspolya illat definitív, édessége ellenére könnyű bor (raktároztunk is belőle…). Saci szerint a fajta megfelelően gondozva nem érzékenyebb a hagyományosaknál, viszont vallja, hogy belőle csak édes bort érdemes készíteni. A cukortartalmat fokozandó érkezik a késői szüretelésű Amicus, furmint dominanciájú cuvée, sárgabarack és persze füge. Az évjárat 2008, amikor megfelelő volt az aszúsodás, innen való az ötputtonyos zárótétel is. Kamillás, klasszikus aszú, hosszan cuppogtatunk utána, élvezve az ásványosságot is. Átszellemülten távozunk, Tokaj mindenhez képest picit más. A szárazak is egyediek, karakteresek, de az édesek utánozhatatlanok, felejthetetlenek. Tőlük a hétköznapból rögtön ünnep lesz. 

Hudácskó Katival.

Hudácskó pince: http://hudacsko-pince.hu/

Nobilis: http://www.tokajnobilis.hu/