2012. augusztus 29., szerda

Sárga Borház, Tokaj – a kakukktojás



Kakukktojás, mert a nem túl szerencsésen összeállított honlap alapján a látogató (a hozzám hasonló mindenképp) olyan eleganciát, fényűzést feltételez, ami nem feltétlen illik egy nyaralás lezárásaként elfogyasztott, rövid gatyás ebédhez. Kakukktojás, mert rossz nyelvek szerint a Disznókő borászat hosszú évekig Mád, Encs és Tolcsva felé vitte a borkóstolókat enni. Hogy jön ide a Disznókő? A Sárga Borház az ő éttermük, kézenfekvő lenne itt táplálkozni a kóstolás után, vagy közben. Nyilván a koncepció is ez, séf lecserélve, nézzük, az új seprű miként seper. A döntő lökést mégis az adta meg, hogy tokaji vendéglátóink masszívan dicsérték az éttermet, elhessegették a frakkért kiáltó megérzést, lévén, hogy ők munka, szüret kapcsán is többször megfordulnak itt, neglizsé helyett amolyan ragacsosan, porosan. Döntöttünk. Közelebbről nézve az épületet, a XVIII. századi kreáció valóban masszívan sárga, de jól áll neki. Ősi földet taposunk, a Disznókő valamikor a Rákócziaké, a borházat a Lónyayék formálták mai küllemére. Ma a picészet francia tulajdon, esély talán a minőségi ételekre. Meleg lévén a kerthelyiséget szavazzuk meg, a fák alatt kellemes árnyék, merevség elfelejtve. A benti hangulat kicsit retro, de azért átjön az igazi étterem hangulat. Ebédidő ellenére csaknem teltház, a két pincér mégis a helyzet magaslatán, felkészült, pörgős, talán picit túlságosan is. Részünkről a sietség utazás okán indokolt volt, de a többi asztalnál sem hagytak szusszanást az ételek között. Sofőr lévén csak a borlap lapozgatása marad, a házi paletta mellett az összes nagy tokaji, egyéb hazai borvidékek is mutatóban, minden tétel deciztetve is. Külföldről a tulaj francia és portugál érdekeltségei, megfizethető áron. 

Füsti harcsa. 

Előételben megvizsgáljuk a füstölt harcsakockát, salátával. A hal döbbenetes jó, optimálisra füstölt, omlós. A saláta üde, enyhe citromos öntettel, úgy jó, ahogy van, nagyon ízlett. A mangalicakolbász tatár már némiképp megosztó. 

 
Mangatatár. 

Íze nagyon eltalált, enyhén csípős, friss, talán az állagán lehetne finomítani, darálás helyett aprítással. A kenyér ropogós, omlós, házi gyártmány lehet, a zöldségek sem a Lidl polcáról valók. Főételben négyfelé oszlunk, kételyek oszlanak el és merülnek fel. Lányom megvilágosul, rádöbbentjük, a jérce csak a csirke egyik létezési formája, mondhatni, az életút része, nem másik madár. 

 Pirított jérce.

Melle pirítva, grillezett zöldségekkel, fűszeres tejföllel érkezik. A hús omlós, szaftos, nem hiszem, hogy csirkemellből ennél többet ki lehet hozni. A zöldségek közt cukkini, padlizsán, hagyma, paprika, valamennyi állaga, íze szakavatott grillezőt, minőségi alapanyagot sejtet. A tejföl kövér, nem élnék ismét az elcsépelt multis hasonlattal. 

 Becsületes borda.

A mai napon még egy konzervatív akad, rántott bordára voksol. Amint látszik, a hús méretes, még a fényképről is lelóg, de inkább lényeg, hogy omlós, a panír hibátlan. Hasonlóan a petrezselymes krumplihoz, parasalihoz. A krumpli rafinált dolog, a legtöbb helyen a mai napig pocsék, pedig jó alappal, megfelelően készítve frenetikus is lehet. Itt megszavaztuk. 

 Fogas.

Az általam választott fogasfilé ezzel szemben sajnos ellentmondásos darab. A hal hozza, amit egy fogastól elvárunk, az ördög a vivőanyagokban bújik meg. A petrezselyem hab erősen túlreprezentált és a hab definíciót is alulról súrolja. A pórés rizottó nagyon jó ötlet a hal mellé, ízében ezt sikerül is megvalósítani, de sajnos előjön az idehaza sajnos annyiszor megtapasztalt rákfene, a túlkészültség. A rizsszemek erősen málékonyak, al dente még nyomokban sem. Némi csalódás, amin azért túllendít az utolsó főétel, egy grillezett sajt tál. 

A csúcs.

Négyféle, önmagában is remek (füstölt, érett, nagyon érett, kecskés) mádi sajt, perfekt állagban, non plus ultra ízzel. A pincért megfogom, a sajttermelő kilétét nem tudjuk tisztázni. Áldassék a neve. A saláta pirított tök és napraforgó magokkal, szolid öntettel tökéletes kísérő. A nap kiemelkedő fogása. 

Tejpite és az a fránya sorbet.

Desszertileg egy barackos tejpite, a barack maga a természet, sajnos a citromos sorbet erősen olvadt és édes. 

Gigapali.

A kemencés túrós palacsinta egy (pontosabban két) gigász, a töltelék ízletes, de picit itt is az édes felé hajló. A házi krémest a gyümölcsfagyi vitte valamennyire, a krém sajnos íztelen, jellegtelen, a jól sikerült krémes lap többet érdemelne. 

Krémes, mély nyomok nélkül.

Kiemelkedő viszont a mákos bobájka mákfagyival, a környéken a gubát nevezik így. Hiányzik az egyéb desszertek édessége, a mák dominanciáját gyümölcsös öntet enyhíti, ne szépítsük, újabb kiemelkedő darab. 

Bobájka, alias guba.

A kávé mennyiségileg alsó ristretto kategória, íze, hőmérséklete ellenben hibátlan. Az étterem egyértelműen a „magyaros” fogásokban teljesít bravúrosan, ezekért biztosan érdemes ide látogatni, esetünkben visszatérni. A fák alatt pedig jólesik hátradőlni, a Disznókőt, a csodálatos présházat és a tájat vizitálni…

Mini, de finom ristretto.

 Az étterem apróbb hibái ellenére a borvidék örvendetesen szaporodó, kiemelkedő éttermei közé tartozik, a rövid szösszenet mindenképp ezt sugallja.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés küldése