2012. március 1., csütörtök

Szezonális krémlevesek kifutóban…

Télen sem muszáj mindig hús- és krumplilevest főzni, álljon itt két, krémes változat a nyersanyag hiányos időszak búcsúztatójaként, az első medvehagymákra, kucsmagombára várva. Egyik alapanyag a cékla, mely nem csak ecetes-cukros salátaként fogyasztható, grillezve, pürésítve is remekül felhasználható. Remekül illik halakhoz, legyen az almás céklamártás, vagy grill, ahogy az Imolában megcsodálhattam. Porítva gyönyörű festékanyag. Idén a csicsókától egy krémlevessel veszünk búcsút, áldásos hatásai már említésre kerültek:-)

Csicsóka krémleves (kétszemélyes adag)

Első csicsóka próbálkozásom során bizonyítást nyert, hogy a növény jó viszonyban van a szerecsendióval és borssal, az ízvilágot egy kis savanykással és a nagy kedvenc pirított fenyőmaggal gazdagítottam.

A folyékony fázis tejből és tejszínből áll össze, kb. 4 dl, pontos arányok nehezen adhatók meg, hiszen ahány tejszín, annyiféle állag. Én Parmalat főzőtejszínt használok, de ez is egyszer folyósabb, egyszer tömörebb állagú, nyilván műszakfüggő. Jelen esetben 3 rész tejre jutott egy rész tejszín. Fél kg csicsókát meghámoztam, megmostam, majd gyorsan a tejes lébe karikáztam, megbarnulást elkerülendő. Csipet só és egy gerezd, lapított fokhagyma társaságában puhára főztem (tej kifutás kerülendő), turmixoltam. Frissen reszelt szerecsendió és bors került bele, kóstolás függvényében só is. Tálalást követően gránátalmával, pirított fenyőmaggal, zöldhagymával díszítettem.

Csicsóka búcsúztató.

Alapötlet:http://www.beatbull.net/hun/0451.html

Cékla krémleves (négyszemélyes adag)

Fél kg céklát meghámozok, kockázok, hasonlóan egy közepes darab krumplit is. Egy fej hagymát, 2 gerezd fokhagymát aprítok, olivaolaj és vaj keverékén üvegesre párolom. Hozzáadom a céklát, krumplit, csipet só és frissen őrölt bors társaságában átforgatom a hagymával. Felöntöm csirke alaplével (8 dl), puhára főzöm a céklát. Leturmixolom, kóstolom. Tálalás után a tetejére pirított fenyőmag és néhány csepp petrezselymes olivaolaj kerül. Ehhez jó minőségű olivaolajat 60 °C környékére hevítek, hozzáadok egy csokor, aprított petrezselymet, egy napig állni hagyom, leszűröm.

Viszlát, cékla...

Alapötlet: http://gabojszakonyhaja.blogspot.com/2011/12/cekla-kremleves.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése