2012. április 15., vasárnap

The lamb lies down on Broadway

A Húsvét összetett ünnepkör, egy gasztroblognak nem feladata ennek kibontása. Legyen elég annyi, hogy ehetünk bárányt, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Ha ideológia kell, hát a zsidóknál (akik amúgy saját húsvétjukat pészahnak nevezik és máskor tartják, mint a keresztények) a bárány az egyiptomi tíz csapás közül az utolsót elhárító szimbólum, miszerint házaikat bárányvérrel jelölték meg, így kerülve el az elsőszülött halálát (később azért Herodes kibabrált velük…). Az egyiptomi kivonulás emlékére pedig egy esztendős bárányt sütnek. A kereszténységnek a bárány Jézus áldozatát jeleníti meg, a bor Krisztus vérét jelképezi. Tehát ihatunk bort is, hitünk itt sem számít. A címben szereplő bárány Peter Gabriel fejében született meg, amikor még Genesis nevű bandájával alkotott maradandóakat. Más kortárs művészek se érezzék magukat hátrányos helyzetben, említésre kerül az Aphrodite’s Child is, az akkor még kb. 60 kilós Demis Roussos és Vangelis bandája. Bibliai ihletésű 1972-ben megjelent 666 című albumuk a rockzene halhatatlanjai közé tartozik, bátran hívhatjuk az első koncept albumnak. A fentiekből következik, hogy az egész emberiséget átható, mitikus valamivel állunk szemben, de forduljunk inkább a materiális dolgok felé! Jó minőségű bárányhoz jutni idehaza nem egyszerű dolog, a nevezék- és kortant már veséztük (bővebben itt). Idén egy végletekig hártyátlanított combot és egy egyszerű báránygerincet készítettem el.

Báránygerinc fűszervajjal

A gerincet kicsontoztam, a bárányszüzet egészben, két napig érleltem ( nem szükséges hozzá fűszer, az alaposan letisztított, leszárított húst konyharuhával letakarva pihentetem a hűtőben). Közvetlenül sütés előtt henteslegény ujjnyi vastag szeleteket vágok belőle, sózom, borsozom. „Homeopátiás mennyiségű” olajjal kikent grill serpenyőben oldalanként 3 percet sütöm, fogyasztás előtt 5 percet pihentetem. Ez alatt elkészül a fűszervaj, amihez a serpenyőben keletkezett nedveket nyeles edénybe öntöm, hozzádobok 3 dkg vajat, frissen vágott petrezselymet, rozmaringot, mentát, sózom, borsozom, tálalás előtt kevés citromlevet facsarok rá.

Báránygerinc.

Végletekig csupaszított rozmaringos báránycomb

A húst kemény munkával kicsontozom, hártyáitól megfosztom, fokhagymával, friss rozmaringgal tűzöm, olivaolajjal kenegetem, hűtőben két napot érlelem. Alufólián szétterítem, újabb adag fokhagymát, rozmaringot, sót, borsot kap. Az alufóliában feszesen feltekerem, forró sütőben 50 percig hőkezelem. A levet a jól bevált vasedényben fogom fel (köszönet Juditnak és Ákosnak), ide kerül a hús is, majd lefedve 40 percre visszatér a sütőbe. A húst 5 perc pihentetés után szeletelem, a szaftba jó késhegynyi vajat dobok, csak hogy szebben csillogjon és simább legyen (glasszírozom). Köretnek hercegnő burgonyát választottunk. Mentségemre és magyarázatként szolgáljon, hogy a húsvét hétfői ebédet két hölgy társaságában fogyasztottuk el, bárány iránti elkötelezettségükről korántsem meggyőződve. Szegények, legalább krumplit tudjanak enni, ha a bárány nem talál befogadásra… A köretet a menzai étkeztetés és a mirelit verziók jelentősen degradálták, amúgy nem rossz garnírung.

Hercegnő burgonya

Személyenként két, közepes méretű burgonyát hámozok, szeletelek, puhára főzök. Összetöröm, vegyítek hozzá 5 dkg vajat, két tojássárgáját, 2 dkg frissen reszelt parmezánt, kevés szerecsendiót és a két tojás felvert habját. Habzsákkal sütőpapírra nyomom, forró sütőben 30-40 perc alatt megsütöm.

Bárányok, hercegnők.

Bárányhoz ittunk már pinot noirt, most testvéremmel konzultálva – mindig invitálom, hogy néha süssön el a blogon valami jó boros posztot – kadarka mellett döntöttünk. A Heimann pincészet 2009-es évjárata. Ha igaz, ez is acéltartályban, spontán módon erjedt, kevés pinot noir-ral házasítva, majd 4 hónapig tölgyfahordóban érlelődött. A bizonytalanság oka, hogy a Heimann honlapon még mindig a 2008-as kadarkát szerepeltetik. Ha valamit fel lehet róni a szekszárdiaknak, az a marketing. A villányiak ezt sokkal profibban csinálják, pedig a borok közt szerintem érdemi különbség nincs. Gyönyörű gránátalma szín, fűszeres, kevés tanninnal, a női szakasz is élvezettel fogyasztotta.Újabb kilókkal gazdagodtunk... De Húsvét szerencsére lesz jövőre is. Bárány ugyancsak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése