2012. június 27., szerda

Rebarbara – ne má szimplán édesen!!!



Halvány, gyerekkori emlék sejlik fel a fura, pirosas szárakról és a belőle főzött kompótról. Nem szeretem a kompótot. De a rebarbarából – szerencsére - nem csak kompót készülhet. Etimológiailag vizsgálva, nem Barbara újrázásáról van szó,  pusztán a latin botanikai név (Rheum rhabarbarum) szolgai tükröztetése, annyit tesz, mint a barbárok gyökere. A keserűfűfélék közé tartozik, ily módon a sóska rokona. Eurázsiából származik, a kínaiak már évezredek óta használják gyökértörzsét gyógyászati célra. Európába feltehetően a hunok közvetítésével került, a konyhákban azonban csak a XVII.-XVIII. század környékén jelent meg. Aki már harapott nyers szárába, tudja is, miért. A cukor nélkülözhetetlen a fogyaszthatóvá tételhez. Vele azonban csodákra képes. Étkezési célra a levélnyél használható, ebben is megtalálhatók az enyhe hashajtó hatású antrakinonok és a savanykás ízért felelős oxálsav. A korosabb levélnyelek külső rétegét a spárgához hasonlóan célszerű lehántani, a fiatalabb példányoknál ez nem szükséges. Az oxálsav miatt készítésénél az alumínium edény kerülendő, megfeketíti. A savanykás és édes mellé kézenfekvő egy kis erőset vegyíteni, a következő módon:

 Pusztán ennyi.

Rebarbarás ruccola, szűzzel (kétszemélyes adag)

Fiatal szárból három darabot tisztítok, karikázok. Kis serpenyőben evőkanálnyi barnacukrot karamellizálok, hozzáadok egy teáskanál vajat, egy friss, karikázott chilit, körömnyi, szálra vágott friss gyömbért. Átforgatom, beledobom a rebarbarát, kettőt rázok rajta, sózom, borsozom és lehúzom a tűzről. Langyosan összekeverem maréknyi ruccolával, hirtelen sütött szűzzel tálalom (de csak rosé kacsamell hiányában, hogy a fene essen a Metróba, épp nem volt). A fanyar-édes jól összeáll a gyömbérrel, a chili további izgalmat visz a történetbe. Üdítő, könnyű, nyári szösszenet, kipróbálásra érdemes. Mellesleg ez volt a 100. blogbejegyzés. Nem hittem, benne, de így alakult:-)

Barbárok gyökere a szűzzel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése