A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hudácskó pince. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hudácskó pince. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 1., szerda

Tokaj szőlővesszein…


Szakmai elemzést, savak, maradék cukrok mennyiségi meghatározását senki ne várja tőlem, szubjektív beszámoló következik két pincelátogatásról. Tokaj vitán felül karizmatikus borvidék, nemcsak hazai, de világviszonylatban is egyedi jegyekkel rendelkezik. Kettőssége ugyanakkor szembetűnő, két vonalon is. A borvidék hírnevét adó édes borok mellett a szárazak is helyet követelnek, szerethető borok ezek is, kérdés, a magyar piac mellett ki lehet-e ezekkel lépni a világpiacra is? A minőséggel nincs gond, az évjáratok is homogénebbek az édeseknél, de vajon lesz megfelelő palackszám az igazán fajsúlyos, dűlőszelektált borok esetében is? A nagyrészt külföldi kézen lévő komoly termőterülettel rendelkező borászatoknak egyáltalán érdekük ez? Ma úgy tűnik, igen, a nagyok közül az Oremus, Disznókő, a valaha nagy Királyudvar élharcosai a száraz nedűknek. A többit majd az idő eldönti. Tokaj másik neuralgikus pontja az elhelyezkedésből adódik. A borvidék 27 (huszonhét!) települést foglal magába, az ennek megfelelően szétaprózódó fejlesztési pénzekkel, szétszóródó turistákkal. Ellenpólus például Villány, ahol a koncentráció remek borutcát, néhány száz méteren belül megtalálható éttermeket, pincéket eredményezett. Persze a szétszórtság lehet előny is, elvégre a nagy francia borvidékek is megbirkóznak ezzel, így a történet nehezebben megunható. Tokajjal pedig nehéz betelni. A negatív példát, Tokaj várost már említettük, feltűntek a blogon a top éttermek (Budapest mellett talán az ország legjobban ellátott szeglete!), mai túránk a Bodrog mellett található, összeépült Bodrogkisfalud és -keresztúr felé visz. A látogatott pincék gyökeresen különböznek, de közös a szőlő tisztelete, a bor szeretete. Az itteni emberek egyébként is sokkal barátságosabbak, közvetlenebbek az otthon megszokottnál. A „hagyományos” vonalat vivő Hudácskó pincénél kezdünk, a tavalyi látogatást ismételjük, előre készülünk a házias kosztra is…

 A Hudácskó birodalom (egy része)


A környék dűlőin (Lapis, Somos, Várhegy), 14 hektáron gazdálkodnak. Hudácskó Kati forgószél, házigazda, édesanya, barátnő is egyben. Első utunk a pincébe vezet, örömmel mutatja a gönci hordót, bortrezorokat, a palackokon növekvő penészgombát („nézzétek, milyen gyönyörűséges kucsmája van”). 

 
Aszú, kucsmával.

Gyerekeinek tekinti Ő a borokat, nagyrészt a saját alkotásai, joggal büszke rájuk. Kevés szebb dolog van, mint egy jól megvilágított tokaji palacksor a tárolóban….

 
Sajnos, nem az enyém...


 
Gönci hordó.

A pince után felballagunk a vacsorához, érkeznek a borok is. Katiék a teljes palettát készítik, valamennyi alapfajtával (furmint, hárslevelű, sárgamuskotály) rendelkeznek. Megtalálhatók náluk a sajnos egyre kevésbé hozzáférhető, a kereskedelmi forgalomból gyakorlatilag kiszoruló különlegességek, mint a fordítás, máslás is. Előkerülnek a szárazak is, Kati ezekről ugyanolyan szeretettel beszél, mint a később sorakozó édesekről. A kóstoló sort nem részletezném, nyugalom megzavarására alkalmas, 18-as karikás fényképeken megcsodálhatók. 

Hudácskó kóstoló sor.

Az utolsó tétel persze kiemelkedő, eszencia, 2003-ból. Ezt a tokaji csodát mindenkinek meg kellene kóstolnia, a természet egyik nagy ajándéka. Aszúsodott szemekből készítik, a préselés nélkül kiszivárgott mustot fogják fel, a gigantikus cukormennyiség miatt az alkoholos erjedés minimális, 4-5 %-ot nem meghaladó. Többéves hordós érlelés után lényegében örök életű különlegesség áll elő. 

A csúcs...

Illata nehezen körülírható, benne a virágos rét, méz, kortyolva íze hosszan megmarad, simogat. Köszönet érte, hogy részesei lehettünk… A borok mellett némiképp háttérbe szorul az ételsor, ami a háziak által termelt alapanyagokra épít, kecskesajtos, libamájas falatkák, kacsa-, csirkeragu leves, sült kacsa, rántott csirke, tökéletes, vajban sült krumpli, aszús cékla. És persze a legendás desszert, a gyümölcsös, diós pite, a’la Kati. 

 
Kati főz.


Kati süt.

Széles mosollyal, a szokottnál picit szélesebb léptekkel távozunk, keblünkre ölelnénk a világot…
Következzék a jövő (és persze legalább annyira a jelen) generációja, a Tokaj Nobilis. Testvérem révén sikerült eljutnunk Bárdos Saroltához, egykor együtt koptatták az iskolapadot. A pince nem kispályán játszik, legyen elég annyi, hogy az év bortermelőjének 2012-ben a borvidéken Saroltát választották. Ennek megfelelő alázattal, némiképp megszeppenve ballagunk a délutáni kóstolóra. Gyönyörű parasztház, hozzá simul a présház. A két kis lurkó részben alszik, részben elfoglalja magát, Sacinak marad ideje velünk foglalkozni. Kézműves borászat körvonalazódik, 6 hektáron termelnek, az éves palackszám 20.000 körül. A szőlők 1999-ben és 2004-ben kerültek telepítésre, az alap tokajiak mellett kövérszőlő is. A két dűlő a Csirke és a Barakonyi. A pince viszonylag kevés fajtát kínál, de azok igazi ízbombák. 

Nobilis kóstoló sor.

Kezdésnek a birtokbor, döntően furmint, kevés hárs, igazi ivós, beszélgetős darab. Jönnek a szelektáltak, Barakonyi hárs és furmint, még a száraz kategóriából. A furmintban egyértelmű mentás illat, más tokajinál ilyen intenzíven még nem éreztem, jól áll neki… Édesedünk, ami a félszáraz sárgamuskotályt jelenti. Testes bor, visszafogott muskotály jelekkel, hosszú utóízzel, de már egyértelműen a könnyebb kategória jegyében. Az igazi meglepetés mégis a kövérszőlő, édes verzió, a naspolya illat definitív, édessége ellenére könnyű bor (raktároztunk is belőle…). Saci szerint a fajta megfelelően gondozva nem érzékenyebb a hagyományosaknál, viszont vallja, hogy belőle csak édes bort érdemes készíteni. A cukortartalmat fokozandó érkezik a késői szüretelésű Amicus, furmint dominanciájú cuvée, sárgabarack és persze füge. Az évjárat 2008, amikor megfelelő volt az aszúsodás, innen való az ötputtonyos zárótétel is. Kamillás, klasszikus aszú, hosszan cuppogtatunk utána, élvezve az ásványosságot is. Átszellemülten távozunk, Tokaj mindenhez képest picit más. A szárazak is egyediek, karakteresek, de az édesek utánozhatatlanok, felejthetetlenek. Tőlük a hétköznapból rögtön ünnep lesz. 

Hudácskó Katival.

Hudácskó pince: http://hudacsko-pince.hu/
 

2011. október 4., kedd

Nyári gasztró és bortúránk II.
Következő állomásunk Tokaj, melyet természeti szépségei, kiemelkedő történelmi helyei mellett a bor és az ígéretes éttermek miatt választunk. Szállásunk Bodrogkisfalud gyönyörűen felújított parasztháza, első este itt várnak vacsorára, borkóstolóval egybekötve. A terep felderítve, kétfős csapatunk beajánlva, testvérem már többször járt itt. Felkészít ugyan a szíves látásra, de Kati néni kedvessége minden várakozást felülmúl. Gyorsan összetegeződünk, szóval innen kezdve csak Kati. Rajtunk kívül egy négyfős, részint holland, részint magyar társaság kóstol, nem zavarjuk egymást. Levonulunk a borospincébe, ahol rövid hely- és családismertető után érkezik a házi barackpálinka (Kati szavaival élve, „ebben egy hangya nem sok, annyi sincs”), majd a száraz furmintok. A Hudácskó-pince kis családi vállalkozás, lelke és motorja Kati. A környéken gazdálkodnak, szőlő ültetvényük 17 hektár, akit érdekel bővebben, link itt: http://hudacsko-pince.hu/ . Egy újabb örvendetes jele annak, hogy léteznek olyan helyek, ahol a vendég és a minőség a fontos. Természetesen étellel is készülnek, a hagymaleves után saját nevelésű mangalicát és csirkét szolgálnak fel. A köret olyan sült burgonya, amit azóta is emlegetünk, Kati elárulja a titkot, 3 órán át sült a kemencében a húsokkal együtt. Közben áttérünk az édes borkülönlegességekre. A pince hangsúlyt fektet arra, hogy az ismert édes borok (küvé, késői szüret, 3-6 puttony) mellett a ma már kevés termelő által készített máslást és fordítást is megismerhessék a látogatók. (A máslás a szamorodni vagy az aszú seprőjére felöntött mustból, vagy borból készült tokaji bor. A fordítás a kipréselt aszútésztára, vagy szamorodni törkölyére felöntött mustból, vagy borból készült tokaji borkülönlegesség. A felöntésre használt must, vagy bor csak azonos évjáratú lehet, szigorúan a tokaji borvidékről.) A fenti két bor kuriózum csak tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerűen áttekinthető tokaji fajtákat, sajnos eltűnésük várható, mi még őrzünk néhány palackot:-). A desszertet is Kati sütötte, életünk legfantasztikusabb barackos pitéje, a tésztában dió darabokkal. Kóstolhatunk helyi kecskesajtokat is, már-már az Imolában megtapasztalt minőségben. Az este végén előkerül a tokaji borok csúcsa, az eszencia is. Mindenkit bátorítok, ha lehetősége van rá, kóstolja meg, életre szóló élmény… Lassan elköszönünk Katitól, visszajövünk még vásárolni, mielőtt elhagyjuk a borvidéket.

Bodrogkisfalud, parasztház

Tokajiak Hudácskóéktól.
Másnap kiadós túrába kezdünk, Sárospatak, a regéci vár, Boldogkőváralja a célállomás. A regéci várat messziről csodáljuk, a nagy sár miatt nem tudjuk megközelíteni, de a másik helyszíneken bőven kattogtatunk.
Boldogkőváralja

Este 6-kor van jelenésünk a következő, kiszemelt étteremben. Anyukám mondta. Mármint, ez a neve. ( http://www.anyukammondta.hu/) :-). Róluk is sok jót olvastam, kíváncsian várom a találkozást. Nehéz elképzelni, de tényleg működhet egy ilyen hely a borvidék szélén, Encsen. Az utcáról alig észrevehetően, egy belső udvarról nyíló, semleges, földszintes épületben tanyáznak, történetük már-már mesébe illő. A testvérpár (Dudás Szilárd és Szabolcs, Olaszországban, majd New Yorkban szakácskodott és pincérkedett, hazatérve először bárt, pizzériát, majd nagyot gondolva éttermet csináltak. Alapvetés náluk is a jó alapanyag, Szilárddal beszélgetve itt is azzal szembesültünk, hogy bizony, hetente Ő is kijár „olaszba” ezért-azért. Ami a környéken beszerezhető, azt természetesen szerepeltetik az étlapon (pl nyúl, sajtok, gomba, vad). Nagy ötlet, hogy kaphatóak náluk „anyukám mondtás” házi szörpök, borok (ezeket a borokat ifj. Szepsy István készíti). Ma én vagyok a sofőr, tehát borismertetőre ne számítsatok, de fogunk mi még ide jönni…Azért az este elején egy korty Demetervin, Frizzante La Perla még belefér (http://demetervin.hu/) . Hazánkban kevesen készítenek habzóbort, jót még kevesebben, ez azok közé tartozik. Furmint és hárslevelű, könnyű, gyümölcsös. Ettől kezdve viszont marad a bodza szörp…Előételnek zsendicét választunk langallóval és nyúlpástétomot házi kenyérrel. Egy kis magyarázat. A zsendice juhtej eredetű. A tejből a sajtkészítés során képződő savót különválasztják, majd felforralják. A hőkezelés hatására a kazein kicsapódik a savóból, a felülúszó a zsendice. A langalló készítése a régi időkbe nyúlik vissza, mikor még otthon sütötték a kenyeret, a gyerekek kedvéért kiszakítottak egy darabot a megkelt tésztából, kinyújtották és kisütötték a kemencében (http://limarapeksege.blogspot.com/2009/01/tki-pompos-vagy-langall.html) Lényegében egy kemencében sült lángos. A zsendicétől elájulunk, krémes, enyhén savanykás. Másik előételünk, a nyúlpástétom kellemes, bacon szalonnába göngyölt darab. Lágy, pikáns, amit tovább fokoz a remek mustár, kapribogyó, savanyú uborka. A retek friss, roppanós, biztosan nem táppal felfújt, vizes példány. Gyorsan elfogy, sajnálom....
Zsendice langallóval.

Legenda a nyúl..., nem paprikásról, hanem pástétomról.
Főételnek, hosszas tanakodás után, marhapofát választok, paprikás krumplival, uborka salátával. A borjúpofa napjainkban kedvelt alapanyag, magam is többször készítettem, Szilárd meggyőz róla, hogy marhából is finom. Igaza van, a hús rostjai talán nem olyan puhák, mint a borjú esetében, íze azonban legalább annyira jó. A párolási időt nem árulja el, 4-5 óra biztosan kellett neki. A paprikás krumpli semmi extra, de pont ettől finom, az uborkasaláta végre nem az általánosságban kapható, szétázott, savanyodott uborkát és pöttynyi tejfölt tartalmazó ipari rémség. Az uborka roppan, a tejföl finoman vonja be, a fokhagyma nem tolakodó, de az utánozhatatlan ízt biztosítja. Másik főételünk nyúlpecsenye puliszkával, olajbogyóval és fenyőmaggal. A fenyőmag gigantikus méretű, ez szerencsére már Budapesten beszerezhető (szóbeli infó). A multik egy részénél is kapható, igaz kisebb méretben, mi itt vásároljuk, pirítva salátákhoz szoktuk vegyíteni, remek. A puliszka talán némi magyarázatra szorul, nemes egyszerűséggel sós vízben, vagy tejben megfőzött kukoricalisztet jelent. A reformkonyha bőven ajánlja, a csúcsgasztronómiában is használatos, a folyadék mennyiségének változtatásával állaga szabályozható, íze sem rossz. A nyúlcomb házi eredetet mutat fel (sajnos hazánkban a vadnyúl csaknem teljesen kipusztult), de omlós, nem kiszárított, remekül fűszerezett példánnyal van dolgunk. A mártást olivabogyó gazdagítja, jóféle fajtából.

Marhapofa.

Ez sem nyúlpaprikás, csak remek nyúlcomb.
Desszertnek merek nagyot álmodni, sajttorta, passion fruit. Nikola marad a vegyes gyümölcs salinál. A passió gyümölcs roppant finom, íze összetett, nekem citrom, mangó, talán egy kis narancs is. Itthon sajnos nem lehetett kellően érettet kapni, Franciaországban ettem igazán jót, ez – gondolom - olaszból származik. A sajttorta remek, a gyümölccsel együtt pedig kifejezetten üdítő. A vacsora közben többször is jót beszélgetünk Szilárddal, elvégre közös a nyelv. Szimpatikus, baromi jó fej. További programjainkra rákérdezve még intéz nekünk egy ebédet Mádon, az Udvarházban, amiről a következő bejegyzésben olvasható beszámoló. Az Anyukám mondta szuper hely, nagyobb kitérőt is megér, mindenkinek ajánlom!!!
Sajttorta, passion fruit.

Passion fruit, ahogy mi ettük.