A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Thomas Keller. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Thomas Keller. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 6., vasárnap

Sous vide – profi konyha a panelban. Jöhet a hús!



Valljuk be, a „tökéletes” tojás jó dolog, de botorság lenne itt megállni a sous vide kísérletezéssel. Remek esély, hogy gyümölcsök, zöldségek is készíthetők, de – persze csak a főzés vonatkozásában – a fantázia igazán a húsokra indul be. A sous vide húskészítés szépsége a kettősségből adódik. Vákuum alatt, vízfürdőben is a kémiát hívjuk segítségül, név szerint 70 °C már elég ahhoz, hogy a kollagén hosszú, összevissza csavarodott molekuláit – ez teszi rágóssá a húst – szétszaggassuk, létrehozva ezzel a zselatint. Ettől már baráti a rágási élmény, ráadásul az a jó tulajdonsága is meg van, hogy lehűléskor rácsosodva a húsban tartja a nedvességet. Azaz, nem helytálló az az elmélet, hogy a húst azért kell hirtelen sütni, hogy a pórusok összezáródásával megőrizze a nedvességet. Mégis ily módon érdemes, különösen igaz ez a sous vide húsok esetében. És itt jön a kettősség második fele. A pórusoknál némileg összetettebb dologról van szó. Kémia tudásom fénykorában is teljesen esélytelen lettem volna akár csak alapszinten modellezni a Maillard-reakciót (Louis-Camille Maillard kémikus írta le 1912-ben, a természetes fehérje szintézis tanulmányozása kapcsán). Némi vigaszul szolgál, hogy a keletkező, százas nagyságrendű molekulát ma sem ismerjük teljesen. Pedig mindennapos történésről van szó. Csúnyán mondva ez egy nem enzimatikus reakció bizonyos aminosavak és cukrok között, ami 140 ºC feletti hőmérsékleten kezdődik. De mindjárt érthetőbb, ha a folyamatot példákkal definiáljuk. Általa nyerjük a hús sütése során keletkező pörzsanyagokat, neki köszönhető a kenyérhéj, sütemények külső rétegének barnulása, a pörkölt kávészem szín- és illatvilága, de keletkezik a krumpli sütésekor is. Azaz, maga az ÍZ… Akkor használjuk a sous vide gépet, hívjuk segítségül a Maillard-reakciót és készítsünk bőrös kacsát…

Sous vide kacsacomb, padlizsánnal, céklával, kukoricával – Thomas Keller után szabadon

Thomas Keller a sóval infúzionálás, sóban pácolás terén letett egyet s mást az asztalra, bízzuk rá magunkat és nagyjából fél kilónyi durva tengeri sót vegyítsünk 20-30 szemes borssal, 3 babérlevéllel, 4-5 ág friss kakukkfűvel, 5 gerezd karikázott, lapított fokhagymával. Ágyazzunk bele négy pecsenyekacsa combot (előkészítve, de egészben, bőrrel, csonttal), majd tegyük a hűtőbe 6 órára. Ezt követően mossuk le róluk a cuccot, töröljük szárazra. A pácból mentsünk ki 4 ág kakukkfüvet, 1 babért, 2 gerezd fokhagymát, 10 szem borsot, szárogassuk le ezeket is, majd csomagoljuk őket gézbe. A gézt a combok és 20-30 dkg kacsazsír társaságában pakolhatjuk is a vákuum zacskóba, már csak a levegő kiszívása marad. A sous vide 82 fokos, a hőkezelés ideje 8 óra. Szobahőmérsékleten kézmelegre hűtöm, a combokat leszárogatom. Az ízületnél szétválasztom az alsó- és felsőcombot, utóbbiból kiemelem a csontot. Jelen állapotban a hűtőben 3-4 napig eltartható. Tálalás előtt grillserpenyőben rápirítok (azaz előhozom a Maillard-reakciónak köszönhető ízvilágot). A pirítás végére készül el a panko morzsában rántott padlizsán, az előfőzött, körbepirított csöves kukorica és a cékla. Utóbbihoz bébit használok, melyet balzsamecet, néhány csepp méz, só, bors társaságában alufóliába csomagolok, sütőben 35 percig kezelem, majd hámozom. A bébicékla levelének főerét is felhasználom, a gumóhoz hasonlóan járok el vele. A kompozícióra némi pirított szezámot szórok. Már csak a tálalás, Keller Tamás és a sous vide istenítése és az evés marad…

 Sous vide kacsa.

2013. szeptember 30., hétfő

Sous vide – profi konyha a panelban. Az alapok.



A panelkonyha erős gátak közé szorítja a hobbiszakács lehetőségeit. A gép-, alapanyag- és edény park csak dagad, a legkisebb helyre is befészkelődik. A nemet mondás ideje rég eljött. A szív vérzik az elvesztegetett lehetőségek láttán, majd egy augusztusi nap kivirágzik. Kivirágzik, mert kölcsön sous vide berendezés áll a házhoz. A konyha pillanatok alatt átrendeződik, hely teremtődik, ahova óvatosan beágyazódik az egyelőre csak átmeneti vendég. A látogató neve alapján a francia eredet nem kétséges, szó szerinti fordításban „ vákuum alatt”. Mint minden nagy ötlet, ez is pofon egyszerű, elterjedésében ráadásul a racionalitás is jelentős szerepet játszik. Amikor egy ételt készítünk, pusztán hőt akarunk közölni vele. Nem a külső átmelegítése a cél, a belső – maghőmérséklet – optimális készültségére törekszünk. A levegő nem rossz hővezető, de van nála jobb. Mégpedig a  víz. A befogadására alkalmas kádat nem különösebb hókuszpókusz összebarkácsolni, mindössze egy precízen szabályozható fűtőszál, egy időzítő szerkezet, a deluxe verziónál, nagy kád esetén vízforgató szükségeltetik. A szabályozott hőközlésnek megfelelően a maghőmérséklet elérése gyerekjáték, az étel túl-, vagy alulkészültségének esélye minimális. Az alacsony hőmérsékletnek köszönhető az elterjedés egyik racionális érve. A sous vide alapjai már az 1700-as évek végétől ismertek, a XX. század hatvanas éveiben a modern adaptáció is kialakult, az éttermi használatba mégis csak 1974-ben került be. Georges Pralus, véste be nevét az annaleszekbe, akit a Troisgos étterem (nem kispálya, az idők hajnala óta 3 csillagos francia) hívott segítségül, mert az épp aktuális világválságban soknak találtak a súlyveszteséget a libamáj sütése kapcsán. Vákuumban, alacsony hőmérsékleten a veszteség minimális, gyors rápirítás után a vendég máris elégedetten távozik. Rögtön kínálkozik a másik előny is. A sous vide technikával készült ételek csak majdnem konyhakészek, több napig eltarthatók, rendeléskor pár perc alatt tányérra kerülhetnek (itt alakul ki a végleges íz, a húsok esetében kár lenne kihagyni a Maillard-reakciót, amit rápirítással lehet elérni). Némiképp vonzóbb, mint a mirelit, zacskós, vagy sokadszor újramelegített vonal… A módszer egyszerűsége ellenére a lehetőségek tárháza óriási, akár a hőmérséklettel, akár az idővel játszunk. Az elmúlt években könyvek tucatjai jelentek meg, ételek kreálódtak, nem túlzás forradalomról beszélni. A bibliák nem olcsók, de két könyvet mindenképp ki kell emelni. A nemrég a világ legjobb éttermének választott El Celler de Can Roca egyik testvére, Joan által jegyzett Sous-Vide Cuisine mellett Thomas Keller (néhány csillagos éttermet gründol a tengeren túl) Under Pressure című eposzát. Szerzői jogok ide, vagy oda, egyiküket kalóz módszerekkel le lehet tölteni a netről... Megfelelő zacskó, vákuum gép, némi ötlet és indulhat a kaland. A gyorstalpaló végén, a főzés előtt, szummázásul előveszünk egy tojást, ami a technika talán legjobb szemléltető eszköze. A lényeg megértéséhez elég annyi, hogy a fehérje szárazanyag tartalmának nagy része valóban fehérje, mégpedig albuminok, globulinok és mucin. Ezek 62-63 ºC-on kezdenek szilárdulni, szemben a foszfor tartalmú fehérjék mellett zsírokat is tartalmazó sárgájával, ahol ez a folyamat 65 ºkörül kezdődik, a teljes szilárdulás pedig csak 72 ºC-on következik be. A nagy ínyencek az ideális hőfokot 62,5 ºC-nak adják meg, a főzési idő 60-70 perc. Főzzük meg a „tökéletes” tojást!

 Tojásos lecsó.


„Tojásos lecsó”

Befűtök a sous vide-ba, 70 perc alatt „tökéletes tojást főzök. Sült paprikát készítek, az oregánót ezúttal elhagyom. 180 ºC-ra melegített sütőben olivával locsolt, sózott, borsozott koktélparadicsomot készítek, a langyosított paprikára tálalom a paradicsomot, tojást, utóbbira némi sót hintek. Fogyasztok. 


 
Rákkal, polentával.

Polentás rák „tökéletes” tojással

Sűrűbb polentát főzök, kihűtöm, szeletre vágom, rápirítok. Ruccola, párolt spenót társaságában tálalom, „feltétnek” sous vide tojás, pirított garnéla kerül mellé.

2013. január 5., szombat

Tökéletes csirkét sütni – nem kell félnetek




A csirkeállattal számos gond akad, ráadásul ez a hasznosulás valamennyi fázisát érinti. Már a beszerzés sem egyszerű, multis, antibiotikus csirkéből persze biztosított a forrás, de valljuk be, – remélhetőleg – nem erre vágyunk. Megfelelő forrás lehet a piac, ma már több helyen hozzáférhető tanyasi csirke (MasterGood), ami legalábbis nem áll fényévekre az általunk elvárttól. Ha beszereztük madarunkat máris szembesülünk a következő problémával. Miként készíthető ehető étel ebből a bőrös, lábas, helyenként vékony, helyenként vastag, alapvetően ízetlen, könnyen száradó hússal megáldott izéből. Ha mindezeken áthámoztuk magunkat és csirkénket emberi fogyasztásra alkalmas formába hoztuk, még mindig marad kérdés. A legfontosabb. Kinek melyik rész jut? Tételezzük fel, hogy szereztünk tűrhető csirkét és a részein is elosztoztunk. Innen már csak az elkészítésre koncentrálunk, a fő támadási pontokat kijelölve. Ha definiálni kívánjuk a jó csirkét, viszonylag egyszerű a dolgunk. Ropogós, ízes bőr. Szaftos, ízes hús. Utóbbi a nagyobb kihívás, de a kémiát, fizikát hívva segítségül a feladat nem reménytelen. A mai gasztronómia nem kizárólag a molekuláris kotyvasztásból, konyhai csúcstechnológia használatából áll, néha egy egyszerű manuális fogás, ötlet többet ér bármely high-technél. Nézzük, korunk szakácsai miket ötletelnek, javasolnak sült csirke fronton, amikből előbb-utóbb a mis madarunk is összeáll. A maghőmérsékleteket, alacsony hőfokon sütést, extrém hőkezelést vessük el, ezek otthoni körülmények között csak korlátozottan, vagy úgy sem oldhatók meg. A só, fűszerek bejuttatásának egyik egyszerű módja az ozmózis segítségül hívása. A módszer Thomas Keller nevéhez fűződik, aki nem elveszett gyerek, bisztrókonyhát, csúcséttermet visz Ámerikában, rendszeres vendége az európai gasztró meetingeknek is. Csirkéjét 6 órán keresztül áztatja 6%-os sóoldatban, amibe citromot, fokhagymát, borsot, babérlevelet, mézet, petrezselymet, kakukkfüvet is pakol. A só diffundálása ízesít, másrészt növeli a fehérje víztartó képességét, így biztosítva a hús szaftosságát. Hasznos lehet az is, ha állatunkat felhasználás előtt egy-két napig fedetlenül tároljuk a hűtőben, bőre így kiszárad, könnyebben ropogósra sül. Végül, következzék az általunk próbált verzió, ami Joël Robuchon nevével fémjelzett. Róla elég annyit tudni, hogy 1989-ben választották az évszázad szakácsának (nem ő az egyetlen, a címet többször kiadták), a Ramsay gyerek pedig csillagok számában csak jelenthet neki, konkrétan 27-et szorgoskodott össze. Útmutatása alapján sült csirkénk, egy napos, hűtős pihentetést követően.

Tökéletes csirke Joël Robuchon nyomán

Zsiradék gyanánt vaj használandó, melyből az 1,3 kilós (1-1,5 kg az ideális súly) állat 10 dkg-t simán elnyel. Lágy vajjal kívül, belül – bőre alatt is bedörzsölöm, sózom, borsozom. Hasába friss kakukkfüvet, fokhagyma gerezdeket dugok. A kakukkfűből, fokhagymából (2 fej, gerezdekre szedett, de nem pucolt) a tepsibe is kerül, amit madarastól a forró, 220 fokos sütőbe teszek. A titok a sütési technikában rejlik. Egyik combján fekve kezdem, 20 perc után vajjal locsolom, másik combjára fordítom, újabb 20 perc után locsolás, hátára fordítás. Ismét eltelik 20 perc, ekkor a sütőt kikapcsolom, locsolok, újra- sózok, borsozok, a madarat negyedórára a hűlő sütőbe teszem. Ezt követően az állatot 15 percig még pihentetem, oly módon kitámasztva, hogy lába, püspöke felfelé mutasson. Magyarán, csirkénk fejen áll. Nem öncélú hóbort ez, ilyenkor történik meg a húsnedvek mellbe csorgása. A tepsiben maradt pörzsanyagokat, pecsenyelevet felkaparva, összeforralva a mártás is előáll. Némi krumplit, gombát sütve hozzá tökéletes étel kerekedik, a kép tanúsága szerint szerző a melle húsát brusztolta ki magának. A főzés iránt különösebb érdeklődést nem tanúsítók számára is ajánlott termék került bemutatásra, a különbség önmagáért beszél, a macera faktor pedig egészen minimálisra taksálható. 


Tökéletes csirke