Top gombák - a császár

Induljunk ki abból, hogy a gomba, mint kategória lehet, hogy a bolti csiperkénél kezdődik, de az talán nem titok, hogy a barna csiperkénél semmiképp sem ér véget. A multiknál fellelhető azért laska is, sőt – technika, te csodálatos – ma már shitake, shimei, ördögszekér is tenyészthető, mi több, megvásárolható. Valljuk azért meg, egy valamennyire is tisztességes gombakedvelőben az adrenalin igazán az erdei verzióktól kezd el termelődni, bombasztikus hatás pedig valahol a róka-, szegfű, vargánya látványánál kezdődik. Vásárlás közben pedig elbeszélget, kapcsolatokat épít – persze, csak ha ő maga néhány kukacos galambgomba, vagy őzláb felkutatásánál többre nem képes – és bízik a csodában. Ami a nagy számok törvénye alapján néha bekövetkezik. Előkerül egy-egy szarvasgomba, vagy véletlenül belepótlunk a császárgalócába. Mert utóbbiba ma már csak belebotlani lehet, hiszen alig egy éve, a 2013. szeptember 25-én megjelent Magyar Közlöny védettnek nyilvánította. Vagy külföldről beszerezni. A gomba már nevével predesztinál, a „császár” jelzőt tudományosan is őrzi (Amanita caesarea). A római császárok kedvelt csemegéje volt, gyógyszerként is számon tartották. Iuvenalis rögzíti az egyik legbolondabb, de talán legszerethetőbb császár, Claudius kapcsán: „Alja barátainak csupa kétes gomba kerül fel; úrgombát eszik ő, mint Claudius egykor, amíg nem adta fel asszonya azt, amely után nem evett soha többet.” Az úrgomba a császárgombával egyenlő, Claudius halálát pedig sokan gombamérgezésnek tulajdonítják, amiben valószínűsíthető szerepet játszott felesége, Agrippa. A gomba népies neve - tojásgomba - már kevésbé hízelgő, viszont találó, a fiatal példányok ugyanis kísértetiesen hasonlítanak egy tojásra. A gomba a Földközi-tenger térségében elterjedt, az olaszok egyenesen megőrülnek érte, felénk sajnos egyre ritkább. Abban a legtöbb ínyenc egyetért, hogy nyersen a legfinomabb. 

 Az alany

Császárcarpaccio

A gombát hajszálvékonyra szelem, dekor módon tányérra pakolom, sózom, borsozom, minőségi olivával locsolom, lehelet szarvasgombát reszelek a tetejére, meghintem petrezselyemmel.

Carpaccio.

Császárgomba spagettivel (pasta con amanita caesarea)

Spagettit olivaolajba forgatok, vékonyra szelt császárgombát, petrezselymet adok hozzá, sózom, borsozom, tetejére szarvasgombát reszelek.

Császár spagetti.

A gomba roppanós állaga, enyhén fűszeres, friss íze valóban páratlan élmény, Claudius mégsem volt hülyegyerek… A sors fintora, hogy a talán soha vissza nem térő alkalmat fényképezőnket nélkülözve éltük meg, a gyengébb képminőség a Nikon alacsonyabb kategóriájú gépeiről állít ki kétes bizonyítványt. 

Recept: http://www.gaultmillau.hu/buvos-szakacs/gombak-balja

Toszkána, gasztró szemüvegen keresztül. Az antipasti.

Étel előtti. Szó szerint csak ennyit jelent. Sok nyelvben találjuk meg ezt a kifejezést, pedig mai formájában nem is olyan régi, mint gondolnánk. Az egyszemélyes előétel Olaszországban is csak a múlt század utolsó évtizedeiben terjedt el. Az olaszok Escoffier-je, bizonyos Pellegrino Artusi 1891-ben kiadott könyve néhány hentesárút, kaviárt és szárított tonhalat említ csak, receptnek mindössze a crostinit adja meg, feltétekkel. A régiós hagyományok itt is fellelhetők, a II. világháború után indult meg az ötlet kölcsönzés a tartományok között, ennek köszönhető a mai sokszínűség, személyre szabott rendelési lehetőség. Természetesen a már említett, kvázi internacionális caprese szinte mindenhol előfordul, de alapból itt sem számíthatunk az etalon bivalytejes változatra, ha ilyet szeretnénk, a buffala megjelölést külön keresnünk kell az étlapon.

 

Tehéntejes mozzarella, olajjal feljavítható:-) 

A paradicsom, bazsalikom hibátlan...

 Bruschettával szinte mindenhol találkoztunk, ami szemben az ismert, paradicsomos változattal, némiképp többet takar. Ha igaz, már 1570-ben papírra vetette bizonyos Bartolomeo Scappi, aki hat kötetben, több, mint ezer receptben taglalta kora gasztronómiai ismereteit. Roppant előremutatóan. Mondhatnánk, könnyű volt neki, mint Carpi kardinális főszakácsának. 

 

Bruschetta variációk, némi crostini di fegatelli.

 

Bruschetták

Alapban fokhagymás kenyeret jelent, mindkét oldalát pirítva, fokhagymával kenve, olivával locsolva. A kenyeret lehetőség szerint ne pirítóban állítsuk elő, grillrács, sütő autentikusabb. Só, bors után végtelenül variálható. A legismertebb változat a hámozott, magozott, kockázott paradicsom felpakolása némi bazsalikommal, esetleg oregánóval. Megjelenhet szardella, sült paprika, padlizsánkrém is. 

 Ronda, de finom bazsalikommal.

Az általunk kóstolt verziókat a frissesség, harsány, leveses paradicsom, kiváló olaj jellemezte. Bazsalikom vonalon találkoztunk egy fura, szinte harapható, csúnyácska, de mind közül a legízletesebb változattal is. 

 

A csirkemájas változat.

Alap előétel a csirkemájas szendvics (crostini di fegatelli), közszemlére került a blogon is, Váncsa változata nem vallott szégyent, az itteni verziók lényegesen nem különböznek ettől, ami csak annyit jelent, csirkemájból, frissen készültek… 

 

Házi sertésmáj pástétom, valahol Luccában...

Használják a sertésmájat is, fűszeresen (bors, némi kömény szinte mindig), kenyérrel. Nyúlpástétomot (paté) is csaphatnak a tányérhoz, nagyon ízletes, enyhén köményes változatot kóstoltunk, házi majonézzel. 

 

Májpástétom, nyúl paté.

A szalámikat sem szabad kihagyni, disznóból, vaddisznóból készülnek, az édesköményes változat (finocchinona) döbbenetesen finom. A szalonnát vajpuhára érlelik, hajszálvékonyra szelik. 

 

Szalámik, szalonna, crostini.

Aztán, van itt még az articsóka. Nevével ellentétben madarakkal rokonságot nem képez, szimplán a bogáncs rokona. A bimbó fogyasztható, az igazi csúcs a belső szív. Frissen is döbbenetes, citrommal, borral, borecettel, borssal, babérlevéllel felfőzve, majd olivaolajban tárolva egész évben fogyasztható. Némi zölddel, reduktív fehérborral elképesztő, katartikus élmény. 

 

Articsóka, olajban.

Articsóka olajban

A recept nehézségét az alapanyag beszerzése adja, Olaszországban május-június környékén viszonylag baráti áron kapható. Lehetőség szerint a kisebb bimbókat választva, a külső, kemény leveleket eltávolítjuk, a szárat levágjuk. A lehető legkorábbi pillanatban citromot csavarunk rá, lásd oxidáció, barnulás elkerülése. Száraz fehérborba azzal egyező mennyiségű borecetet öntve, egész borsot, néhány babérlevelet szórva előáll a közeg, melyben az articsókát 20-30 percig kell főzni. Csepegtetés, szárítás után üvegekbe pakolható, olivaolajos felöntés után lezárható.

 Kacsa carpaccio, ruccola, parmezán, szarvasgombás olaj.

Kevésbé hagyományos, de mindenképp olasz a carpaccio, két kacsamell változatot sikerült kóstolnunk. A hús érleléséről nincs infó, vajpuha változatokat kaptunk, ruccolás, szarvasgomba olajos és leveskocsonyás változatban. 

 

A kocsonyás változat.

A hagyomány itt ki is fullad, jöjjenek a kísérletezők. A sonkát, szalámit pestóval vegyítve, a kétszer főzött babbal (bővebben a köreteknél), nyers, zsenge cukkinivel, helyi fehérborral kísérve levettek a lábamról a szokatlan párosítás ellenére. 

 

Amit lehet, rápakoltak, sonka, pesto, bab, cukkini, szalcsi.

Feltűnnek tengeri herkentyűk, mint a polipkarika zellerrel, burratával, mondjuk ez csúcs volt egy noname eldugott kisvendéglőben. A szárzeller íze kevésbé agresszív a gumós változattal összevetve, citrom, olaj is simult a harmóniába, a friss polip már csak hab a tortán.

 

Polip. A tányért nem én kentem össze...

Ugyanitt futottunk bele a fantasztikus, fenyőmagos cukkinikrémmel töltött nyúl hasaaljába, sima Michelin csillag, nagyon bejött. A hasaalja egyébként is kedvenc, itt omlósan jelent meg, a fenyőmagos cukkinis dolgot pedig ki fogom kísérletezni!

 

Nyuszi, fenyőmag, cukkini.

Vega fronton élveztünk egy karfiolpürét gorgonzolás öntettel, ahol sikerült a sajtszószt annyira tompítani, hogy a következmény egy meglepő ízharmónia lett. A kóstoló menükben feltűnő antipastik külön fejezetet érdemelnek, mert a toszkán szakácsok igenis, kreálnak, újítanak, a fentieken is túl... 

 

Karfiol, gorgonzola szósz.

Ismétlődő tapasztalat volt, hogy a klasszikus ételsort (antipasti, primi piatti, főfogás, desszert) gyakorlatilag lehetetlen végigenni, egy, néha két összetevőt is kihagytunk. Antipasti vonalon nem csalódtunk, talán a legstabilabb irányzat ez, kötelező kérni!!!

Villa Medici – nonmedicinális megközelítés

A Mediciek nevét sokan választják cégük reklámjául. Talán azért, mert eleganciát, kifinomultságot és profizmust társítunk hozzá. Persze van, aki joggal, de vannak, akik anélkül teszik ezt. Jelen Medici Magyarország hosszú évek óta egyik legjobb éttermét takarja. A címek, elismerések hosszan sorolhatók, ha csak a mértékadókat nézzük, tagjai az Európa nívós éttermeit tömörítő Chaine des Rotisseurs (http://www.chaine.hu ) szervezetnek, az idén már Magyarországról is kiadott Gault&Millau 13 ponttal, egy sapkával jutalmazta (a Gault&Millau-ról egy későbbi bejegyzésben részletesen) őket. Az étterem a veszprémi állatkert bejáratának közelében található családi vállalkozás. 

Villa Medici.

A 24 szobás szálloda két gasztronómiai egységet is működtet a hotel területén, egyikük a célba vett Medici, mellette található a Nosztalgia kisvendéglő, ami a magyaros ízek ápolását tűzte zászlójára. 

Villa Medici étterem.

A Medici étterem talán leginkább fúziós konyha, olasz, francia, magyar jellegzetességekkel. Az alapanyagok részben helyiek, részben osztrák beszállítóktól érkeznek. A csapat stabil, hosszú évek óta együtt dolgozik, a konyhafőnök Amrein Csaba (a Magyar Konyha 2012 január-februári számában hosszabb cikk olvasható róla). Családi okokból Veszprémben járva teszteltük (vagyis inkább élveztük) az éttermet. A környezet rendben van, az udvar szépen ápolt, a május eleji kánikulára tekintettel itt foglalunk helyet. Az asztalok közt kis mesterséges tó, a fák alatt kellemes árnyék. Az étlapon rövid, jól összeválogatott ételsor, háromféle (business, magyaros ízek, degusztációs) menüvel. A degusztációst választom, a többiek révén mást is tudok kóstolni. A személyzet profi, pillanatok alatt terítenek, elsőként helyben sütött házikenyér érkezik. A kenyér köményes, friss, a vaj még kicsit kemény. Amuse bouche-ként mangalica sonka és padlizsánkrém. Utóbbi annak ellenére remek, hogy nincs szezon (pincéri infó alapján az egyik szakács erdélyi, a „vinetta” tényleg az ő specialitásuk). A sonka állaga minőségi, leheletnyit talán sós, de a házi kenyérrel remek falat. A tányért balzsamecet és a később – picit talán sokszor is – visszatérő rózsabors díszíti. 

Amuse bouche.

Az első fogás bélszín, lazac és szarvassonka carpaccio olivaolajjal ruccolával. A húsok tökéletesek, az oliva jó minőségű, a díszítésben megjelenő krumplis chips roppanós, összességében remek tányér. Egy feltörekvő szekszárdi pincészet, a Merfelsz kékfrankos roséját kínálják hozzá. 

Carpaccio.

Levesként szarvasgombás csicsókakrém érkezik, füstölt kacsamellel. A leves tisztességesen megcsinált, extrák nélkül. A szarvasgomba viszont friss, illatos, jól harmonizál a csicsókával. A kacsamell kicsit megizzadt, mire az asztalhoz ért, talán korán vették ki a hűtőből. Íze viszont feledteti ezt, nyilvánvalóan kézműves, lágyan füstölt portéka. 

Szarvasgombás csicsókakrém.

A következő fogás igazi telitalálat, házi fekete fehér ravioli lazaccal töltve, mascarponés ánizskapormártással. A fene tudja, hogy hozták össze a tésztán a színkombinációt, ráadásul tökéletes állagúra főzték, benne a lazac is mívesebb fajta lehet,  a tészta önmagában is megállná a helyét. A mártás fenomenális, az ánizs pont annyit tompít a kaporízen, amennyi szükséges. Kísérője a Légli 333, ami irsaiból, zenitből, muscat ottonelből és rizlingszilvániból álló cuvée. A 333 azt hivatott jelenteni, hogy mindig az év ezen napján kerül piacra. Nekem erősen az irsai dominál, de ez ízlés dolga. 

Ravioli.

A halas vonalat folytatva banánlevélben gőzölt pisztráng érkezik karfiolpürével, jázminrizzsel, csillagánizs mártással. A hal friss, nagyszerű állagú, hasonlóan a rizshez. A mártás kicsit könnyűre sikerült, a hal elbírna többet is. A karfiolpüré jóváteszi ezt, habos, jól ízesített. Illik hozzá a Lesence chardonnay, illata nagyon virágos, kellemes. 

  

Pisztárng, extrákkal.

 

Áttérünk a következő húsos fogásra, őzgerincfilé édesburgonya krokettel, pisztáciás-kakukkfüvel cseresznyeraguval. A húst médiumra kérjük, így is érkezik, tökéletesre sütve, igazi remekmű. A ragu is eltalált, a cseresznye – kakukkfű párosításilag telitalálat, bekerült a megvalósításra váró tervek közé. A krokett állaga cseppet talán tömör, ugyanakkor egyértelműen frissen készített változatról van szó,  a mirelit árusok nem itt fognak meggazdagodni. Borilag is a csúcsra érünk, Heimannék merlotja segítségével. Illatában bőven jelennek meg gyümölcsök, a szilva, erdeiek méltó kísérői az őznek. Igazi hátradűlős, „jól érzem magam, boldog vagyok” feeling. 

Medium őzgerinc.

De még nincs vége, a desszerttel is tudnak meglepetést okozni. Ugyan „csak” egy jól készített créme brulée, de a csavar itt is megvan, mellé kecskesajt jár. Friss, omlós, a tetejére kevés narancsos cukrot karamellizáltak. Telitalálat. Borilag persze Tokaj, a Degenfeld késői szürete, Fortissimo néven. A tokaji alapfajtákból komponált cuvée, a hárslevelű illata, mézesség mellett élénk savakkal. A csapat nőtagjai körében is osztatlan elismerést arat. A degusztációs menünek ezzel a végére értünk, csaknem hibátlan ételsor ez, nem csalódtunk, sőt… 

Créme brulée, kecskesajt.

Amit még kóstoltunk: Vargányakrémleves. Évek óta az étlapon szereplő, libamájjal készülő fogás. Picit talán sűrű állagú, a máj és a gomba csodás harmóniája viszont mindent visz. Balatoni fogas kucsmagombával, medvehagymás pürével, spárgával, hollandi mártással. A hal tökéletes, bőre roppan, húsa ruganyos, ez biztosan nem pangasius… A kucsmagomba rességét nem sikerült megőrizni, íze viszont rendben van. A medvehagymás püré, spárga is jól készült, a mártás könnyű, enyhén pikáns. A hal önmagában is orgazmus, a kísérőkből lehet, hogy a picit kevesebb több lett volna. 

Fogas a csúcson.

Crepes Suzette – francia apró palacsinta – vanília fagyival. A fotók és fogyasztó kedvéért többször is flambírozva, talán ez vitte el a fagyit, a palacsinta viszont rendben volt (nem vagyok rajongó). 

Flambírozás után.

Csokitorta, megoszlottak a vélemények. Könnyű, többféle csokival ízesített, hibátlan tésztájú, de volt, aki kissé édesnek találta (ráadásul nem én!!!:-)) 

Csokitorta, Villa Medici módra.

Az este végén még kávéteszt. Nekem kicsit hígra főzött, ízileg amúgy rendben van, itt is megmutatják a műanyag tejszínt, de érkezik kiöntőben is:-). 

Fekete, feketén.

 Búcsúképp még meggylikőrrel, szilvapálinkával lepnek meg, mindkettő tökéletes. A felszolgálás végig figyelmes, ugyanakkor nem tolakodó, óriás borsőrlőjüket is kérésre bármikor bevetik. Nagyon jól éreztük magunkat, gratuláció az egész csapatnak, vesszenek a mirelitek, újramelegítettek, zacskósok, porosok!!!!

  

Már csak ezért is retour!!!

Az étteremről bővebben itt: 

http://www.hotelvillamedici.hu/

Nyári gasztró és bortúránk III.

Következő programunk Tokaj város megtekintése. A főtér még rendben is van (itt található a Rákóczi pince, később meglátogatjuk), de a város főutcáján mintha megállt volna az idő. A házak egy része omladozik, van itt kínai bolt, sok helyen árulnak műanyag palackos „tokaji édes” borokat, a folyóparthoz érve zsúfolt körforgalom, lepukkant, szocreál stílusú szálloda. A tokaji borvidék a világörökség része, sajnos ennek a város messze nem felel meg, a látvány lehangoló. Ellenpontja ennek a számos kistelepülés, amerre jártunk rend, tisztaság, a tokaji bor és a vendég tisztelete fogadott. Miután kiszomorkodtuk magunkat, kezdjük a pincelátogatást. A Rákóczi pince a Hétszőlő Rt. birtokában van. A területet 1991-ben francia befektetők vásárolták meg, a 2009-es tulajdonosváltás után is francia érdekeltségű maradt. A pince a XV. század elején épült, Hegyalja legtágasabb földalatti terme a maga 28 m-es hosszával, 10 m-es szélességével, és 5 m-es magasságával. A magyar történelem egy darabja: 1526-ban Szapolyai János királlyá jelölésének helyszínéül szolgált. Ma borkóstolókat tartanak, egy ilyenre nevezünk be. Én vagyok a sofőr, vagyis faarccal iszom a vizet, és fotózgatok. Végigzongorázzuk száraztól a kötelező édesekig a tokaji sort. Vendéglátónk szimpatikus fiatal lány, érdekes, hogy dől belőle a panasz a tulajdonos iránt, elmondása szerint egyértelműen a pincészet visszafejlesztése, elsorvasztása folyik. Érdekes, hogy a nagy állami pénzekkel támogatott, külföldi kézben lévő pincék nem működnek megfelelően, ugyanakkor a kisebb, családi vállalkozások prosperálnak. Talán több támogatást érdemelnének Ők is… A borkóstoló után megéhezve, igyekszünk valami könnyű ebédet vadászni, nem egyszerű. Pizzát, hamburgert nem szeretnénk, a folyópartra érve találunk végre egy halsütőt, bepróbálkozunk. Az egy darab személyzet fújtatva törölget, nagyon próbál úgy tenni, mintha dolgozna, nincs is ideje velünk foglalkozni (amúgy a kerthelyiség és a belső rész is totál üres). Tíz perc után úgy döntünk, nem borítjuk fel lelki nyugalmát, odébb állunk. A hajóállomás felett is találunk egy halsütőt, kedvesek, remek süllőt sütnek nekünk, friss kenyérrel, kovászos uborkával. Lelki békénk helyreállt, még megállunk a zsidó temetőnél (sajnos körbekerített, nem látogatható) és felkészülünk az estére.

Tokaj, Rákóczi pince

Ahol az aszúk pihentek...

Tiszai süllőnk.

Tokaj, zsidó temető.

Sokat hallottunk már az Ős Kaján étteremről, jó előre lefoglaltuk esti vacsora asztalunk (http://www.oskajan.hu/) . Jó hír, hogy ma nem én vagyok a sofőr!!! Picit körbenézünk a faluban, majd irány az étterem! Kis mellékutca, hangulatos parasztház. Középkorú francia házaspár vette meg a múlt században a két szomszédos, korábban borkereskedők lakta házat, egyre inkább úgy tűnik, hogy gyökeret is eresztettek. A hely egyben képzőművészeti (nekem tiszta Wahorn, feLugossy) és zenei vonatkozással (főleg alternatív) is bír. Szálláslehetőség is van, két szobányi, aki kedvet érez, egy gyorstalpaló főzőtanfolyamra is befizethet. A berendezés hangulatos, az asztalok különböző teritésűek, a falakon részben Pascal képei, részben számunkra ismeretlen kortársak művei.

Tolcsva, templom.

Az Ős Kaján.

Az Ős Kaján belülről.

A kiszolgálás amatőr, súlyosabb hibák nélkül, valószínűleg egy helyi leányzó, alapvetően kedves hozzáállással. A helyfoglalás erős túlbiztosításnak bizonyult, az este második felében tűnik csak fel egy négyfős társaság. Pascal a főszakács is helyi alapanyagokat alkalmaz, francia rafinériával, provance-i beütéssel. Előételnek bevállalunk egy franciásat és egy merészet. A franciás libamáj terrine, barack és rebarbara lekvárral. A terrine valószínűleg kapott egy kis aszút is, ízében remekül bújik meg, a tetemes mennyiségű libazsír lényegében egy újabb előétel a remek házikenyérrel. Itt is házi szörp a sofőrök sorsa, jóféle bodza, nekem is ízlett, de inkább a borokra koncentrálok. A borlap főként helyi borokat tartalmaz, ezekből óriási a kínálat, amennyire meg tudom ítélni, minőségi termelőktől. Elsőként rögtön egy ritkaság. Kövérszőlő. Ez egy ősi magyar fajta, ami Tokajból a XIX. századi filoxéra vészben teljesen kipusztult. Szerencsére Erdélyben, Moldvában maradt még belőle, innen telepítették vissza néhányan Tokajba. Nevét a bogyó nagy méretéről kapta, magas cukorfokú, illatos bort, sok és jó minőségű aszút ad. Ebből a fajtából nemesítették Leánykával párosítva a Királylányka fajtát. A Dorogi testvérek pincészetéből választok egy 2009-es évjáratú szárazat. (http://www.borterasz.hu/dorogibor). Illatos, tüzes, jó savakkal, nekem meglepően jól harmonizál az előétellel, ami szarvas carpaccio. Érzékenyebb lelkületűek a most következő magyarázatot ugorják át! Biztos, hogy éhségükben eleink is ettek nyers húst, a carpacciót ilyen formájában egy Giuseppe Cipriani nevű velencei bártulajdonoshoz köthetjük, aki 1950-ben készítette először ezt az ételt nyers, enyhén sózott, borsozott, vékonyra szelt marhahúsból, mustáros szósszal. A célszemély egy idős hölgy volt, akinek orvosa nyers hús fogyasztását javasolta. A carpaccio név egy velencei festőt takar, az étel és a festmény színeinek hasonlósága okán. Ma az elnevezést sokkal szélesebb körben használják, készülhet vékonyra szeletelt nyers halból, gombából, gyümölcsből, a mártás is átlényegült, gyakran csak olivaolajjal, parmezán forgáccsal, balzsamecettel, rucolával tálalják. Az enyém remekül érlelt, omlós szarvas gerinc, fűszeres olivaolajjal, hagymalekvárral. Lehet, hogy a vájtfülű borosok elhúzzák a szájukat, de tényleg jól megy hozzá a száraz tokaji.

Szarvas carpaccio.

Libamáj terrine.

A főételek közül is a vadakra szavazok, Nikola személyében most társam is akad. Átvezetésnek még egy kis libazsíros kenyér, hozzá egy Bott Judit Határi száraz furmint. Vele korábban személyesen is volt alkalmunk találkozni, az új borász generáció szimpatikus, nagyon szerethető tagja és a borai sem utolsók ( http://www.pecsiborozo.hu/blog/tokaj_telt_hazzal ). De jöjjenek a főételek! Őzgerinc és vaddisznósült. Közös bennük a karamellizált karalábé és a bögrés paradicsomos zöldség (lényegében egy ratatouille). Elsőre kicsit szokatlannak tűnik, de mindkét vadhoz remek a karalábé, jó ötlet az elcsépelt erdei gyümölcsös történetek helyett. A tálat az őznél padlizsán „kenyér”, a vaddisznónál puliszka egészíti ki. A padlizsán pürésítve, sütőformában, héjával kibélelve készült, enyhén provance-i fűszerezésű. Az őz kívánalom szerint tökéletesen mediumra sütve, omlós, hozzá elképesztő mártás. A vörösbor kínálat lényegesen szerényebb, találok azért egy Takler Cabernet Franc-t, csúszik hozzá. A vaddisznó a hús természetéből adódóan masszív, még az esetlegesen eljövendő műfogsor előtt célszerű fogyasztani. Íze azonban megéri a fáradtságot, összetett, egyedi, szerintem semmilyen más vadhoz sem hasonlítható. A tányérok szépen megkomponáltak, még mondja valaki a franciákra, hogy lumpen népség…

Őzgerinc, Pascal komponálásában.

Vaddisznó franciásan.

Áttérünk desszert frontra, mandulás, barackos pitét és fagyit választunk. A pite már-már tökéletes, de az ódába foglalt, Hudácskó pincéstől hajszálnyival lemarad. A fagyi hibátlan, szárított és aszalt gyümölcsökkel, piskótával feldobott, citromos fajta. Annyira jó, hogy nem is kívánhat mást, mint egy Szepsy aszút… Most sem csalódom, a legkiválóbb tokaji borászok közé tartozik, pincelátogatás tervezett, bár nehezen megvalósítható.

A második legjobb barackos süti.

Citromfagyi, háttérből az aszú figyel.

Végezetül az elmaradhatatlan kávé, teljesen rendben volt! Ahogy a hely is, bár nekünk egy pici nyüzsgés és Pascal jelenléte egy cseppet hiányzott. Azért egyértelműen a kötelező és ajánlott helyek közé tartozik ez is.