A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar Elek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar Elek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 17., péntek

Borjúnyelv „pájsli” – avagy volt egyszer egy Bástya söröző



Szomorú, ahogy a belsőségek kopnak kifelé a gasztronómiai palettáról. A polgári szót akarnám írni, de mostanában ez rögvest szekértáborokra oszt, szóval, maradjunk a „XX. század első felének Magyarországánál”. A virágzó Gundel egyik kedvenc étele volt a savanyú tüdő, alias szalontüdő, népies nevén pájsli. És nemcsak Gundelé, hanem úgy általában, a vendéglőkben sörözgető vendégeké. A pájsli mellett élő fogalom volt a gábli is, amire a mai népszerű kifejezés a brunch, utóbbi egy ötletes angol szóösszevonás (breakfast – lunch) eredménye. Nevéhez méltóan a reggeli idő után, de még ebédidő előtt kezdett étkezést jelöli. Kedvelt alanya a pájsli, amit már csak azért is könnyű elképzelni, mert az étel a másnapos gyomor szenvedéseit is enyhíti. Legendák szerint a vendéglősök is szerették, hiszen fűszeres, savanykás jellegénél fogva tetemes sörmennyiség fogyasztására is ösztönözte a publikumot. Kiváló (volt) nemcsak tízóraira, vagy előételnek, hanem önálló fogásnak is. Magyar Elek mellett Krúdy is ódákat zeng róla Boldogult úrfikoromban című írásában: „Bő lében legyen, hogy kanállal lehessen fogyasztani, mert ez a pájsli első titka. Második titka, hogy apróra, köröm nagyságú szeletekre legyen vágva a tüdő, mert akkor fő puhára az étel. A harmadik titok, hogy ne csak egyfertálynyi citromot adjanak az ételhez, mint a modern vendéglőkben, hanem egy felébe vágott citromot. Nem szeretem az olyan vendéglőket, ahol mindent hosszadalmasan kell magyarázni.” Magam a 80-as évek végén fogyasztottam előszeretettel a várfal oldalában akkor regnáló Bástya sörözőben. A zsemlegombócot elspórolták, de helyette volt jóízű, helyben sütött zsemleféleség, amit pitke névvel illettek. Kellően fűszeres, savanykás változat volt, azóta sem láttam étlapon sehol, hacsak itt nem. Ami azért, valljuk meg, alapmű és némi kárpótlást nyújt az elmaradt kínálatért. Kár a belsőségekért, néhány étterem ugyan próbálkozik megreformálásukkal, de az arány, a kínálat elszomorító. Kevés helyen lelhető fel jó máj, ahogy vese is. Erős kontrasztként felvillan a Toszkánában úton-útfélen kapható trippa (pacal), vagy Elzászban a veséből készült ételek sora. Komolyra fordítva a szót, a szalontüdőt borjú belsőségből ildomos előállítani, ilyen meg legközelebb az osztrákoknál van. Némi vigaszt nyújt, hogy anno az ételt nyelvből is készítették, álljon itt egy ilyen alapon felmelegített verzió.



Szalonnyelv (négyszemélyes adag)

A nyelv jó falat, már szegény elhalt borjú szájában is rengeteget mozgott (lévén kérődző), az izom zsírral gazdagon átszőtt, ízletes, a külcsíntől most tekintsünk el. A hadjáratot két órás, hideg vizes áztatással kezdem, méretes példányból összesen egy darab elegendő. Ideje a hősokknak, azaz, a nyelvet lábas vízben felforralom, lehabozom. A főzőléhez vegyítek 10-10 dkg, karikázott sárga- és fehérrépát, kisebb gumó, kockázott zellert, egy fej, félbevágott hagymát - amikbe az illendőség kedvéért szegfűszeggel egy babérlevelet tűzök -, egy szál, darabolt pórét, kis marék szemes borsot, néhány szem borókabogyót, pár szál friss kakukkfüvet és néhány gerezd fokhagymát, amikre előzőleg a kés lapjával ütést mértem. A főzési idő nagyjából két óra, a szúráspróba megadja a választ. A nyelvet eltávolítom, bőrétől megfosztom, félreteszem. A főzőlevet még kb. fél órát sűrítem, leszűröm, belőle liternyit félreteszek. A nyelvet vékony csíkokra vágom. Megfelelő edényben barna rántást készítek 8 dkg vajból, 6 dkg lisztből. Ez pusztán annyiban különbözik a hagyományos rántástól, hogy kis lángon, folyamatosan kevergetve 15-20 percig készül, a barnás színt megvárva. Amint elégedett vagyok, hozzáöntöm a főzőlevet, megöntöm 1dl uborkalével, 20 percet forralom. Elkezdem vegyíteni az ízkavalkádot, maréknyi, kockázott csemegeuborka, 4 jó minőségű, előzőleg tejben áztatott, aprított szardella, 5 dkg kockázott kapribogyó, 2 citrom reszelt héja formájában. További 5 percet főzöm, szükség szerint sózom, leszűröm, alaposan kinyomkodom. A csíkozott nyelvet azt ellepő mártásmennyiséggel felöntöm, ízlés szerinti tejfölt, tejszínt, borecetet, mustárt, bőséggel frissen őrölt borsot vegyítek hozzá, összeforralom. Zsemlegombóccal tálalom. A hagyomány sört diktál, de egy tartalmasabb hordós fehérbor sem elvetendő. 


Szalonnyelv.



2013. május 30., csütörtök

Kalóriát akarok a nyári télben!



Hideg van, ez a földszinti panelben különösképp érződik. Minden biológia, jelen esetben itt van ez a fránya hipotalamusz (agyunk kicsiny, ám annál fontosabb szelete). Mind a hőregulációban, mind az éhségérzet szabályozásában kiemelt szereppel bír. Hideg lévén utasít, irányít, szervezetünk rögtön vaskosabb ételeket kíván. Ugyanakkor a piacon már fellelhetők idény zöldségek – a primőr szó lassan kiúszik a divathullámból, pedig szerintem nem rossz – amik beindítják a fantáziát. Az ötlet és a megvalósítás közti keskeny mezsgye gyorsan áthidalódik, jöhet a pacal, a kalbász, a szokványostól eltérő körettel.

Sült disznóságok, káposztás újkrumplival, spenóttal (négyszemélyes adag)

A csarnokban sütnivaló kolbászt, húsos hurkát veszek (véreset csak azért nem, mert elfogyott). Mennyiség nem adható meg, hiszen a fogyasztás 10 és 30 dkg/fő között ingadozik, jómagam a felső kategóriába tartozom. Minimalista módon, némi kacsazsíron, a bőrt hústűvel átlyuggatva megsütöm. Ha már a csarnokban vagyok, savanyú káposztát, apró újkrumplit, haragoszöld spenótot vásárolok. A káposztából 30 dkg-ot vízzel alaposan leöblítek, lecsepegtetek. 5 dkg szalonnát kockázok, zsírját olvasztom, a felesleget elöntöm. Rádobom a káposztát, átpárolom, némiképp pirítom. Ettől függetlenül a héjas újkrumplit vajon pirítgatom, az utolsó fázist pedig a káposzta társaságában teljesítem ki. A színharmónia (és örök imádat) érdekében 20 dkg friss spenótot vajon megfuttatott, karikázott 2-3 szál újhagyma és friss, 2-3 gerezd fokhagyma társaságában fonnyasztok, sózom, borsozom, frissen reszelt szerecsendióval tisztelem. Tálalok, a spenótra még némi pirított szezámmagot szórok.

Disznóság, savkáp krumplival, spenóttal.

Karalábéfőzelék, csülkös pacallal

A karalábé egyszer önálló bejegyzést érdemel, legyen elég annyi, hogy a világ számos helyén kapnának röhögő görcsöt, ha értesülnének arról, hogy mi ezt a gumót megesszük. Az sem utolsó szempont, hogy emlékeimben él, miszerint a nyár beköszöntét egyértelműen édesanyám első töltött karalábéjához kötöttem (ahogy a tavaszt a húsvéti sonka mellé adott újhagymához). A mostani időjárást nehéz lenne nyárként definiálni, zsenge karalábé viszont kétségkívül kapható. Főzelékként való hasznosulása már Zilahy Ágnes szakácskönyvében is megjelenik, értekezik róla Magyar Elek, az Ínyesmester is. Jómagam az ő verzióját követtem, némiképp átfazonírozva, bazsalikommal kiegészítve.

Karalábé főzelék (négyszemélyes adag)

Személyenként egy, közepes gumót tisztítok, kockázok. Olivaolajon, csipet barnacukor társaságában puhára párolom, meghintem evőkanálnyi liszttel, átpirítom. Felöntöm csirke alaplével, sózom, felforralom, néhány kanál főzőtejszínnel ízesítem, bőven szórok rá friss petrezselymet, bazsalikomot.

Pacal, csülökkel

A pacal az egy filozófia, mélyebben szerző nem is mer belemerülni, mert a pacalpörkölt tökéletes receptje nem létezik, illetve a bátrabban a sajátjukét tekintik annak. Alapanyag terén is elkeserítő a helyzet, hosszas utánjárással sikerült friss, igaz lengyel (!), darabolt, valószínűleg fehérített alapanyagra szert tennem. A standardtól némiképp eltérve, a pacalt (80 dkg) olaszos alapra helyeztem, ahol a hagymával együtt szárzellert is pároltam. Került még rá némi paradicsompüré, a levet (a pacal minimális szaftot termel) újfent csirkealaplé biztosította. Egy óra rotyogás után került hozzá a kockázott, körbepirított elülső csülök (60dkg). Újabb óra elteltével friss csípős paprikát aprítottam. Amint a pacal megpuhult (kb. 3 óra), bőven adtam hozzá friss majorannát, petrezselymet, továbbá 3 szál, karikázott újhagymát. Hideg lévén szívet melengető kadarkával fogyasztottam. Csak, hogy ne küldjön újabb jeleket a hipotalamusz. 

Csülkös pacal, meg a karalábé.

2012. június 4., hétfő

Tökfőzelék – másképp


Már maga a szó is szép. Főzelék. „Növényi részekből készülő, főzött, sűrűbb étel.” Bizonyos formáit tarthatjuk hungarikumnak, de semmiképp a rántásban úszó néhány szem zöldborsót, vagy takarmány tököt. Ha végigzongorázzuk a régmúlt idők szakácskönyveit, már az 1695-ben először kiadott Tótfalusi Kis Miklós jegyezte – az első magyar nyelvű, nyomtatott – műben is előfordul, igaz, ott még „vajas étkek” címszó alatt. A „tök téjjel” például tejben főtt, szitán áttört tök, habart tojással. Ebből a változatból szerencsére kevés a mai napig megmaradt, sokan főzik tejben a tököt.  Ismeri már a sűrítést, amire – kihangsúlyozottan kevés – morzsát, vagy rántást („lisztlángocska”) ajánl. A Czifray 1829-es kiadásában 23 főzeléket találtam. Számtalanszor hangsúlyozza, hogy a zöldséget ne főzzük szét, továbbá, hogy a mártás funkciója nem a szaporítás. Magyar Elek, Csáky Sándor és Kugler Géza is hosszasan, tucatjával tárgyalja a főzelékeket, általában habarva, vagy vékonyan staubolva, főzőlének gyakran húslevest használva.  A vastag rántás a II. világháború után lopózott be a magyar konyhákba, feltehetően a sógoroktól. A húslevest, alapleveket felváltották az egyen Vegeta ízű leveskockák, a friss zöldséget pedig az egész évben vásárolható mirelit termékek. A zöldborsó kivételével azonban egyik zöldség sem őrzi meg természetes ízét lefagyasztva! Friss, főzeléknek alkalmas – igaz, mindig más és más – zöldség pedig egész évben vásárolható! Természetesen a rántásnak, staubolásnak (behintés, liszttel szórás) is helye van a konyhában, de most következzen egy anti-staubolós recept az ellenoldalról. Az ötlet Mogyorósi Gáboré (Laci! Konyha!). Köretnek az ajánlottak (hal, húspogácsa, bevert tojás) helyett zúzapörköltet választottam.

Tökfőzelék (négyszemélyes adag)

Az alaprecept salottát használ, én friss zöldhagymát választottam, melyből 3 szálat (kevés zölddel együtt) karikázok, olivaolajon megfuttatom. Öntök rá 4 cl száraz vermutot, 1 dl olaszrizlinget. Folyamatosan kevergetve a levet csaknem teljesen elforralom, közben nagyokat szippantok a párolgó alkoholból. Felöntöm 2 dl csirkealaplével, kevergetve harmadára sűrítem. Lehúzom a tűzről, összekeverem 1,5-1,5 dl tejjel, tejszínnel, friss kaporral (8-10 szál). Ettől kezdve a hőmérsékletet alacsonyan tartom, forrás kerülendő, 60-70 °C az ideális 30 percen keresztül. Ez alatt kilós, zsenge tököt hámozok, magtalanítok, spagettire vágom, vagy reszelem. Sózom, borsozom, meglocsolom kevés ecettel (az eredeti recept szusiecetet ad meg, de ez helyettesíthető jó minőségű fehérborecettel, az ipari, kémiai után előállított verziók nyilván kerülendők). A tök 5 percet tartózkodik a pácban. Ez pont elég idő arra, hogy a tejes vivőanyagot leturmixoljam, átszűrjem, ízesítsem (só). A mártást visszamelegítem 70 °C környékére, belehelyezem az óvatosan kicsavart tököt, 5 percet állni hagyom benne, tálalom. A remek tökös, kapros jelleg mellett megjelenik a redukált alaplé íze is, könnyű, ízletes darab, kár, hogy nem én találtam ki… A zúzát csirkéből, hagyományos módon, Gundel Károly útmutatása szerint készítettem. 

 Anti-tökfőzelék zúzával.

2011. december 3., szombat

Torma- és fokhagymamártás

Levest meglehetősen régóta fogyasztunk, 6000-8000 éves cserépedények ismertek, melyek már ezen ételek elkészítésére szolgáltak. Fontos tápláléka volt ez a katonáknak is, Napóleon szavaival élve, „Leves teszi a katonát.”A magyar nyelvben használatos gulyáságyú az angolban (mulligan battery), németben (gulaskanone) is előfordul. A leves, mint katonai táplálék rossz nyelvek szerint azért terjedhetett el, mert a hadtáp az alapanyagok jelentős részét ellopta, mindig is el fogja lopni és ez a levesek készítésénél nem annyira szembetűnő. Fogyasztási szokásaink változnak, ezen már Magyar Elek is kesereg. „Régente napi vendég volt a szüleim házánál a húsleves. A helyzet azóta jelentékenyen megváltozott, legfeljebb ha hetenként egyszer kerül húsleves az asztalra.” Mindez az 1930-as években. Levest ma még ritkábban eszünk, legtöbben azok zacskós verzióját. Bizonyára mindannyian ettünk már ilyet, nekem kétfajtát sikerült felfedeznem. Az egyik az, amikor Vegetát csomagolnak, néhány szárított, mikroszkópikus méretű tésztadarabbal, némi ízaromával. Ezt követően különböző tasakokba pakolják, amiken csodálatos fényképek szerepelnek, a gasztronómiában elterjedt levesek szinte bármelyikéről. A másik kategória a zacskós gyümölcsleves, ami tartalmaz vízoldékony port, színezőanyagot, aromát és a deluxe változatok esetleg néhány parányi, szárított gyümölcsöt is. Jó húslevest főzni pedig nem nagy dolog, bár kétségkívül picit időigényes. Receptet nem írok, hiszen mindenkinek megvan a saját, bevált verziója. Ahhoz, hogy teljes étkezést adjon ki, a benne főtt hús mellé viszont célszerű fogyasztani valamit. Kívánkozik ide a mártás, amire zacskós változatok megint rendelkezésre állnak, az imént említett íz- és formavilággal. Jó mártást készíteni pedig egyszerű és nem időigényes. Kultúránk ezen a szinten is beszűkült, Kugler Géza a XIX. században még 100, Magyar Elek a XX. század első felében pedig 61 féle mártást sorol fel. Levesünkben marhahús főtt, amihez tormás és fokhagymás változatot készítettünk.

Tormamártás (2 főre):

Olajból, púpos evőkanál lisztből világos rántás készül, amit folyamatos keverés mellett 1,5 dl forró tejjel és 1 dl húslevessel engedünk fel. Kevés só, cukor, 2 evőkanál frissen reszelt torma. Összeforraljuk, majd egy tojássárgával, 1 dl tejszínnel legírozzuk (sűrítési eljárás, levesek, mártások esetén alkalmazható, lényege, hogy a tojássárgát ki kell keverni, a hozzáadás után már nem szabad forralni). A végső ízt citromlével, ha szükséges, cukorral állítjuk be.

Fokhagymamártás (2 főre):

Fél fej fokhagymát apróra vágva 2-3 dkg vajon megfuttatjuk. Barnulás kerülendő, mert megkeseredik!

Csak futtatni!

Egy evőkanál liszttel megszórjuk, felöntjük 2 dl húslevessel. Rövid forralás, só, bors, falatnyi cukor. A végén mehet bele 1 dl tejszín és bőven friss, aprított petrezselyem.

Főtt marhahús, torma- és fokhagymamártással.

A maradék húslevest érdemes lefagyasztani, alapléként remekül felhasználható.

2011. november 20., vasárnap

Borjúpofa sült zöldségekkel

A bejegyzés tárgyát képező húsfajta a fejhús talán legnemesebb része, lényegében rágóizmok halmaza. Beszerzése sajnos nehéz, mert nemhogy borjú, de jóformán már marhahús sincs Magyarországon. Nem újkeletű probléma ez, idézet Magyar Elektől (Magyar Elek: Az ínyesmester szakácskönyve, Atheneum, 1933): „A java marhahúst mindenkor leginkább Bécsbe szállították Magyarországról. Itthon ezalatt az Angol királynőbe, a Hungáriába, az István főhercegbe, vagy a Pannóniába kellett elmennie annak, aki igazán jó marhahúsra éhezett. Ez viszont többnyire bécsi hús volt. Akinek a bécsi húsból nem jutott, az bizony gyakorta szívós, rágós, csizmatalphoz hasonlatos húst mérhetett ki publikumának.” A helyzet azóta csak romlott, kivénült tejelő marhák vizes, rágós húsához juthatunk csak általában hozzá, megfelelő érlelésről szó sem esik, a borjú pedig igazi kuriózum. Sajnos. Időszakosan a Metróban lehet elcsípni holland portékát. A pofát itthon kevés, külföldön is csak néhány, kísérletező kedvű séf tartja étlapon. Készítik sous vide, konfitálva, társítják mártásokkal, csicseriborsóval, zöldségekkel. Használják a marha, vaddisznó ezen testrészét is, előbbit az „Anyukám mondta”, utóbbit a Corso étteremben kóstoltuk. Borjúpofát Dole-ban sikerült egyszer elcsípnem, zöldségekkel, csúcs, enyhén tormás, majonézes mártással.

Borjúpofa, franciásan.

Itthoni körülmények között egy fehérboros, zöldséges verziót készítettem. A húst alaposan megmostam, leszárítottam, csak a nagyobb, lelógó zsírcafatokat szabtam le, finnyásak ezt nyilván kiterjeszthetik. A hosszú hőhatás után a zsír szétolvad, kár lenne magunkat megfosztani ettől az élménytől, ráadásul a szaftra is jó hatással van. Az előkészített húst sóztam, borsoztam, 2 dl fehérbor (Patrícius, Furmint, száraz, 2009) társaságában, alufóliával fedve ment a sütőbe.

Megitatva, fűszerezve.

A legkisebb lángon (ami nálam kb. 140-150 °C) két órát hagytam, majd mellé dobtam szárított vargányát, nyolcadolt, savanykás almát, hagymát, fokhagymát, sárga- és fehérrépát. Az elpárolgott levet kevés vízzel pótoltam.

Ez mind belemegy!

Pirítható.

Újabb egy óra elteltével az alufóliát levettem, 10 percig, maximális hőfokra még visszadugtam. A hús állaga semmihez sem hasonlíthatóan omlós, megőrzi ugyanakkor a talán leginkább fartőhöz hasonlatos ízét, a sült zöldségek is jól mennek mellé.

Asszem kész...

Köretnek mezei krumplipürét gyártottunk, ami szerintem bármilyen szaftos húshoz jó választás, itt is szépen szerepelt. A borválasztással bajban voltam, végül Mészáros Pál 2009-es kadarkájánál kötöttem ki. (A kadarka régi magyar fajta, a XVIII. században került hazánkba a Balkán-félszigetről. A nagyüzemi érában termőterületei lecsökkentek, napjainkban egyre többen kísérleteznek vele főként a szekszárdi, de az egri és villányi borvidéken is.) A bor nem túl testes, de kiemelkedően fűszeres zamatú, közepes savakkal, csekély tanninnal. Szerintem jó választás volt.

Borjúpofa, kész!

A húst ajánlom mindenkinek, aki kicsit is kísérletező hajlamú – és persze hozzá tud jutni.

2011. október 3., hétfő

Körözött és mozarellás sült paprika.

Vasárnap könnyed családi összejövetelünk volt. A rend már kialakult, mindenki készül valami enni- és innivalóval. A szombati napon a Vásárcsarnokban jártunk, így az ottani alapanyagokra alapoztuk a menüt. Paprika még bőven és sokféle kapható, színes bocskort választottunk. Vettünk házi vajat és juhtúrót, a többi alapanyag már boltban is beszerezhető. A paprikából az egyik kedvenc előételemet készítettük. Az ötlet Váncsa István szakácskönyvéből való, mindenkinek ajánlom, nagyon jók a receptek és közben bőven lehet röhögni is.

Mozarellás sült paprika

A különböző színű paprikákat forró sütőben megsütöm. Ez a paprika fajtájától függően 30-40 perc, közben forgatom őket. Erre a célra általában a kaliforniát ajánlják, de működik a bocskorral is. Akkor jó, amikor a bőre már hólyagosodik, barnul. Ha kész, lezárható edényben hagyom kihűlni, a gőz tovább puhít, megkönnyíti a bőr lehúzását. Személyenként egy termetesebb példány elegendő. A paprikát bőrtelenítés után csíkokra vágom. Négy paprikára számolva 1 dl olivaolajat (lehetőség szerint jó minőségűt, célszerű felkutatni olasz bogyóból készültet) összekeverek egy gerezd aprított (nem kinyomott!) fokhagymával, egy evőkanál, kinyomkodott, apróra vágott kapribogyóval, kiskanálnyi, friss, aprított oregánóval (ha nincs, csipetnyi szárítottal), sóval, borssal (a bors legyen frissen őrölt). Ebbe a marinádba helyezem a paprikát, egy napot a hűtőben érlelem. Tálaláskor a mozarellát felkarikázom (mi buffalát használtunk), köré halmozom a paprikát, a maradék levet a sajtra öntöm. Öcsém a kenyérsütésben jeleskedik, erős ihletét többek közt egy blogról meríti (http://limarapeksege.blogspot.com/) , remek olivabogyós kenyérrel készült, a paprikához (is) finom volt.

Mozarellás sült paprika.

Ma a köznyelv a körözöttön elsősorban a tehéntúrós, paprikás verziót érti, de a múlt század elején még máshogy fogyasztották. A replikában Magyar Elek segít, fő műve, az Ínyesmester szakácskönyve, reprintben hozzáférhető. A blogokból is lehet ötletekhez jutni, mi is ez alapján álltunk neki.

Körözött

Lényeges, hogy minden alapanyag szobahőmérsékletű legyen. 5 dkg vajat (margarin szóba sem jön) habosra keverek, összevegyítem 25 dkg juhtúróval (a túrót a piacon vettük, de nagyobb multikban is kapható, nekem a piaci lágyabbnak tűnt). Két szál szardella filét, teáskanálnyi kapribogyót vízzel alaposan átmosok (sósságukat mérséklendő), leszárítok és apróra vágok. Mehet is a túróba. Csipetnyi egész köményt tűz fölött kipattogtatok, majd mozsárban összetöröm. A túróba még kortnyi pilzeni sör és egy evőkanálnyi olivaolaj dukál. Kóstolással dől el, szükséges-e só, csipetnyinél többet én még nem tettem bele. Hűtőben akár egy hétig is eláll.A fentiek mellé remek sajtokat kóstoltunk, a híres pécsi Sipőcz Házból. A korábbi patika helyén a múzeum nem szűnt meg, de mellette turisztikai információs pont és hungarikumokat forgalmazó bolt is működik.

Körözött és sajtok innen-onnan, háttérben a remek házikenyérrel.

Az ételek mellé fehérborokat választottunk, egy osztrák sauvignon blanc és egy elzászi rizling mellett egy tokaji száraz furmintra esett a választásunk. A sauvignon Stájerországból, 2010-es évjárat, markáns savakkal, de a fajtára jellemző gyümölcsösséggel. A rizling 2008-as, valószínűleg még hosszú évekig jó lenne, de fiatalon is hozza a rizlingek finom illatát, a savak hosszú lecsengését. A furmint 2008-as, Royal Tokaji, picit fáradtnak tűnik. Desszertként csemege szőlő zárta az estét és még egy bábelőadást is megnézhettünk:-)

Osztrák és francia jól megfér egymással.


Csemegeszőlők a Mecsek oldalból.


Linda, a bábjátékos.