Egy újabb gasztroblog, képekkel, éttermi élményekkel, borokkal, néha talán főzéssel.
2013. augusztus 2., péntek
Stilton és megint csak Stilton
2013. április 28., vasárnap
Bisztrós bárányok
2012. november 18., vasárnap
Halak, hüvelyesek...
2012. január 1., vasárnap
Az új év szinte kötelezően lencsével indul, a növény a pénzt, bőséget szimbolizálja, értekezett róla korábban a blog is. Vannak olyan vélemények is, miszerint a dolog csak akkor működik, ha közben piros zoknit, vagy harisnyát viselünk. Ez idén elmaradt, viszont érvként felfogható a jövő évi salátakészítés mellett. A hasonló receptekkel valószínűleg Dunát lehet rekeszteni, ettől még közzéteszem saját verziómat.
Újévi lencsesaláta
Alapként a puy lencse aranytartalékból vettem 20 dkg-t, egy órára beáztattam. Korábban puhára főztem egy füstölt libacombot, a főzőlevében, babérlevél, fokhagyma és néhány egész bors társaságában 15 perc alatt roppanósra készítettem a lencsét. Leszűrtem, még melegen hozzákevertem egy fej, korábban lesózott, karikázott sonkahagymát, egy citrom levét. Amint kihűlt, hozzátettem a rostjaira tépett combot, vékonyra szelt zellerszárat és egy fél grapefruitot, lehártyázva, kockázva (Míg a hagyományos zellernél a gumót fogyasztjuk, a szárzeller gumóját nem lehet megenni, itt a levélnyelek ehetőek. Ezek a 30-40 cm hosszú, 3-4 cm széles, ropogós, húsos részek lédúsak, kellemes, enyhén borsos ízűek. Színük lehet fehér, világossárga, zöld, pirosas és csíkos is. A belső leveleket a zeller szívének is hívják, ezek a legfinomabbak. A halványítás egyébként úgy zajlik, hogy a növekvő zellerszárat földdel eltakarják vagy eleve mély árokba vetik, így a napfény hiánya miatt elveszíti sötétzöld színét, és íze is kevésbé erőteljes.) Egy citrom levéhez ment a fél grapefruit lé, csipet só, bors, cukor, majd az öntetet habosra kevertem 6 evőkanál olivaolajjal. A füstös, citrusos ízek, a szárzeller fanyarsága sokat dob a lencse semleges ízén, összességében kellemes saláta jön létre.
2011. november 23., szerda
Egyszerű és nagyszerű étel ez, egy kis csavarnak azonban mindenképp helye van. Vegyük szemügyre a lencsét. Ez a hüvelyes az elsőként háziasított növények közé tartozik, nagyjából 13 000 éve eszegetjük. Színe sárga, narancssárga, zöld, barna vagy fekete lehet, mérete is változatos. Az egyiptomiak, rómaiak lencsét tettek a halottak mellé útravalónak. Napjainkban is élő babona az újévi lencse, állítólag pénzt, bőséget hoz (előbbi nekem még nem jött be). Élettani összetétele viszont kedvező, a szója után a legtöbb fehérjét tartalmazza, gazdag rostokban, fólsavban és B1 vitaminban. A jó lencsét áztatni sem kell, a kisebb szemű majdnem biztos, hogy jobb (nagyobb az ízanyagokat tartalmazó héj aránya). Ezek a fajták kevésbé főnek szét, így nem jön létre a menzai emlékek alapján sokunknak meglévő iszapos ízélmény. Megint a franciákkal kell példálóznom, akik közel száz termékükre terjesztették ki az eredetvédelmet. Az ismert sajtok (több, mint negyven), vajak, borok, bizonyos csirke- bárány- és marhahúsok mellett többek közt lencséjüket is ellátták ezzel (AOC = Apellation d’origine contrôlée). Szigorú előírásokkal szabályozott garancia ez, ahol a termék egyediségét a terület földrajzi és éghajlati sajátossága, a fajta és a hagyományos tartási/termesztési mód adja. A lencse volt az első zöldségfajta, ami megkapta ezt a minősítést. Mint ilyen, a magasabb árfekvést is valószínűsíti. Persze nem minden francia lencsét illet meg ez a jelző. AOC-s a Haute-Loire megye Le Puy-en-Velay kerülete (Auvergne régió). Puy a lencse mellett a compostelai zarándokútról ismert, annak egyik állomása. A lencsét bő kétezer éve termesztik, szigorúan vegyszermentesen. Nemes egyszerűséggel a lencsék kaviárjának nevezik. Diós íze a vulkanikus talajnak, időjárásnak köszönhető. Kiemelkedő változatokat termelnek még Champagne-ban, Umbriában. Lényegében Puy és Umbria látja el a csúcsgasztronómiai éttermeket, a hüvelyest előszeretettel használják, variálják. Eckart Witzigmann egyik emblematikus étele a süllő szalonnás lencsemártással, a saláták, lencsepürék száma a végtelenhez közelít. Én most maradtam a főzeléknél. Elsőként majdnem puhára főztem a füstölt libacombot (nem gyorsérlelésű, vizes vacak, a Szabadság úti Späth hentesnél kiváló kapható). A főzőlé kapott némi babérlevelet, egész borsot, természetesen félretettem a lencséhez és egy későbbi leveshez. Volt még raktáron némi francia hüvelyes, ez lett az alapanyag. Egyszerűen megmostam, különösebb válogatást, áztatást nem igényel.
Libazsíron dinszteltem egy kis fej, apróra vágott hagymát, rá a lencse, amit a főzőlé és víz elegyével öntöttem fel (elegendő, ha épp ellepi). Ment bele egy kis citromhéj, babérlevél, kevés só és egy meglapított fokhagyma gerezd. Mellé helyeztem a majdnem puha libacombot is.
Már csak össze kell rotyogtatni.
A levet értelemszerűen pótolni kell. Gyorsan puhul, nekem most 35 perc elég volt az al dente fokozat eléréséhez. A használt zsír és zsírdús főzőlé miatt nem rántottam be, csak behabartam jóféle házi tejföllel, liszttel. Kevés mustárral megízesítettem. A libacomb bőrét részben megettem, részben kidobtam. A húst rácsipkedtem és már ehettünk is…
A borválasztással kapcsolatban érdemi ötletem itt sem volt, egy Béres Tokaji száraz furmintra esett a választás 2010-ből. A tulaj Béres család azonos a Béres csepp előállítójával, kíváncsiak voltunk, borban mit tudnak. A birtok 45 hektár, 2002-ben vásárolták, Erdőbényén található. 2010 Tokajban sem volt egy frenetikus év, ilyen a bor is, a fajtára jellemző jegyek csak mérsékelten érződnek, egyebekben egy könnyű, gyümölcsös, becsületes darab, ár/érték arányban kiváló.
A kaja puy lencse hiányában is elkészíthető, ez esetben az előáztatás javasolható, a sózást pedig célszerű a végére hagyni, mert a lencse megkeményedhet. Van még raktáron francia szerzemény, ígérem, legközelebb merészebb célra használom...
Infók részben innen:
http://buvosszakacs.blog.hu/2009/03/11/lencse_2
