Az alaplé és a terrine szindikátusa

Mindkét címszereplő annyira kultikus darab, hogy jelen blogbejegyzés csak a definícióra szorítkozik, részletes kifejtésük azonban csak idő kérdése. Az alaplé nevéből adódóan meglehetős jelentőséggel bíró valami, sokszor az egyik csendes, háttérbe húzódó összetevő, ami egy jobb éttermi ételt megkülönböztet az otthon előállítottól. Mert otthon kényelmesebbnek tűnik előhúzni egy leveskockát, zacskós porizéből keverni a mártást. Rossz hírem van. A két dolog köszönő viszonyban sincs egymással… Alaplé ellenben otthon is könnyen készíthető, kétségkívül időt kell rá szánni, viszont adagokban lefagyasztva hosszú ideig tárolható. Érdemes kipróbálni, rögtön mások lesznek a levesek, mártások, rizottók. Alaplé gyakorlatilag bármilyen hús csontos hulladékából előállítható, készíthető pusztán zöldségből is, a legszélesebb körben talán a csirke alaplé használható fel. Mint ilyet, már hosszabb idő óta főzögetem, de most hamut kell szórnom a fejemre. Hamut, mert eddig az alaplé készültével azt becsületesen leszűrtem, a húsokat (farhátból, szárnyból készítem) pedig elhajítottam. Botorság, dőreség! Hiszen erre találták ki a terrint!!!! Lévén edénnyel is rendelkezem, már csak az ízesítést kellett kitalálni és az összeérést kivárni…

Csirke terrine

Az alapléből kipecázom a farhátat, szárnyat, lehántom a bőrt, lecsipkedem a húst (2 farhát és 10-12 szárny áll rendelkezésemre). A terrine kétféleképp rontható el, a kiszáradás ellen 5 dkg kockázott zsíros szalonnát esetleg zsírt vegyítek hozzá, az íztelenséget kerülendő bőven fűszerem. Só, bors, friss kakukkfű és teáskanálnyi, aprított kapribogyó kerül bele. Villával alaposan összedolgozom, a kibélelt edénybe helyezem. A terrint lefedem, vízfürdőbe állítom, 45 percre 180 fokos sütőbe helyezem. Amint kihűlt, nehezéket teszek rá, 24 órát préselem, majd lehetőség szerint újabb 24 órát érlelem. Hideg előételnek némi kapribogyóval, savanyú uborkával, friss kakukkfűvel kvázi tökéletes…

 Terrinre magyar!

Fondue, körte chutney-val

A fondue – avagy svájciasan fondü – ravasz francia, svájci találmány, valamikor a XIX. század végéről. Eredeti formája a maradék kemény sajtok, kenyerek elpusztítását szolgálta, az élvezeti érték javítására a sajtot borban felolvasztva, majd kenyérrel kitunkolva. Varázsa nem kérdés, közös tunkolás, alkoholgőz, kész is a tökéletes este. Nem utolsó sorban a maradék bort pedig meg lehet inni…. A divatot meglovagolva ma már léteznek húsos és – uram bocsá – édes fonduek is. Az alapváltozathoz visszakanyarodva számunkra roppant kedves mutáció a Mont d’Or sajt, amit saját dobozában lehet elkészíteni, a blog már kimerítően értekezett róla. A szezonális termék beszerzése némiképp bonyolultabb, mint 10 dkg Tesco trappistát, netán csíziót bevásárolni, de nem megoldhatatlan. A már ismertetett alapváltozat ezúttal némi chutney-val egészült ki, az alapötlet a Susogó étterem érdeme. A chutney kifejezéstől nem kell megijedni, nyugodtan hívhatjuk darabos, fűszeres lekvárnak is. Indiai származék, az angol gyarmatosítók terítették Európában, idehaza ismertsége viszonylagos, mint annyi másé… Frissen készül, a titok az édes ízt részint kioltó, de inkább átlényegítő fűszerezésben van.

Körte chutney (kétszemélyes adag)

Személyenként egy körtét (jelen pillanatban a Bosc Kobak fajta érhető el számomra) hámozok, vékony cikkekre darabolok. Edényben evőkanálnyi kristálycukrot olvasztok, rádobom a körtét, kevergetem, a letapadni kívánó, karamellizálódott gyümölcsös cukrot folyamatosan noszogatom. A körte érettségétől függően 10-15 perc alatt megpuhul, lehúzom, megvárom, amíg lelangyosodik. 

 Óvatosan a karamellel!

Villával összetöröm, lapos evőkanál mustárt keverek hozzá. Itt is célszerű valamilyen jobb, francia mustárt választani, a Globus nem biztos, hogy hozza a kívánt hatást… A mustár pontos mennyisége nem határozható meg, kóstolásra kell hagyatkozni, nagyjából akkor jó, amikor már nem az édes körte, de még nem a savanykás mustár íz dominál. Egészen döbbenetes ízvilág jön létre, amire azért még újabb csapást mérünk. Méghozzá két tekerés bors, és körömnyi, finomra aprított friss chili formájában. A peszmeg nagyon jól működött a sajttal, már csak egy kevés friss baguette a tunkoláshoz és két pohár a maradék bor elszopogatásához…. Testesebb száraz fehér, lehet akár tokaji is, jelen esetben hordós érlelésű chardonnay volt a választás (Wekler). Mont d’Or forever!!!!

Mont d'Or, körte chutney.

Paszternák pürésítve, szarvassal bolondítva

Nem, nem az íróról, Boris Pasternakról kívánok értekezni, ezt meghagynám az irodalmi ihletésű blogoknak. Honfitársaim műveltségét nem megítélve, lehet, hogy az író nevét mégis többen ismerik, mint az azonos nevű zöldségét. Nem mindig volt ez így, főleg, mielőtt Pasternak még meg sem született… A növény lassan feledésbe merül, kár lenne érte. Sajnos nehezen hozzáférhető, ha mégis kapható, könnyű elsétálni mellette, a petrezselyemgyökér csaknem tökéletes hasonmása révén.

Paszternák, a majdnem petrezselyem.

Ha jobban szemügyre vesszük, a különbségek azért szembetűnőek. Dundibb zöldségről van szó, illata pedig hámozatlanul is intenzív gyömbéres, citrusos jelleget hordoz. Európában egyebekben őshonos, a cukor megjelenése előtt édesítésre is használták, fontos táplálékforrás volt, ezen szerepéből a burgonya szorította ki. Puhára párolva pürésíthető, lehet köret, leves, saláta alapanyaga, a zsenge példányok süthetők is. Friss egyedekhez jutva született az alábbi kompozíció.

Paszternák püré, szalonnás, káposztás szarvassal

Középkategóriás méretű paszternákból hat darabot hámozok, karikázom, 5 dkg vajon, némi víz hozzáadásával puhára párolom. Másfél-két óra elteltével krumplinyomóval áttöröm, némi tejjel, bőséges sóval, újabb 5 dkg vajjal felfőzöm, szitán átpasszírozom. Friss kakukkfűvel díszítem.

A családi ajándékozás révén rámszállt, 60 dkg körüli szarvas karajt hártyázom, centiméterenként szeleteket kezdek vágni, de a húst nem hasítom át teljesen. Az így keletkezett zsebekbe sót, borsot, átmosott savanyú káposztát, vékony szelet mangalica szalonnát pakolok, végül a húst kívülről is fűszerezem. Vasedény aljára néhány szelet szalonna, majd a fél kg káposzta maradéka kerül. Ráhelyezem a húst, szórok mellé babérlevelet, egész borókát, 1 dl vizet öntök rá, a káposzta tetejére ismét némi szalonnát pakolok. Tél révén fontos ugyanis a megfelelő kalóriabevitel, a paszternák meg úgyis egészséges. 180 fokos sütőben a hústól függően 2 – 2,5 óra, időnként nem árt meglocsolni. Leginkább a vad miatt vörös jár hozzá, Takler merlotjára esett a választás, nem kétség, hogy bármely cabernet sem vallana szégyent. Azt meg különösen szeretem, ahogy ezek a mangalica szalonnák szét tudnak olvadni, átitatva a káposztát, életre keltve a húst…. Fenti mennyiség 4 átlagos étkű embernek elegendő, mi hárman végeztünk vele.

Savanyú káposztás szarvas, paszternák püré.

Halak, hüvelyesek...

Mit ad ég, csaknem napra pontosan egy éve került fel az első lencsés bejegyzés a blogra. A puy-i verziónak már akkor oltárt állítottam, a késő őszi lencse kívánás ismétlődése azért elgondolkodtató. Fogadjuk el azt (amúgy általam kreált) a magyarázatot, miszerint a szervezet a napfényes órák rövidülésével molibdénért kiállt, ami egyrészt a csontokat keményíti D vitamin ínséges időkben, másrészt a hüvelyesekben bőven található. Táplálkozásélettani zagyválás helyett keressünk inkább receptet. Főzelék, saláta kilőve, mintha rémlene valami Eckart Witzigmanntól. Mert ugye, honnan merítsen az ember, ha nem tiszta forrásból?  Keresés, találat, némi variálás, jöhet a főzés. Izgalmasnak ígérkező kísérlet, miként nemesíti néhány egyszerű alapanyag a lencsét egy halfilé elegáns kísérőjévé…Nem mellesleg összeáll egy leves is, a ráfordítás mindössze egy óra, ami post ügyelet napon nem közömbös. Az ördög azért a részletekben bújik el, a minőségi hozzávaló (puy lencsét használtam, a friss hal és zöldség sem kevésbé lényeges) alap. Lencsére fel!

 

Az apró puy lencse nem igényel előzetes áztatást, 25 dkg-t átmostam, ¾ liter hideg vízzel öntöttem fel, dobtam hozzá 5 g sót, méretesebb teatojásba friss rozmaring, kakukkfű és babérleveleket, valamint 2 gerezd fokhagymát helyeztem és elneveztem bouquet garninak. Éppen gyöngyöztetve főztem, ez a lencse függvényében 20-25 perc. Amint a lencse elérte a roppanósságot, 2 csészényit (kb 2decis) kivettem belőle.

Lencseleves némi betéttel

A maradék főzőlét lencséstől leturmixolom, 2 dl szárnyas alaplével homogenizálom, hozzáadok 1 csésze lencsét, a végső ízt némi mustárral és reszelt citromhéjjal állítom be. Levesbetétnek vékonyra karikázok némi sárgarépát és szárzellert, 2-3 dkg szeletelt bacon társaságában néhány percig pirítom, tányérba szedem és rámerem a levest. A tetejét némi friss kakukkfűvel díszítem.

 Lencseleves, ronda, de finom.

Pisztráng lencsemártással

A pisztrángot filézem, egyszerűen bőrén sütöm. Némi olivaolajra egy, szeletelt sonkahagymát, 5 dkg bacont dobok, erős lángon pirítom, kerül hozzá némi szeletelt fokhagyma, majd nyakon öntöm 2 cl balzsamecettel. Ez az a fázis, ahol célszerű kicsit odafigyelni, ami csak annyit jelent, hogy tilos az edény fölé hajolni, különösen pedig nagyobb levegőt szippantani, mert az elpárolgó ecet a nyálkahártyának nem jó barátja. Két-három keverés után mehet rá a félretett lencse, 2 dl hal-, vagy szárnyasalaplé. Ezt kíméletesen felére forralom, 1 dl főzőtejszínt öntök hozzá, megrottyantom, hüvelykkörömnyi vajjal montírozom, csepp friss borsot őrlök rá. A halat sült koktélparadicsommal díszítem, a mártást mellétálalom. Borilag a sauvignon már nem olyan egyértelmű, a lencse miatt akár rizling vonal sem elképzelhetetlen….  Lehet kinevetni a lencsés halat, de érdemesebb kipróbálni, nagyot szól…

Pisztráng, tejszínes lencsemártással.

Az alaprecept:http://buvosszakacs.blog.hu/2009/03/11/lencse_2

A nevenincs tészta

Feltehetően nem állok messze a valóságtól és a spanyol viaszt sem fedezem fel a következő állítással. Minden profi és amatőr szakács, valamint kényszerből főző tarsolyában van néhány olyan recept, amit idő, vagy késztetés hiányában tud előhúzni. Amikor nincs kedv recepteket böngészni, gépeket búgatni, időt múlatni, viszont mégis kéne gyorsan enni valami meleget, ami ráadásul finom is. Nálunk az egyik ilyen jolly joker a név nélküli tészta, amit persze lehet különböző – tejszínes, sonkás tejszínes, bazsalikomos, stb. – módon illetni, de minek. A kérdés idehaza a „Dobjak össze egy tejszínes tésztát?” formában merül fel és rögtön mindenki tudja, miről van szó. Felejtsük el a tésztagépet, rafinériákat, viszont a produktum negyed óra alatt összeáll és még finom is. Az alapanyag azért itt sem közömbös, csízió (vagy hogy hívják) sajtszerűséggel nem működik, a sonkára is érdemes áldozni.

 

Nevenincs tészta (kétszemélyes adag)

Bolti farfalle, vagy tagliatelle tésztát főzök ki (15-20 dkg), készültét a szószhoz időzítem. Részben vajon, részben olivaolajon egy karikázott póréhagymát dinsztelek 1 percig (tavaszi zöldhagyma is megfelel), majd rádobok 8-10 dkg kockázott sonkát. Szóba jön a prosciutto, jamon serrano, vagy iberico, fekete erdei változat. A sonka színváltozását elegendő megvárni, kerül rá frissen őrölt bors, amennyiben nincs friss bazsalikom, a szárított verzióból csipetnyi. Öntök hozzá 10 dkg nagyságrendben zsenge mirelit zöldborsót, átkeverem, amíg a borsó felenged. Időben ez sem több két percnél, ha abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy rendelkezem friss bazsalikommal, néhány méretesebb levelet durvára vágok, mehet az edénybe. Egy kavarás után nyakon öntöm főzőtejszínnel, a mennyiség 2 dl, a cél nem tésztás szósz, hanem szószos tészta előállítása. A sósság a sonka fajtájának függvénye, csak a végén érdemes kóstolni, esetleg utánasózni. Mehet is a tészta tetejére, jóféle, frissen reszelt parmezán, avagy pecorino következik, kevés friss borsot a tányéron is elbír. Borilag rugalmas, száraz fehér, vagy rozé mehet mellé.

  

Tészta a'la jolly joker.

Toszkána, gasztró szemüvegen keresztül. Az éttermek. I.

Az útibeszámoló szemmel láthatóan éttermek körül forog, ennek kapcsán elengedhetetlen egy mulasztás pótlása. Miként nevezik Olaszországban az éttermeket. A kérdés nem olyan egyszerű, hiszen idehaza is számos elnevezéssel találkozhatunk. Az olasz nevek persze dallamosabbak, de a párhuzamok felállíthatók. A legegyszerűbb a pizza vonal, a pizzeria idehaza is elterjedt, ott beülős éttermet jelöl, helyben sütött, kerek pizzával. A pizza a taglio és pizza rustica szeletelt pizzát szolgál fel, persze elvitelre is. A ranglétrán felfelé haladva következik a tavola calda, lényegében étkezde, előre elkészített ételek vihetők el, vagy helyben is elfogyaszthatók. A klasszikus éttermek neve lehet az osteria (általában egyszerűbb ételek), taverna (olcsó osteria), a többség a trattoria, avagy ristorante nevet viseli, ami lényegében megegyezik a mi étterem fogalmunkkal. A locanda leginkább a csárdánkra hajaz, azaz az étterem mellett szállást is kínál. Marad végül az enoteca, ami nekünk, pécsieknek ismert fogalom, talán mégsem árt kicsit kibontani. Olaszországban az enoteca klasszikusan olyan borozó, egyben borkereskedés, ahol a kóstolás, poharazás mellett egyszerű ételek is fellelhetők. A nevezéktani kitérő után következzen végül három, kiemelésre méltónak vélt étterem bemutatása, menüi. Nem minden esetben pozitív értelemben. Az útvonaltervezés egyben éttermek keresését (Michelin, google) is jelentette, természetesen minden esetben faggatóztunk a helybélieknél is. A kép vegyes, a Michelin által legmagasabbra taksált bukott a legnagyobbat, helybéliek által ajánlott emelkedett a legmagasabbra. Elsőként veszem górcső alá ezt a Lucca szélén található locandát, amit házigazdáink ajánlottak, mint „halas éttermet, fura tányérokkal” Az első mély benyomás hatására később visszatértünk, az ismertetendő menüsor a két este összegyúrásából született, nyálcsorgással kísérve. A halas éttermek viszonylagos ritkaságát már említettem, ez egy üdítő kivétel volt, a hosszabb és rövidebb halas kóstoló menü mellett alternatív húsos verzióval, második alkalommal az asztalnál megjelenő séffel, a fogások közös összeállításával. Függöny fel!

 

Locanda Vigna Ilaria – Lucca

Tipice toszkán locandánk.

Foglalás nélkül érkezünk, a kerthelyiség csaknem tele, kissé félve hatolunk be az épületbe (éhesek vagyunk). Bent tovább feszítik a húrt, pincérlány közli, előbb főnököt kell kérdeznie. Mégis kapunk asztalt, hangulatos, akár a hely. Érkezik étlap is (olaszul, amiben roppant gyengék vagyunk, a kávékérésnél megáll a tudomány), sokra nem jutunk vele, azt azért kisilabizáljuk, miszerint létezik egy seafood és egy alternatív menü. Választásilag kétség nem merül fel, egy ilyen, egy olyan. Pincérünk kellemes, olasz bájjal pötyögi az angolt, borválasztásunkat hangosan helyesli, előtte megörvendeztet toszkán látogatásunk legjobb proseccójával.

Mintha kissé zavarban lennék:-)

 Motyog valamit a biodinamikus művelésről, de az ital magáért beszél. Csontszáraz, a palack alján élesztőszerű képződmények, könnyű, szépen szálló buborékok. Az este megalapozódik, a hangulat emelkedik. 

The best of prosecco I.

 

II.

Előételek sorakoznak máris, első körben szardínia könnyű öntettel, virágokkal, nem halasnak vegyes saláta, némi paradicsomecettel. 

 

Szardínia.

Itthon talán kevésbé ismert, paradicsomból is készül ecet, az aszaltparadicsomot idéző koncentrált ízzel, ide is telitalálat volt a kesernyés, édes, roppanós zöldek mellé.

Szóval a paradicsomecet...

Közben már kóstolgatjuk a helyi sauvignon blanc-t, egreses, könnyű, pont jól hűtötték. Remekül megy a tőkehalhoz is, persze a burratás kacsa carpaccio is kóstolásra kerül. 

 

A püré eredete örök homályba vész, a tőkehal remek.

A hús érlelt, omlós ízbomba, a sajt csendes, de fontos kísérő. A kenyér, crostini ízes, némelyik még sót is tartalmaz, már biztosan tudjuk, avantgarde étteremre leltünk...

 Carpaccio

A polip olajbogyóval, némi pestóval, püréágyon érkezik, omlós, ízes, sóhajokkal - és sauvignonnal - kísért fogás. Nem halaséknál sajtkrémbe süllyesztet lágytojás, az összképen némileg a gigantikus kanál ront, na, meg az angyalkás tányér. 

Polip, ajjajjj, de jó volt....

Lágytojás, sajtkrémben.

Igazából Toszkánában ez sem kelt megbotránkozást… Két falatnyi, tökéletesre sütött tonhal steak máris, ropogós, tempurás hagymakarikákkal, abszolút jó kombinációja a savanykás és a tengeri ízeknek. 

 

Tonhal steak, csücsökben a kenyerek.

Lassan tudatosul bennünk, gyöngyszemet találtunk, helyből Michelin csillag, nem is biztos, hogy csak egy…. Ennek ellenére a Michelin még nem fedezte fel, a már említett Tripadvisor – mint utólag kinyomoztam – magasra, az ötös pontozási rendszervben 4,5-re értékeli. Most legkevésbé ez érdekel, élvezzük az estét… 

Tőkehal hab, bőröcskével.

A tőkehal habot, ami remekül sütött bőrével, a tányéron némi disszonanciával érkezik. A felsoroltak olasz fogalom szerint talán antipastik lehettek, mindenesetre még csak most térünk át a tésztára…

Trikolor halas ravioli.

Némi hallal töltött ravioli, caprival, paradicsommal, mártással és már meg is van az olasz trikolor. Az alternatív tészta látványra és leírásra talán némiképp bizarr, a fartővel töltött, csokis ravioli zeller tempurával pedig igenis finom volt! 

 

Csokis, húsos ravioli, tempura zöldség.

Főételnek a tengeri sügér helyi változata, salátával, hollandi mártással, és egy tökéletesre sütött kacsa érkezik gombákkal paradicsommal, káposztával. A kacsa hosszas ragozást nem kíván, mert azt vagy jól sütik, vagy nem, ez az utóbbi kategória, a köretek is rendben. A hal feltehetően gőzöléssel készült, szaftos, omlós, hiába, a sügér... Az sügér.

 

Helyi sügér, a kanálért én kérek elnézést.

A hollandi mártás is helyen, könnyű habos, megfelelően fanyar, a halhoz telitalálat. A kacsa konfit lehet, málik, ahogy kell, a gomba hibátlan bónusz a káposzta, paradicsom mellé.

 

Kacsa olaszéknál.

Desszertet nem kockáztatunk, oka egyszerű, nem lenne már helye… A bélpoklosság vádját elkerülendő a második este ételeiből csak némi felvillantás történik, halas vonalon jócskán átfedésben táplálkoztam. Kiemelés azért itt sem maradhat el, a fura angolnaszerű lény az élre kívánkozik. Húsa ruganyos, nem biztos, hogy látatlanul hal jutna eszembe, de a tenger ízvilága itt is megvan, imádtam.

 

Az angolnaképű izé (finom).

Az asztalnál ekkor már megjelenő séffel sikerült egy remek borjúpofát és egy – látványra talán kicsit zsúfoltnak tűnő – galamb tálat egyeztetni. A pofa persze sous vide, omlik, koncentrált ízzel érkezik, maga a tökély.

 

Pofa.

A galamb frissen olvad, picit talán a hurka sikerült szárazra, egy hirtelen, alig hőkezelt máj biztosan nagyobbat szólt volna, de soha nagyobb hibát. A mángold, cukkini mellett a sültkrumpli talán túlzás, bár kétségkívül elfogyott és biztosan nem a mirelit fajtából származott.

 

Galambunk.

Az egyetlen apró zökkenő első este történt, Toszkána legrosszabb kávéja formájában… Talán egyszerű géphiba, az estét beárnyékolni amúgy sem volt képes. És nem is ez a lényeg. Luccában járva bűn kihagyni ezt a halas éttermet, örök emlék, nem kétséges… Naná, hogy a linket is közzéteszem:

http://www.locandavignailaria.it/

Edényavató, avagy hogy kerül egy kalapba a csirke és San Gimignano?

A recept Váncsa István szakácskönyvében alapul, többször átsiklottam már rajta (nem vagyok csirkés). A módi azért megtelepedett a agykéreg alatt, a toszkán utazás után újra belelapoztam. A jeles város és a kevésbé jeles madár kapcsolatáról nem esik szó, ahogy a recept sem bőbeszédű, lényegében az alkotóelemek felsorolására szorítkozik, de ettől igazán izgalmas. A neten sem sikerült fellelni utalást bármilyen létező kapcsolatra, azaz, szabad az improvizáció. A másik apropót az új cserépedény adta, amiért ezúton is köszönet a Tamási (jézus, ezt hogy kell írni, Tamási-i?) röntgen asszisztens csajoknak. Szóval, az edény ragut kíván, nagyágyúval nem szerettem volna kezdeni, legyen tehát csirke. San Gimignano nem mellesleg csodás kisváros Toszkána szívében, az 1348-as pestisjárványnak, a város akkori elnéptelenedésének köszönhetően megmaradt középkori struktúrával, lakótornyokkal, elképesztő hangulattal. Mondjuk, csirkét egyet sem láttam. De ez már maradjon meg Váncsa István titkának.

 Streets of San Gimignano.

Csirke San Gimignano módra (négyszemélyes adag)

Vásárolok 8 darab csirke felsőcombot (lehetőség szerint a piacos nénitől pult alól), csontozom, bőrözöm, ez még jó lesz alapléhez. A húsokat nagyobb darabokra vágom (combonként 6-8), olivaolajon rápirítok, félreteszem. A maradék olajra 4 gerezd, lapított fokhagymát helyezek, izzadása után 4 darab, héjazott, aprított paradicsomot dobok, sózom, borsozom, levét elrotyogtatom, hozzávegyítek 20 dkg gombát. Imádom az ilyen recepteket, ahol pusztán a gomba, mint gyűjtőfogalom van megadva. Ínséges időkben szerintem barna csiperke, szezonban szegfűgomba lehet ideális. Felöntöm 2 dl fehérborral (nyilván jó választás lenne a regionális Vernaccia, de azt inkábbb megittuk), olaszrizlinget használtam. A kulimászt beöntöttem a cserépedénybe, 180 fokos sütőbe helyeztem 30 percre. A végén friss bazsalikommal szórtam meg, fehér kenyér társaságában a bor is gyorsan elfogyott. Sosem hittem, hogy egy paradicsomos csirke ragu lehet finom. Az volt.

Csirke ragu és az edény:-)