2012. július 10., kedd

Villány és a gasztronómia I.


 
A villányi borvidék – Tokaj mellett – talán a legtöbbet profitálta a rendszerváltásból. Tekintsük át dióhéjban az elmúlt bő 20 évet. A környéket dolgos, sváb emberek lakják, akik a bor, a szőlőművelés szeretetét alighanem a génjeikben hordozzák. A 90-es években a feltételek is megadattak a robbantáshoz, néhány éven belül Tiffán Ede, Gere Attila, Polgár Zoltán és Bock József is megkapta az év bortermelője címet. Villány csinosodott, a főutcán sorra nyíltak az igényes családi pincészetek kóstolói. Talán törvényszerű, hogy a kezdeti tobzódást helyben járás követte. A nagyok mellé csak egy-két pince tudott felzárkózni (Vylyan, Malatinszky, Sauska, esetleg Wunderlich). A villányi csúcsborok ára az egekben, sokan eladhatatlan, felgyülemlett készletekről suttognak, a borivók figyelme pedig már Eger és Szekszárd felé is fordul. A kiút biztosan összetett, a borászati vonalat meghagyom a szakértőknek. Egy másik csapásirány viszont tisztán látszik, több termelő felismerte, hogy a megépült panziók, borozók mellé a gasztronómiában is lépni kell. Félreértés ne essék, Villányban még sosem ettem rosszat. A kis pincék is kényesen ügyeltek, ügyelnek arra, hogy a borok mellé jóféle, helyi alapanyagokra alapozott hidegtálak kerüljenek, a sültek is mindig hibátlanok voltak. De a villányi borok elbírják, sőt, kívánják a csúcsgasztronómiát is. Erre haladnak - egymást nyilván inspirálva - néhányan, őket fogjuk górcső alá venni. Elsőként egy outsider kerül terítékre, vizitálásunk kezdő állomása a Halasi Pince.

Halasi Pincészet 
A pincészetről még nem sokat lehet tudni, 10 hektáros területen kezdtek gazdálkodni. Az étterem és egyben panzió a Diófás tér sarkában, közvetlen a Gere birodalom mellett került kialakításra. 

 
A Halasi.

Konyhafőnöknek Pápics Rolandot nyerték meg, aki kötődik a régióhoz, a Susogó első virágzása az Ő munkája nyomán kezdődött, dolgozott Budapesten is (Café Cathedral, Symbol). Kíváncsiak voltunk a villányi koncepcióra és az étteremre. Az épület kívülről is impozáns, az étterem a panzió alagsorában található. Minőségi alapanyagok, ízléses berendezés, kifogás nem igazán merülhet fel. Étlap, az nincs, helyette mindannyian kapunk egy-egy iPad-et (!), ezen lehet lapozgatni az ételek képei között. Kirajzolódik a koncepció, részint helyi alapanyagokra alapozott finomságok, részint kevés nemzetközi konyha. Sofőr lévén a borlapot reménytelenül tanulmányozom, csak saját tételek szerepelnek, a 2009-es évjáratig visszamenően, feltehetően a borkészletek is megvásárlásra kerültek, a termelő nem ismert számomra. A gondolkodáshoz kapunk egy kis segítséget, üdvözlőfalatként fantasztikus házikenyér és tepertő krém érkezik. 

 
 Tepertőkrém, a jóféle fajtából.

Kezdetnek két előételt és egy levest vizsgálunk meg. A málnás kacsamell saláta zöldségekkel, málnával, egyszerű öntettel jelenik meg. Az összetevők hibátlanok, a málna illatos, a narancshoz hasonlóan édes (talán szezonalitás címén a málna helyett, vagy mellett elbírna egy kis barackot is). A mell tökéletes roséra sült, ízletes. 

 
Kacsamell.

A csirkemell nem a kiszárított fajta, a zöldségek mellett jól szerepel az enyhén pirított tökmag.

  
És a csirke.

A zöldborsó krémleves nekem a nap fénypontja lágy fürjtojásra, cukorborsóra, pirított sonkára, borsócsírára öntik az asztalnál a krémet. Langyos, állaga, íze frenetikus, bravúrdarab a javából… 

 
Ezt nevezem én műsornak! Q...va jó műsor!

Főételek frontján ismét háromfelé megyünk. A libamáj lecsóval emberes adag. A máj kívül roppan, a belseje puha, friss minőségi darab. A pincér szerint egyszerűen, roston sült, de így egyszerűségében a legjobb.  A lecsó hibátlan, roppan, jelzetten csíp, nem zsíros, mintha Gundel Károly lépne elénk.. Konzervlecsó gyárosok! Adjátok vissza az ipart!

Libamáj, lecsó.

A szürke harcsa rántva, spenótos rizzsel, coleslaw formátumú káposztasalátával kísérik. Az egyetlen kritikus pontot itt véljük felfedezni, a friss és roppanós harcsa enyhén sós. Némiképp ellensúlyozza ezt az üde, roppanós sali, összességében azért ez a fogás is rendben van. 

 
Harcsa.

Jómagam marhapofát választok, kapros vajtökkel, sült paprikával. A pofák iránti tiszteletem már a blogról is kiderült, ez a marha is rendben van, tisztességgel készült (valószínűleg sous-vide), a borjúval viszont nem veszi fel a versenyt. A tök pazar, kicsit furcsállom, hogy nem jár mellé egy kanál is, értékes levek kerülnek sajnos vissza a konyhára. 

 
Pofa, tök.

Zárásként két desszertet és a sajttálat vizitáljuk. A csokitorta boros meggysorbettel nekem picit szimpatikusabb, az üde sorbet tökéletesen egészíti ki az állagra, ízre önmagában is kiváló tortát. 

 
Csokitorta, sorbet.

A krémes nem az én világom, a mákfagyi és áfonyaszósz kétségkívül feldobják, egésszé formálják a desszertet. A kandírozott mentalevél érdekes, üde kísérő.

 
Krémes.

A sajtválogatás minőségi, némi brie, félkemény, fűszeres félkemény és kékpenészes vonul fel, némi dióval, szőlőszemekkel kiegészülve. 

 
Sajttál, a'la Halasi.

Persze, a kávéteszt nem maradhat ki, a minőség itt is megjelenik, hibátlan Carraro formájában. A felszolgálás figyelmes, nem tolakodó, ha mindenáron kötözködni akarok, talán picit sematikus. 

 
Ez (is) nagyon jó volt...

Összességében a hely igazi hátradőlős (ráadásul a székek is kimondottan kényelmesek), élvezkedős, a konyha minőségi, az ár-érték arány is nagyon jó. Kérdés, mennyire tud gyökeret ereszteni a sokszereplős villányi piacon. Mi szurkolunk. 

 
Halasi enteriör.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése